Férfifürdőruha a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban

Mikó-Baráth Franciska, a közgyűjtemény történész-muzeológusa elmondta: a kiállított egyberészes, vállpántos férfifürdődressz fekete trikóanyagból készült. Elöl, hátul mély, ovális kivágású, nadrágszára teljesen rövid. A fürdőruha Vegele Judit hagyatékából származik, feltehetően édesapjáé, Vegele Károly gimná­ziumi tanáré volt.

– A fürdőkultúra már az ókori népek életében is fontos volt, a mindennapi élet része, viszont a fürdőruhát többnyire nélkülözték. Az ókorban csak a görögök és rómaiak használtak „fürdőruhákat”, melyekkel a hölgyek a mell- és a csípőtájékot fedték el – mondta Mikó-Baráth Franciska. – A fürdőzés mint kellemes időtöltés a 18. században terjed el szélesebb körben ismét. Ekkoriban a férfiak hosszú ujjú és hosszú lábszárú, a test vonalát követő fürdőruhákat viseltek, ez tekinthető a mai fürdőnadrágok elődjének. Ezek után a fürdőruházat fejlődése fokozatosan ment végbe az elmúlt 300 évben.

Érdekesség, hogy 1917-ben a Parkfelügyelők Amerikai Egyesülete kiadott egy fürdőruha-szabályzatot, mely kimondta, hogy a férfi fürdőöltözetet szoknyával együtt kell hordani, vagy legalábbis szoknya hatásúnak kell lennie. Szabó István Andor Az Úriember című illemgyűjteményében a húszas évek közepén a következőket fogalmazta meg: „… határozott illetlenség volna, ha a nők és a férfiak közös fürdőhelyén a férfiak a felsőtestet is eltakaró fürdőruha helyett csak úszónadrágban jelennének meg.” Az 1920-as években még mindig szoknyaszerű fürdőruha-együttest hordtak a férfiak, de már népszerűbbek voltak az egyrészes dresszek. A mellkas szabadon hagyása egészen 1933-ig nem volt elfogadott.