Akinek Sir Alex Ferguson nyitott ajtót – A Gyulai-díjas Bóbics László még ma is tudósít

A díjat 2016-ban alapították, halála 10. évfordulóján tisztelegve Gyulai István munkássága előtt, illetve így ismerve el a szakma kiválóságait. Idén is Szöllősi György, a szervezet vezetője, egyben a Nemzeti Sport főszerkesztője adta át a hat díjazottnak az erkölcsi elismerést, amelyet felterjesztési javaslatok alapján ítélnek oda.

Pacsai cikkel kezdődött Bóbics László Zalai Hírlapban befutott pályafutása még 1988 nyarán, amikor az ottani labdarúgócsapat feljutott a megyei első osztályba. Illetve korábban is olvashatták hír­adásait a ZH-ban, hiszen külső munkatársként a zalaszentgróti térség eseményeiről küldött információkat. Agráregyetemi, mérnök-tanári végzettséggel fogott a hírlapírásba egy újságíró-stúdió elvégzése után. Nemcsak ez, hanem az atlétika is közösséget teremt Gyulai Istvánnal, hiszen Bóbics László 16 évesen 10,8 másodperc alatt futotta a 100 métert, s volt szerencséje még futóként találkozni a díj névadójával.

– Óriási megtiszteltetés, hogy ismerhettem, és most a díjat is megkaphattam – ad számot az elismerés jelentőségéről, amihez Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán levélben gratulált. (Bóbics László 2015-ben Az év agrár­embere különdíjasa, 2019-ben a Nyugat-dunántúli El Classico társszerzője volt.)

Zalában többek között Kauzli József és Szakály István volt a mestere és sportolói példaképe a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején. Csupán tizenéves volt ekkor.

– Nagyon sokan segítettek nekem a kezdetekkor a Zalai Hírlap szerkesztőségében, Bozsér Erzsébet, Tarsoly József, Török András, Gondi Béla nevét szeretném megemlíteni, sajnos, már egyikük sincs köztünk – idézi a lapunknál töltött idő kezdeteit, hozzátéve, mindig jóindulatú közeg vette körül a kollégák részéről. A 15 évig koptatott zalacsányi általános iskolai katedrát váltotta fel a riporteri jegyzetfüzetre, hajdani tanítványai még talán őrzik azoknak a sportversenyeknek az emlékét, amelyekre Laci jóvoltából jutottak el. Például 88-as tatabányai országos bajnoki címét, amikor 16 számból 15-ben egyéni csúcsot értek el a négytusa ob-n.

A zalai sportéletben a támogatásból is kivette a részét, olykor az ő kapcsolatai révén találta meg a megfelelő mecénást egy-egy sportegyesület. Ezért szoktak rácsodálkozni a „lokálpatrióta sportújságírására”, ahogy Gellei Imre labdarúgóedző, szövetségi kapitány fogalmazta meg egyszer. Az elkötelezettségét kötetekre is váltotta, sportegyesületek történetéről írt könyveket.

– Egy-egy rosszul sikerült teljesítmény feletti kritikát szerintem csak úgy szabad megírni az újságban, hogy mindig érződjön a jobbító szándék – fogalmaz.

Az Év zalai sportolója díj körül is bábáskodott, a Zalai Hírlap ezen elismerése több mint 30 éve tiszteleg a zalai sportolók teljesítménye előtt.

Mindenevő, szinte mindegyik sportág egyformán érdekli, mindet szereti, de persze a foci, a kosárlabda és az atlétika némileg kiemelkedik.

– Berzicza Tamás gyerekkori eredményeit mi közöltük először, s ennek révén később barátságba kerültem a családdal, a világ számos pontjára elkísérhettem a későbbi világbajnokság és az Európa-bajnokság felnőtt ezüstérmes, olimpikon birkózóját.

Munkájához kapcsolódó kedves élménye? Ott lehetett 2002-ben Manchesterben, amikor a világhíres Manchester United FC–ZTE visszavágót rendezték.

– Sir Alex Ferguson klubvezető nyitott nekünk ajtót a saját belépőkártyájával, amikor a magyar játékosok öltözőjébe igyekeztünk. Közvetlen viselkedésű nagyság, olyan ember, aki tiszteli a megvert ellenfelet is – mondta. – Ezt az alázatot hiányolom itthon.

A közélet sem áll messze tőle, több cikluson át képviselőként dolgozott Kehidakustány önkormányzatában, szerepet vállalt a templom felújításában. Több lábon áll, a családi mezőgazdasági és idegenforgalmi vállalkozást is viszi a vállán. (Készülőben van az önéletrajzi élménygyűjtemény, amiből kiderül, gyerekként hajnalban ment kaszálni, az újságírás mellett pedig este kilenckor még permetezte a szőlőt.) Mindemellett ma is tudósítója a Nemzeti Sportnak.

– Nem tudnék így helytállni, ha nem lenne mellettem a feleségem, Kati, a biztos családi háttér és gimnazista fiam, Barnabás. És még valami vezérel: nagy hatással volt rám Hemingway mondása, miszerint „mindig a Jóistennel bizniszelünk, egyszer jól járunk, másszor kevésbé”. Amikor Floridában jártam, első dolgom volt felkeresni az emlékházát. Itthon a stadionokban zajló küzdelmek látogatása életem egyik sarkalatos pontja.