Testületi ülés

2024.01.29. 14:30

Várhatóan csökkenni fognak a helyi adóbevételek Zalalövőn

Tavaly jelentős, mintegy 191 millió forintnyi bevétele származott Zalalövő városának a helyi adóztatásból, 2024-ben viszont – legalábbis az előrejelzések alapján – csökkenésre kell számítania az önkormányzatnak. Többek közt ez derült ki abból a beszámolóból, amit a legutóbbi testületi ülésre készített a közös önkormányzati hivatal adóügyi ügyintézője.

Gyuricza Ferenc

Hétvégi házak, nyaralók Zalalövő idegenforgalmi szempontból legfrekventáltabb részén, a Borostyán-tónál

Fotó: Gyuricza Ferenc

A város számára a legnagyobb bevételt a helyi iparűzési adó jelenti, amelynek mértéke 1,6 százalék. Zalalövőn ezen adónemet 327 vállalkozás fizeti, közülük a 2022-es pénzforgalmi adatok alapján 18-an éltek a mentességről szóló nyilatkozattétel lehetőségével. A 2023. évi befizetési kötelezettségekből ez idáig több mint 180 millió forint folyt be, ám mint azt Gyarmati Antal polgármester kiemelte: a 2023-as gazdasági adatok alapján jövőre ennél lényegesen kevesebbre számíthatnak, hiszen több olyan vállalkozás jelezte már bevételei visszaesését, amely helyi szinten meghatározónak számít. A napirendi pont tárgyalásakor ugyanakkor az is elhangzott, hogy az adózók jelentős része, körülbelül 95 százaléka rendkívül fegyelmezett, azaz bevallását határidőre elkészíti és benyújtja, illetve fizetési kötelezettségének is eleget tesz.

A város az iparűzési adó mellett két további helyi adó kivetésének lehetőségével él. Ebben, valamint azok mértékében 2023-ban sem történt változás. A magánszemélyek kommunális adóját – amelynek mértéke évi 8 ezer forint – azon magánszemélyeknek kell megfizetniük, akiknek tulajdonában a város illetékességi területén építmény vagy telek van. Az adófizetés alól az üdülők kivételével a nem lakás céljául szolgáló építmények mentességet élveznek, ám a nem magánszemély tulajdonában álló, lakás bérleti jogával rendelkező magánszemélyre vonatkozik a fizetési kötelezettség. 2023-ban az adózók száma mintegy 1310 főt tett ki, s ebből az adónemből 10,2 millió forint bevételhez jutott a város.  

Idegenforgalmi adót a kereskedelmi szálláshelyen való tartózkodás után, vendégéjszakánként kell a városba érkezőknek megfizetniük. Ennek mértéke 450 forint/nap. 2023-ban Zalalövő idegenforgalmi adóvétele megközelítette az egymillió forintot.

A beszámoló a gépjárműadóra és a talajterhelési díjra is kitér. Az előbbivel kapcsolatos adóhatósági feladatokat ugyan 2021. január 1-től az állami adó- és vámhatóság látja el, ám még mindig van néhány 2021 előttről származó, nyilvántartott tartozás, aminek a felszólítások ellenére sem tettek eleget az ügyfelek. Talajterhelési díjat pedig azoknak az ingatlantulajdonosoknak kell fizetniük, akik a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötnek rá, és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelvezetést – beleértve a szennyvíztárolót is – alkalmaznak. 2023-ban ezen a jogcímen 114 ezer forint bevétele keletkezett a városnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!