Németh László-díjat kapott a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatóhelyettese

A mostani, tehetséggondozásért járó elismerést már megalapozta 2018-ban a tantestület által adományozott Móra János-díj, 2002-ben pedig a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által odaítélt Tarján Rezső-díj. Utóbbit a 2001. évi Közép-­európai Informatikai Diákolimpia szervezésében végzett munkájáért kapta.

A szakmai elismerést természetesen a diá­kok szeretete és ragaszkodása, hálája egészíti ki. Az pedig hab a tortán, amikor az egykori tanítványok megtalálják álmaik hivatását.

– Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis pályafutásom során nagyon sok jó képességű gyerekkel dolgozhattam, dolgozhatok együtt – emlékszik vissza a kitüntetett pedagógus.

– Hogyan indult a pályám? Több kollégámhoz hasonlóan egykori zrínyisként kerültem vissza az alma materba, pontosan harminckét évvel ezelőtt. Csupán néhány év kitérőt tettem, 2004 és 2011 között a Budapesti ­Gazdasági Főiskolán (ma már Pannon Egyetem ZEK) voltam főállásban, ám óraadóként maradtam a gimnáziumban.

Horváth Attila akkori igazgató hívására újra visszatértem, azóta vagyok igazgatóhelyettes. Természetesen számomra a tanári munka jelenti a főállást. Ezt a személyiségformálásról szóló díjat egyfelől a speciális bánásmódot igénylő gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak ítélik oda, másfelől a kivételesen tehetséges fiatalok gondozásáért, inkább ez utóbbi jellemző rám.

Egy gimnazistának az OKTV és a diákolimpia jelenti a tanulmányai alatt elérhető csúcsot. Abban a szerencsében van részem, hogy nekem voltak diákolimpiára eljutó diákjaim informatika tantárgyból.

– Miből, kiből lesz a cserebogár? Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki kiemelkedjen a tömegből?

– Soha nem tetszelegtem abban a szerepben, hogy mindent tudok. Most is van leg­alább kettő olyan tanítványom, aki biztosan túlszárnyal majd, de ez természetes és ennek nagyon örülök. Matematikából olyan érzékkel rendelkeznek, ami kevesekben adatik meg. Nem az a tanár feladata, hogy okosabb legyen a gyerekeknél, hanem az, hogy jól irányítsa őket. Nagyon jó érzés, amikor a tanítvány partner a problémamegoldásban, ötletadásban.

Szerencsére tanórákon, szakkörökön ez többször előfordul, annyira ötletesek és kreatívak a tanítványok. A jó tanár-diák kapcsolatba az is belefér, hogy én tévedek, amit felismerek és javítom a hibát. A reál tantárgyakra jellemző, hogy akkor lehet komoly eredményeket elérni, amikor már az alapórákon is lehet színvonalasan oktatni. A gyerekek igénylik a közösséget, a visszajelzést, az egészséges versenyszellemet, ilyenkor szinte „húzzák” magukkal a társakat. Ez a közeg nagyon sokat jelent.

Ha valaki versenyre készül, akkor a tanórai oktatást szakköri foglalkozással kell megfejelni. Számomra fontos az, hogy megismerjük egymást más közegben is. Szerencsére több pályázatnak köszönhetően nyári, intenzív felkészítő táborokat szervezhettem, ahol az ismeretanyagon kívül foglalkozhattam a gyerekek személyiségének fejlesztésével is.

Pályafutásom alatt kettő nyolc évfolyamos osztályt is végigvittem matematikából, ezalatt nagyon megismertük egymást és közel kerültünk egymáshoz.

– Gondolom, jólesik a visszajelzés. Nyomon követi, hogy mivé lettek az egykori kiskamaszok?

– A digitális tér egyik pozitívuma volt, hogy még intenzívebb lett az online kapcsolattartás, de szerencsére sokan személyesen is meglátogatnak a volt tanítványaim közül. A feladataim közé tartozik még a tehetségmenedzselés, tehetséggondozó programok, tanári műhelymunkák szervezése. A Zrínyinek, mint Minősített Tehetséggondozó Műhelynek a programfelelőse vagyok.

Legutóbb olyan elő­adást szerveztünk, ahol egyik volt tanítványunk a kaliforniai Stanford Egyetemről, a gimnazisták otthonról, én pedig az iskolából jelentkeztem be, a téma az adatbányászat volt, meg persze az, hogy miként lehet a Zrínyiből a világ másik végére eljutni kutatói ösztöndíjjal. Különösen jónak találom, amikor a pályaválasztás előtt álló fiatalok példát látnak és kellő információt kapnak az iskola egykori tanulóitól.

A beszélgetés végén eszembe jut, bizony sokakhoz hasonlóan nekem is a matematika volt a mumus tantárgy, ám Kiss Zsolt állítja, még emelt szintű érettségire is fel lehet készíteni olyan gyermeket, aki egyébként különösebb tehetséget kezdetben nem mutat a matematika iránt, de kellően szorgalmas.

A pedagógus ­megemlíti, a fentieken kívül még a Zrínyiben futó Arany János tehetséggondozó program felelőse, ahol a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek felzárkóztatását, felsőoktatási intézménybe való bejutását célozzák meg, ott is hasonló kihívások elé néznek, s bizony szép eredmények születnek. Nagyon büszke például arra, hogy a legutóbbi matematika fakultációjára a nyolc évfolyamos gyerekekkel együtt öt AJTP-s diák is járt. Valamennyien végigvették a négy év akadályait, és sikeresen tanultak tovább.

Nagy kert és zeneszoba

Tanári pályájának legszebb része, amikor tehetséges diákokkal foglalkozik, mondta Kiss Zsolt, ilyenkor feltöltődik a sziporkázó tanulók között. A szaktárgyi tudás mellett pedig olyan többletet kíván nekik nyújtani, amivel komplexebben látják a világot, illetve megfelelő életminőségre törekednek. Egy jó tanár nem prédikál vizet borivás közben, hanem életszemléletét gyakorlati példával támasztja alá. A zrínyis tanár lassan arborétummá váló hatalmas kertjét gondozza. Emellett ráérő óráiban bekuckózik profin kialakított zeneszobájába és jobbára jazzt, klasszikus zenét hallgat majdhogynem koncerttermi minőségben.