Alkalmanként legalább 10 kilogramm marihuánát hoztak be Magyarországra

2 órája

Vádat emeltek egy kábítószer-kereskedő bűnbanda ellen Zalában

A más ügyben letartóztatásban lévő I. rendű vádlott és a bűnügyi felügyelet alatt álló II. vádlott 2022. május végén Spanyolországban ismerkedett meg, ahol az I. rendű vádlott szökésben volt a vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatti büntetőeljárás és a felelősségre vonása elől. Találkozásuk során felvetette II. rendű vádlottnak, hogy marihuánát és kokaint szeretne Magyarországra juttatni és a szállításhoz megbízható embereket keres.

Zaol.hu

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Stock Studio 4477

A Zala Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Jánky Judit tájékoztatta közleményben szerkesztőségünket az esetről. A II. rendű vádlott 1000 euró közvetítői díj ellenében beszervezte egy magyar kamionos ismerősét, a III. rendű vádlottat, aki fuvaronként 2 000 euró fejében vállalta a kábítószer rendszeres Magyarországra juttatását. Megegyezésük alapján a kábítószer átvételére az I. rendű és a II. rendű vádlott között Spanyolországban kerítenek sort, majd a kamionba rejtett és a III. rendű vádlott által szállított árut az I. rendű vádlott által megjelölt módon, Magyarországon terítik. Egyetlen feltételt szabott az I. rendű vádlott, hogy a fuvarozást vállaló férfi személyesen nem találkozhat vele.

Ennek megfelelően a kábítószer-kereskedésre szervezett bűnbanda 2022. július 23. és 2022. november 18. napja között összesen hat alkalommal, alkalmanként legalább 10 kilogramm marihuánát hozott be Magyarországra, a hat alkalom közül legalább egy alkalommal még 1 kilogramm kokaint is.

A vádlottak bűnös tevékenységük során, külön erre a célra tartott mobiltelefonokon, három népszerű csevegő alkalmazásokon keresztül kommunikáltak egymással, a szállítmány célba juttatását az I. rendű vádlott egy nyomkövető eszközt is bevetve irányította, majd a konspiráció fenntartása érdekében a társainak átadott mobiltelefonokat és SIM kártyákat bizonyos időközönként le is cserélte.

A kábítószer-kereskedelmi hálózatban részt vevő II. rendű vádlottnak az volt a feladata, hogy a III. rendű vádlott által Magyarországra csempészett szállítmányokat Budapesten egy meghatározott helyen egy meghatározott – a nyomozás során ismeretlenül maradt - személynek átadja. A bűncselekménnyel összefüggésben valamennyi vádlott többmilliós haszonra tett szert.

A bűnszervezet által hat alkalommal szállított kábítószer mennyisége jóval meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, tettenérésükre 2022. november 25-én Tornyiszentmiklósnál került sor, amikor 16 kilogramm marihuánát és 1 kilogramm kokaint kívántak Magyarországra behozni és értékesíteni.

A Zala Vármegyei Főügyészség a három férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószer forgalomba hozatala, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!