Megesett lányról nem írt az újság: Marx Mária zalai öngyilkosságokat vizsgált

Egyebek közt a fentiket is megosztotta velünk Marx Mária etnográfus, aki nemrégiben tartott előadást az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából a Mentálhigiénés Központ és a LESZ közös programján.

A 19. század közepétől vizsgálódott

A néprajzos szakember kultúrtörténeti szempontú vizsgálódást végzett, a korabeli zalai sajtó híradásait követve tekintette át az öngyilkosságokat a 19. század közepétől az I. világháború utáni évekig.

– Ez amúgy Magyarországon az öngyilkosságok kora… – szögezi le Marx Mária. – Mint dr. Zonda Tamás öngyilkosság-kutató írja, öngyilkosságok mindig voltak a történelem során, sőt, akadtak kultúrák, amelyek bevett módszerként alkalmazták. Szembetűnő azonban, hogy az esetek gyakorisága a 16–17. századi Angliában hirtelen megugrik, majd keletre tartó hullámként végigvonul a Franciaország, Németország, Ausztria, Magyarország sávon. Hozzánk a 19. század második harmadában ért el, ami időben egybeesett a szabadságharc leverése utáni nemzeti gyásszal. Sokan vélik, hogy ez is hozzájárult az esetszám szignifikáns megugrásához, de ez inkább csak véletlen egybeesés lehet. Ne feledjük, ez az időszak hozza a kapitalizmus térnyerését is.

Az etnográfus a zalai öngyilkosságok áttekintésénél a statisztikai megközelítést elvetette, hiszen egyfelől felbecsülhetetlen, hogy az esetek hány százaléka került napvilágra a sajtóban, másfelől a megye határai is gyakran változtak akkortájt. Ehelyett egyezéseket és különbözőségeket keresett az esetek közt.

Egyezések és különbségek

Mint a szakirodalomból kitűnik, a legegzaktabb különbség az öngyilkosságok területi eloszlásában mutatkozik. Az országban a Pécs–Nyíregyháza közötti íves vonal tekinthető vízválasztónak. Az ettől délkeletre eső területeken, különösen az Alföldön sokkal több öngyilkosságot követtek el, mint a Dunántúlon, s így Zalában is.

– Az öngyilkosságok száma egészen az 1980-as évekig emelkedő tendenciát mutatott, azóta azonban országszerte csökken. A hullám továbbhaladt keletre, most a lettek, litvánok, ukránok között tetőzik. A kevesebb hazai öngyilkosság mellett is megmaradt azonban a markáns számbeli különbség az ország két fele között – utal az általános helyzetre az etnográfus.

– Ugyanez a tengely az életszínvonalat tekintve is meg­állja a helyét…

– A jóléttel valóban összefügg az öngyilkosságok száma, de érdekes módon a leggazdagabbak között ugyanúgy gyakoribb az előfordulás, mint a legszegényebbek körében.

Az egyezések sorából első helyre kívánkozik az önkezűség titkolása.

– Ez a törekvés generálisan megjelent mindig és mindenhol. A titkolózás legfőbb oka az volt, hogy aki az egyház parancsa ellenére kezet emelt magára, nem kaphatott rendes temetést, leggyakrabban csak a temető árkában kaparhatták el a szerencsétlent. Az „Ebből sem lesz énekes halott” mondásunk is ide köthető, a temetési ceremónia külsőségei­nek hiányára utal.

– Tapintható valamiféle különbség az urbánus és a népi közegben végrehajtott öngyilkosságok között?

– Léteznek statisztikai és módszerbeli különbségek, de az összképet tekintve nem jelentősek – feleli Marx Mária. – A fővárosban például gyakori volt, hogy a cselédlány magára nyitotta a sütőt, ami vidéken, gáz hiányában nyilván nem következhetett be. Hasonló példa, hogy a II. világháború után elhanyagolható számra csökkent a főbelövés, hiszen fegyverviselési tilalom volt. Korábban viszont igen gyakran nyúltak a puska, pisztoly után. Zalában az öngyilkosságok mintegy felét önakasztással követték el, s a lőfegyver volt a második leggyakoribb módszer. Meglepő, hogy bár a nők általában a csendesebb, kevésbé véres módszereket részesítik előnyben, a hírek tanúsága szerint meglehetősen gyakran fértek hozzá a férjük fegyvereihez, s az önakasztás is gyakori volt körükben.

