Közvetítői eljárás

2024.05.10. 08:04

Maradandó fogyatékosságot szenvedett a vétlen kerékpáros

Az autós figyelmetlenségből nem adta meg az elsőbbséget, a baleset miatt büntetőeljárás indult, ebben nemrég hozott határozatot az ügyészség.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: tommaso79

A baleset 2023. augusztus 27-én dél tájt történt Zalaszentgróton. Egy 36 éves helybeli nő személygépkocsival az Ifjúság utcában a halastó felől tartott a Batthyány Lajos utca irányába. Az Ifjúság és a Május 1. utca kereszteződésébe érve egyenesen kívánt továbbmenni, de nem vette figyelembe az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát, és nekiütközött a Május 1. utcán neki balról érkező, szabályosan közlekedő kerékpárosnak, akit azért nem vett észre, mert a személygépkocsi bal oldali első, A-oszlopa kitakarta a látóteréből. Az autós kis sebességgel gurult be az útkereszteződésbe, ahol az érkező kerékpáros a gépkocsi bal első ajtajának ütközött. A biciklis ettől elvesztette egyensúlyát és az úttestre zuhant. A sofőr a baleset után járművével megállt, kiszállt és segítséget nyújtott  a biciklisnek, aki 90 napon túl gyógyuló, kis részben pedig maradandó sérüléseket szenvedett.
A baleset az elsőbbség megadására vonatkozó, alapvető jelentőségű KRESZ-előírás nem tudatos megszegése, hanem a sofőr figyelmetlensége miatt következett be. Erre, valamint a kerékpáros hozzájárulására is figyelemmel a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, cselekményét beismerő és azt megbánó járművezetővel szemben lehetőséget látott az eljárás felfüggesztésére közvetítői eljárás lefolytatására, közölte a határozatról tájékoztatva, dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában