Kapelláró Gottlieb – A keszthelyi lepkész

Kapelláró Gottlieb – 155 évvel ezelőtt – egy olasz származású osztrák iparos, Capellaro Mihály üvegesmester és Langmayer Terézia gyermekeként, 1863. március 13-án látta meg a napvilágot a karintiai Tarvisban (ma Tarvisio). Alsó és középiskoláit szülővárosában végezte, majd tanító szeretett volna lenni, ám a család anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé, így apja órásinasnak adta. Később Bécsben fejlesztette szaktudását, ahonnét 1885 tájékán egy álláshirdetés útján Magyarországra jött, és a jónevű Kuncze Antal keszthelyi órás és ékszerész üzletében helyezkedett el. Az intelligens és ambiciózus fiatal órássegéd hamar gyökeret vert a Balaton fővárosában. Néhány év múlva már önálló iparosként alapított családot, és ezzel egy időben a Keszthelyi Iparosok Dalkörének oszlopos tagjaként bekapcsolódott a város kulturális és zenei vérkeringésébe.

A lepkészet

Lepkékkel, lepkegyűjtéssel a századforduló után, 1905 körül kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni. Ennek előzményeként egy alkalommal Bécsben élő nővére Új-Guineából származó egzotikus pillangókkal lepte meg, amihez hozzájárult még, hogy a Közoktatásügyi Minisztérium 1902-ben közel kilencszáz darabos lepkegyűjteményt ajándékozott a Balatoni Múzeum Egyesületnek, amelynek alapítása óta rendes tagja volt. A szakszerűen preparált színpompás lepkék valósággal lenyűgözték a természettudományok iránt amúgy is élénken érdeklődő és fogékony órásmestert. Vélhetően ezek a benyomások inspirálták később arra, hogy hátralévő életének döntő részét a keszthelyi lepkefauna tanulmányozásának szentelje.

Kapelláró az 1910-es évek közepére – mintegy nyolc-tíz évnyi intenzív gyűjtés után – már elismert lepkésznek számított Keszthelyen, így a féltve őrzött és egyre bővülő magángyűjteményén kívül a múzeum és a kegyesrendi gimnázium preparátumai felett is akkurátusan bábáskodott. 1917-ben például, amikor a múzeumi lepkékből több mint kétszáz példány selejtezésére került sor, a hiányt az ő gyűjtéséből származó helyi anyaggal pótolták. A gimnázium kapcsán az iskola 1909-10-es értesítőjében találkozhatunk először a nevével. Ekkor tíz korona értékben egy skatulya lepkét adományozott a természetrajzi szertárnak, néhány évvel később, 1916-ban pedig már komplett, 800 darab keszthelyi lepkét tartalmazó gyűjteményt ajánlott fel a gimnáziumnak. Az iskolai kollekciót szintén Kapelláró kezelte, bővítette és időnként annak megrongálódott példányait újakra cserélte.

1920-21-ben Csák Árpád régész és muzeológus javaslatára tollat fogott és korábbi lepkészeti feljegyzései és tapasztalatai alapján megírta a környék nagylepke faunisztikai alapvetését, amit Keszthely vidék Nagylepkéi címmel a Balatoni Múzeumnak ajánlott fel. Noha Kapelláró ízig-vérig amatőr rovarász volt, s mint ilyentől távol állt a tudományos célból történő publikálás, az ízeltlábúak iránti szenvedélye és tudásszomja mégis arra ösztökélte, hogy a kor jeles entomológusaival kapcsolatba lépjen. Levélváltás útján ismerkedett meg Bíró Lajossal, Mocsáry Sándorral és Szabó-Patay Józseffel, az Országos Természettudományi Múzeum nemzetközileg elismert hártyásszárnyú szakértőivel és az intézmény lepkegyűjteményének kurátorával, a lepkész-muzeológus Schmidt Antallal. Utóbbival évtizedekig levelezésben állt, és ha szoros barátság nem is alakult ki köztük, önzetlen emberi és kölcsönös szakmai kapcsolat igen. Schmidt doktor segített Kapellárónak a számára ismeretlen fajok meghatározásában, aki cserébe keszthelyi lepkéket küldött neki: „Tudatom, hogy holnap feladok a becses címére egy csomagot, abban van két doboz nagylepke és egy kisdoboz kislepke, melyeket a múzeum részére gyűjtöttem” – tájékoztatta 1913. november 26-án a tudóst.

