Rózsaszín október a betegség elleni küzdelem hónapja

2 órája

Mellrák: figyelemfelhívó séta rózsaszín lufikkal (videó, galéria)

A zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete is csatlakozott a rózsaszín októberhez. A Mindszentyneumban péntek délután Séta a mellrák ellen című rendezvényre várták a tagokat, akik az előadásokat követően az emlőbetegségek elleni küzdelem jegyében figyelemfelhívó sétára indultak rózsaszín lufikkal.

Antal Lívia

A séta a mellrák ellen. A Daganatos Betegek Egyesülete szervezésében figyelemfelhívó sétára indultak a sorstársak családtagjaikkal

Fotó: A szerző

A mellrák továbbra is a vezető halálok a nők körében. Magyarországon évente mintegy 8 ezer új emlőrákos beteget diagnosztizálnak, melyből 258 nő zalai.

A séta a mellrák ellen rendezvényen (balról) Bali Zoltán alpolgármester, Baranyainé Sifter Mária elnök köszöntötte a megjelenteket, Balogh Kornélia és dr. Máhr Károly osztályvezető főorvos előadást tartott
Fotó: A szerző

Mellrák: korai felfedezésével nagyobb esély a gyógyulásra

Dr. Máhr Károly, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház onkológiai osztályának vezető főorvosa ismertette a szomorú adatokat. Mint mondta, minél korábbi stádiumban fedezik fel az emlőrákot, annál nagyobb az esély a gyógyulásra, amelyben a mammográfiás szűrővizsgálat és az önvizsgálat egyaránt fontos szerepet játszik. A terápiát mindig egyénre szabott. Kemoterápiát csak azoknak adnak, akiknek feltétlenül szükséges, amely döntésben egy genetikai tesztre támaszkodhatnak, mondta el egyebek között előadásában. 

Legfontosabb cél a megelőzés

Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azt ismertette, hogy Egészséges Zalaegerszeg címmel prevenciós programot indít az önkormányzat. A szűrővizsgálatokon való részvétel ösztönzése érdekében anyagiakkal is segíteni kívánják a civil szervezeteket. 

A Daganatos Betegek Egyesülete fontos célja a megelőzés, ugyanakkor „élő példát” is mutat a műtéten frissen átesetteknek, hogy igenis meg lehet gyógyulni a mellrákból, emelte ki Baranyainé Sifter Mária elnök. Balogh Kornélia gyógytornász a betegek rehabilitációját ismertette a rendezvényen. 

 

Minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja. A „Rózsaszín Október” első napja, október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek alkalmából világszerte nők millióinak hívják fel figyelmét a megelőzésre. A kampány célja, hogy az egészségben megélt évek száma növekedjen, a megelőzhető, korai elhalálozások száma pedig csökkenjen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!