Még egyszer a szerelemről: az ellentétek valóban vonzzák egymást?

Címkék#Történetek a pszichiátertől #hasonlóság #dr. Gedeon Zoltán #vonzalom #szerelem #párkapcsolat #ellentétek

Mért éppen abba szeretnük bele, akibe, s nem másba? A kérdést már a múlt héten feltettük, s tudományos megközelítésben vizsgáljuk négy részben dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta írásainak segítségével.

Szabó Judit

Fotó: Shutterstock

A főorvos a legutóbbi története kapcsán elmondta: négy fontos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy beleszeressünk valakibe és jól működő párkapcsolatot alakítsunk ki. Az első a téri közelség, amit múlt héten vettünk górcső alá, most pedig arról lesz szó, hogy vajon az ellentétek vonzzák egymást, vagy hasonló a hasonlónak örül.

Az észak-olasz kisváros a Ticino partján már a római idők előtt is lakott volt. Elszenvedte Hannibált, a magyarok kalandozásait, egykor Lombardia, majd az Olasz Királyság fővárosa lett. A Ghibelline múlt később a Habsburgokhoz, majd a napóleoni háborúk a franciákhoz sodorták. A kalandos történelem, a rivalizálás Milánóval inkább jót tett Paviának, mint ártott volna neki. Mára a város inkább mezőgazdasága révén tartja el magát. Múzeumok, templomok őrzik csak a kulturális örökséget, illetve a híres Paviai Egyetem. Itt volt Antonio húszévesen másodéves joghallgató.

Csendes, visszahúzódó fiúnak ismerték, bár műveltsége, neveltetése miatt nagy népszerűségnek örvendett, mégsem volt a társaság központja. Nemesi felmenői révén leplezett büszkeséggel, nagy ambícióval vette az akadályokat. Négy nyelven beszélt, köztük ógörögül, kétpár-evezősben versenyzett, lovagolt, vívott, zongorázott. Bár klasszikus műveltsége inkább humán pályára orientálta, minden elektronikus kütyüt az elsők között vett meg, és kezdett használni. Úgy gondolta, erre is szüksége lesz, ha majd beáll apja ügyvédi irodájába gyakornoknak. Komoly volt, mentes a kicsapongásoktól, katolikus hite ministráns évei alatt erősödött meg.

Teele gyönyörű zöld szeme után kapta a nevét, mely felnőtt korára is megmaradt olyan csillogónak, mélynek, és vakítónak, mint születésekor volt. A lány különlegessége nem csak ebben a kivételes tulajdonságban nyilvánult meg. Szépsége etióp apja, bolgár anyja olaszországi romantikus találkozásából fakadt. Temperamentumos volt, gyors, könnyed, aki harmincegy éve ellenére egy gyermek kíváncsiságával volt nyitott az élet kínálta kalandokra.

Gyakran eltűnt napokra, hetekre, valamelyik barátjával, vagy barátnőjével, ilyenkor a húga helyettesítette az egyetemi büfében, ahol kiszolgált. Vibrált körülötte a levegő. Mindenki szerette, talán azért is, mert nem foglalkozott politikával, vallással, nem bonyolódott komoly filozófiai vitákba, így ritkán kellett konfrontálódnia. Tejeskávé arca, fekete haja, magas, karcsú alakja elmosódni látszott a pörgésben, ahol – néha egy-egy speed hatása alatt – szombatonként látni lehetett. Ha volt egy kis pénze, utazott. Aludt hostelben, parkban, idegeneknél, ahogy hozta az élet. Stoppolt, bliccelt, vagy ledolgozta az utazás árát, ha elakadt valahol. Mindenhol voltak barátai. Szinte csak barátai voltak. Minden városban, minden országban, minden kontinensen.

– Ne várj tőle sokat! Felületes, kicsapongó, nem túl okos nő. Nem is buta, de nincs benne perspektíva. Mit gondolsz, miért elég neki a büfé? Az anyád lehetne. Se pénze, se családja. Illetve van, de az jobb volna, ha nem lenne. Térj észre, Antonio, hülyét csinál belőled! – győzködték a barátai.