Elismerték a munkáját

Annak ellenére, hogy Kapelláró élete végéig megmaradt műkedvelő gyűjtőnek (még a Magyar Rovartani Társaságnak sem volt a tagja), felsőbb kormányzati körökben is respektálták a munkáját. Első ízben 1923-ban, amikor „a magyar kultúra érdekében kifejtett buzgóságáért” kultuszminiszteri dicséretben részesült. Az elismerés tárgyiasított formáját, Abafi-Aigner Lajos Magyarország lepkéi című könyvét, Czakó Elemér miniszteri tanácsos elismerő levelének kíséretében adták át a díjazottnak.

A keszthelyi órásmester lepkészeti tevékenységének tudományos értéke abban rejlik, hogy kizárólag lakóhelyén és környékén foglalkozott terepi gyűjtéssel. Ahogy művének bevezetőjében is írja: „A gyűjtésem terjeszkedik Keszthely város területén kívül a nyugati Balaton-partvidékre, Vadaskertre, Hévíz-vidékre, a Keszthelytől észak felé húzódó cserszeg-tomaji hegységre, és az előttük fekvő mezőkre és rétekre.” Ezeket a területeket szabadidejében kora tavasztól késő őszig rendszerint gyalogszerrel kereste fel. „Az idén lycaenának [boglárkafélék] eddig még nyoma sincs, pedig már háromszor kiballagtam az 1 óra járásnyira fekvő Cserszegi erdőbe” – írta ennek kapcsán 1913. április 26-án Schmidt Antalnak. A nappali fajokat általában klasszikus módszerrel, az említett lepkészhelyek bejárása során lepkehálóval fogta, míg a sötétedés után szárnyra kelőkre elsősorban a város közvilágítását biztosító elektromos ívlámpák körül, szintén háló segítségével vadászott.

Kapelláró a közel négy évtizedet átölelő gyűjtőmunkája során több mint 700 nagylepkefajt regisztrált a Keszthelyi-hegység délnyugati peremterületein, így ennek a vidéknek ő volt az első és egyben legalaposabb lepkészkutatója. A ritkaságok közül érdemes kiemelni a vándorboglárkát, a homoki szemeslepkét, a ritka fahéjbagolylepkét vagy a pompás aranybagolylepkét, de különlegességszámba megy a tejszínű medvelepkének egy olyan aberrációja (egyedi változata) is, amelynek első bizonyító példányát ő gyűjtötte be Magyarországon. Erre a jeles eseményre így emlékezett vissza később a szerencsés lepkevadász: „1911. aug. 7-én fogtam a főutcán, az egyik ívlámpán alul, egy szövőkhöz tartozó Spilosoma menthastri Esp. ab. Walkeri Cort., mivoltát akkor nem ismerném, meghatározás céljából felküldtem Budapestre a Nemzeti Múzeumba. Dr. Schmidt Antal múzeumi őr írt nékem az említett lepkéről: „Angliában gyakori, nekünk eddig még nincs.” Dr. Schmidt úr megtartotta a ritka példányt a múzeum részére.” A preparátum ma is a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményének egyik érdekes és tudománytörténeti szempontból értékes példánya.

Halála

Kapelláró Gottlieb életének 78. évében, 1940. július 27-én hunyt el Keszthelyen. Halála előtt öt üveges asztalszekrényben elhelyezett becses lepkegyűjteményét végrendeletileg a Balatoni Múzeumra hagyományozta. Dornyay Béla igazgató még így hálálkodott érte 1941-ben: „Ez a csodálatos gyűjtemény sokáig meg fogja őrizni a derék keszthelyi órásmester emlékét, aki nemcsak jó ember, jó családapa és kiváló tenorista, de elismert tudós szaktekintély is volt a lepkék és a ritka fémdarazsak színpompás világában.” Eleinte úgy tűnt, hogy Dornyay szavai időtállóak lesznek, hisz a lepkék a múzeum állandó kiállításán nagy sikerrel szerepeltek. Az időközben kirobbanó háború azonban egyre inkább a féltett műtárgyakra koncentrálta a szakma figyelmét, aminek a természetrajzi gyűjtemény úgy látta kárát, hogy a molyok és múzeumbogarak elleni védekezést teljesen elhanyagolták. Mire a gyászos emlékű hadi események után ismét megnyitották az intézmény rácsos kapuit a látogatók előtt, Kapelláró lepkéinek már csak a roncsai maradtak.