– Nem a gyógyszer?

– Ma már igen, de régen legfeljebb kénsavból álló vitriolt és foszforsavtartalmú gyufaoldatot ihattak. Ezek a létező legszörnyűbb, biztosra menő halálnemek. Aki nem halt meg azonnal, az is menthetetlen volt a máját ért károsodás miatt. A 20. században elterjedt a vonat alá ugrás is.

– Kiderül-e, hogy kit mi késztetett a végzetes lépésre?

– Ahol leírják az okot, ott sem lehetünk benne biztosak, hogy az a valóság. Manapság már tudjuk, hogy a depresszió súlyos betegség, s az öngyilkosságok nagy részét ez okozza. De ha erre rárakódik valamilyen negatív életesemény, például szakít vele a párja, akkor már nagy valószínűséggel szerelmi öngyilkosságként könyvelik el az esetet. Pedig nem tudhatjuk, mekkora szerepe volt ebben vagy akár a szakításban is a kezeletlen depressziónak… Arra is találtam példát, hogy valaki azért vetett véget az életének, mert kiszavazták a városi tanácsból. Gyanítható, hogy a presztízsveszteségen túl más is közrejátszhatott. Érdekes, hogy kezdetben még az öngyilkos vallását is nyilvánosságra hozták, később ez az információ kikopott a hírekből. Az elkövetés módját is gyakran leírták, akkor még nem vetődött fel olyan súllyal a sajtónyilvánosságból fakadó mintakövetés veszélyessége (pl. veszprémi viadukt), mint ma. Zalában szerencsére nem voltak magas helyek, a templom tornyát pedig soha, egyetlen esetben sem választották, erre nem vitt rá senkit a lélek. Mindenki tudta, hogy ilyen eset után újra kellene szentelni a templomot, ezt a procedúrát nem akarták előidézni. Ehelyett a kútba ugrást választották sokan. Talán közülük és az ereiket borotvával felvágók közül lehetett a legtöbb öngyilkost megmenteni.

A korosztályok, nemek tekintetében is összetett a kép. A nagyon idősek körében a frusztráció, a magány indokolhatja az elkövetések magas számát, a 13-15 éves kiskamaszok pedig legtöbbször valamilyen kártétellel kapcsolatos félelemből menekülnek a halálba. További egyezés, hogy mindig is jóval magasabb volt a férfi elkövetők száma, a nőkben talán erősebben munkál a gyerekek, idős szülők gondozásához kötődő kötelességtudat – véli Marx Mária. A statisztikák szerint ugyanakkor a nők körében jóval magasabb a „figyelmeztető” kísérletek száma. Olyan extrém eset, hogy valaki a családja szeme láttára végez magával, kizárólag férfiaknál történt.

– Nagyon érdekes jelenség, hogy megesett lány soha nem szerepel a hírekben, holott köztudott, hogy a nem kívánt terhesség az egyik nagyon gyakori ok volt. Elvétve találtam halvány utalást tilos szerelemre, de fiatal lányok öngyilkossága esetében általában nem közölnek sem okot, sem konkrét helyszínt. Úgy gondolom, hogy a lányok állapotos volta a boncolásnál egyértelműen kiderült, de ezt a férfiak védelmében elhallgatták. Így nem derült ki a félrelépés, és a környezet sem tudta azonosítani az illetőt. Ugyanezen okból a lányok élethelyzete sincs részletezve, e tekintetben sokkal árnyaltabb és bátrabb képpel szolgált az irodalom. Különösen lebilincselő Arany János Hídavatás című balladája, amely szinte az összes öngyilkostípust elénk idézi egy gigászi tablóban. A költő félelmetesen képben volt…

A néha esetlegesen megjelenő sajtótermékeknél biztosabb forrást jelentettek Marx Mária számára az alispáni, majd később a megyei főorvosi jelentések. Ezekben egy­értelműen tetten érhető az esetszámok növekedése. Például 1880-ban havi 2,7 öngyilkosságot kapunk átlagként, ami aztán az évek múlásával egészen havi hét esetig kúszott fel a megyében. Volt olyan időszak, hogy nyolc hónap alatt 34 öngyilkosságot jegyeztek fel.