– Mit gondolsz, az úri fiú, a kékvérű, kis herceg rád vár? Szerinted képes damasztabrosz nélkül megvacsorázni? Megenné a szöcskét papírzacskóból, mint mi tavaly Pattayán? Vagy elhozna egy láda sört a Hangárból? Vedd már észre magad! Le akar fektetni, pipa, és már vissza sem köszön. Ne hagyd, hogy hülyére vegyen!

Akkor is szombat volt, mikor Antonio a szűk, középkori utcákon a lányt hazakísérte. Nála aludt, másnaptól hozzá ment haza, tőle járt egyetemre. Imádta Teelet, aki szinte rajongott érte. Az élet, a lendület, a könnyedség, vidámság, a gondtalanság – szinte mindent megkapott tőle, amire vágyott. A megbízhatóság, a bölcsesség, a tradíció, a méltóság, az előrelátás, és az erő egyesült a fiúban. Mindaz, ami Teele életéből hiányzott. Éppen kiegészítették egymást, mint a kínai filozófia jin és jangja, ami nem a jó és rossz örök harcát (mint sokan félreértelmezik), hanem az egymást kiegészítő ellentétek dualista egységét szimbolizálja.

Szombat volt akkor is, mikor a lány megütötte. Üvöltött, hogy a nyakán kidagadtak az erek.

– Mit képzelsz Te rólam? Kurva vagyok, csak mert Renatoval mentem Barcelonába? Az apjáéknak van ott nyaralójuk, egyébként meg húsz éve a bátyám barátja. Előbb ismertem, mint te megszülettél. Igen, nekem most kell élnem, nem érek rá várni, míg az „Ügyvéd Úr” befut. Negyven-ötven évesen már hová menjek? Múzeumba? Barokk kastélyokat, román kolostorokat, vagy régi kódexeket bámulni az üvegvitrinben? Megfontoltan, kétsoros mellényben, zakóban elmélkedni, hogy Eyckkel, vagy Botticellivel kezdődött a reneszánsz? Ki nem **** le? – És folytatta egy levegővel… Ha Antonio közbe akart szólni, repült a telefon, a vasaló, a váza. Az ajtót úgy vágta be, hogy a tok körül pergett le a vakolat. Antonio nem tehetett mást, kilépett a lakásból. Sem megütni, sem kiabálni nem lett volna képes. Gúzsba kötötte őt több évszázad papír, selyem, és arany szövedéke.

– Nem kívánom kommentálni, fiam, már megtettem korábban, két évnek előtte. A kötelességed viszont többé nem mulaszthatod el! Lehet, hogy alig látod, vagy nem látod soha, lehet, hogy nem ismer meg, vagy nem áll szóba veled, de Frederico a te fiad, míg teheted, gondoskodnod kell róla!

Dr. Gedeon Zoltán
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

– Nem tudjuk, Antonio vagy Teele jó ember-e, vagy sem. Nem tudjuk, ki a jobb, vagy rosszabb, de azt tudjuk, hogy mások – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Mind a társadalomban elfoglalt státuszuk, ami korukból, etnikai hovatartozásukból, társadalmi helyzetükből, anyagi hátterükből fakad, mind nézeteik a vallásról, az oktatásról, a politikáról, mind viselkedésük a drogfogysztást, a sportot, a hobbikat, a beszédkultúrát, az öltözködést tekintve, mind személyiségük extrovertált, vagy visszahúzódó, kommunikatív, vagy érzelmeit nehezen verbalizáló volta alapján jelentősen különböznek egymástól. Kapcsolatuk így nem lehet tartós, hiszen az a jutalom hiányzik belőle, amit akkor kapunk, ha a másik megerősít tetteinkben, véleményünkben, ha egyetért a terveinkkel, ítéleteinkkel. Mégis létrejönnek ilyen fellángolások, részben mert néha vágyunk kitörni a korlátaink közül, elérni olyat, ami nincs meg bennünk, részben más okból.