Május 4-én indult a zalalövői zsidók deportálása

A zalalövői zsidók alig több mint két évszázados történetét Herczeg Imre, a város alpolgármestere, a helyi általános iskola történelem szakos tanára kutatta és dolgozta fel. A helytörténet iránt érdeklődő szakember lapunknak elmondta: a XX. század közepe és benne a második világháború hat esztendeje az egyik olyan korszak, amely iránt a leginkább érdeklődik, ezen pedig örökre sötét bélyeget hagyott a zsidóság tragédiája.

– A fontos kereskedelmi utak mentén fekvő, s a XVIII. században már postaállomással rendelkező nagyközség a század közepétől vonzotta a zsidó betelepülőket – mutatott rá az előzményekre Herczeg Imre. – Az első kereskedőcsaládok Rohoncról érkeztek az 1720-as években. A zalalövői zsidók száma gyorsan gyarapodott, 1778-ban a lakosság 13 százalékát tették ki, az 1785-ös első állami népszámlálás adatai szerint pedig már a hatodik legnagyobb zsidó közösség volt a megyében a zalalövői. Ez 17 háztartást, 93 főt jelentett, a helyi lakosság ötödét. Az 1782-es zsidóösszeírás a zsidóság lövői zsinagógáját is említi, ez egyértelműen jelzi a hitközség létét. Az első rabbi Anhalzer Jakab volt.

Miközben részletesen sorolja a létszámbéli adatokat – 1929-ben például már 305 fő volt a hitközség tagjainak száma –, az alpolgármester azt is megemlíti, hogy az anyagiakban is egyre gyarapodó zalalövői zsidóság hosszú ideig jelentősebb súrlódások nélkül, békességben élt a helyi lakossággal. A tiszaeszlári per lezárása utáni országos zavargások azonban a települést is elérték, 1883. augusztus 26-án, hajnalban kisebb-nagyobb csoportok randalíroztak Zalalövőn, majd két nap múlva mintegy 40−50, a környékbeli falvakból érkező paraszt rohanta meg a zsidók házait. Az ablakokat be­zúzták, a berendezést darabokra törték. A zsidó műhelyeket és boltokat is feldúlták és kirabolták. A zsidó lakosok nagy része elmenekült, de a 28-án késő este újra rohamra indult zavargók a rabbit még a településen érték, s félholtra verték. A csőcselék a kiérkező négyszázadnyi katonát is megtámadta, ám azok sortűzzel válaszoltak. Egy asztaloslegény meghalt, sokan megsebesültek. A történéseket a hivatalos szervek mellett a katolikus egyház is elítélte, a szombathelyi megyés püspök személyes támogatásáról biztosította a rabbit és hittársait.

Herczeg Imre szerint a XX. század első felében újra fellendülő antiszemitizmus, a Horthy-korszakban egyre elmélyülő zsidóellenesség és jogfosztottság a zalalövőieket sem kerülhette el. Az I. világháborút követő üldöztetés csúcspontja 1944 tavaszán következett be a magyarországi, s így a lövői zsidóság számára is. 1944. április elejétől sárga csillag viselésére kötelezték őket, majd április közepétől országszerte elkezdődtek a gettókba költöztetések, májustól pedig a deportálások.

– A zalalövőieket több csoportban a zalaegerszegi gettóba szállították – folytatta az alpolgármester. – Az első csoport május 4-én indult, az utolsó május 16-án, vonattal. A gettóba vonulást megelőző napon készült névjegyzék pontosan 100 zalalövői lakost tartalmaz. A névjegyzékkel együtt kimutatás is érkezett a zalaegerszegi polgármesterhez a zsidók által a gettóba vitt élelmiszerekről. Abban 31 családfőt soroltak fel, s a hozzájuk tartozó családtagokkal együtt 102 személyről tettek említést. A zsidó értékek raktározásáról jelentést kérő főszolgabírói utasításra június 8-án a körjegyző arról számolt be, hogy az ingóságokat Weltlinger Mór házában, a későbbi régi takarékszövetkezeti épületben és üzlethelyiségeiben zárták el. Az értékekért néhány nap múlva teherautó jött, majd csendőrkísérettel Zalaegerszegre szállította azokat. A következő napokban a keresztény alkalmazottak közül vállalatvezetőket neveztek ki a zsidó tulajdonban álló három zalalövői üzem, az összesen 38 alkalmazottal működő két téglagyár és a fűrészüzem élére. Ez a szám augusztus elején a három nagyobb kereskedő üzletével már hatra emelkedett. A megüresedett zsidó családi házak kiigénylését a helyhatóság rendezte. Az augusztus végén készült kimutatás szerint 30 elhagyott zsidó lakásra 35 jelentkező volt, magánszemélyek és intézmények, köztük az esperes, a körorvos, a római katolikus hitközség, a nyilas pártvezető, de a tanító is. Július 1-jén a zalalövői Chevra Kadisát, azaz a temetkezési szertartásokkal, a temetők rendben tartásával, valamint jótékonykodással, betegek és szegények ellátásával foglalkozó szentegyletet is felszámolták, vagyonát a Magyarországi Zsidók Szövetsége kezelésébe utalva.

Herczeg Imre adatai szerint a lövői zsidóság 1944 júniusának végéig tartózkodott a zalaegerszegi gettóban, deportálásuk utolsó szakaszára akkor került sor. A nagy többségük Auschwitzba került, ahol mindenki elpusztult. A borzalmakat csak azok élték túl, akiket a háború befejezése Dachauban ért. Ők valamennyien fiatalok voltak, akik nyugat-európai gyógykezelésük után csak évek múltán kerültek haza. A kilenc túlélő a zsinagógát romokban, a temetőt elhanyagolva találta. A zsinagógát azóta lebontották, helyére családi házak épültek. A megmenekültek kifosztott üzleteket, elfoglalt házakat találtak, a nulláról kezdték újra az életet. 1946-ban még 19 zsidó élt az akkori faluban, de hamarosan szétszéledtek, sokan felköltöztek a fővárosba, mások emigráltak. 1949-ben a kongresszusi hitközség lélekszáma 17 fő volt, elnökként Weltlinger Mór szolgált, s a hitközséghez már csak egyetlen helyiség, az imaház tartozott.

– A közösség felbomlása után a zalalövői izraelita temető is gazdátlan maradt – mutatott rá egy újabb körülményre. – Sokáig egy helyi személy viselte gondját a sírkertnek, de a pusztulást csak lassítani tudta. Ezért is volt nagy jelentősége a Zala Megyei Közgyűlés 2006-ban hozott döntésének, amely felismerve ezen emlékhelyek megőrzésének fontosságát, felkarolta a megyeszerte elhanyagolt zsidó temetők megmentésének ügyét. Így kerülhetett sor Zalalövőn is a Csány, vagyis az egykori Czinder utca végén levő sírkert felújítására, melyet 2009. október 1-én avattak fel. Itt évekkel ezelőtt volt az utolsó temetés, amikor egy Budapesten korábban elhunyt nő exhumált holttestét hozták haza. A még élő, jobbára idős leszármazottak azonban ma is látogatják őseik nyughelyét, melyet jelenleg az önkormányzat tart karban. A II. világháború zalalövői hőseinek és áldozatainak állít emléket továbbá az 1990-ben a Nemzeti Összetartozás Parkjában felavatott emlékmű, amely Szabolcs Péter szobrász és Tóth László kőfaragó munkája. A zsidó áldozatok nevét a szemből nézve jobb oldali két márványtábla tartalmazza. Összesen 109 személy szerepel rajta, itt ugyanis a munkaszolgálatos halottak nevét is feltüntették.

Herczeg Imre zárásként még egy érdekességet megemlít, mint mondja: kevesen tudják, hogy hazánk legidősebb holokauszttúlélőjének, a 107 évet élt Spiegler Elemérnek a felesége ugyancsak zalalövői születésű volt. Weltlinger Rozália a haláltáborból tért haza, majd Szombathelyre költözött. Fia, Spiegler Tibor ma is fájdalommal emlegeti az általa nem is ismert lövői nagyszüleit. A helybéliek közül pedig már csak néhány idősebb polgár őrzi az egykori játszó- vagy iskolatársak emlékét.