A Pál utcai fiúk a zalaegerszegi nyári szabadtéri színházban

Néhány láda, pár deszkadoboz, 3-4 farakás, sapkák, mellények, ingek (vörösek), ifjú színészek őszinte lendülete, az érzelmeink mellett a belső ritmust is mozgósító zene. Ennyi a titok, ami valószínűleg hosszú évekig működni fog.

Ahogy a Padlás című musical sokéves példája mutatja, a jól eltalált darabválasztás minden nyáron megtölti a Kvártélyház udvarát, főleg, ha az családi szórakozásnak is minősülhet. Tompagábor Kornél ezúttal a Molnár Ferenc világhírű regényéből Grecsó Krisztián, Geszti Péter, Dés László által készített zenés játékát választotta, hogy a színpad elé csábítson bennünket.

A darab születése is évtizedre nyúlik vissza, amikor Geszti Péter még csak rövid változatot írt belőle, hogy 2016-ban a Vígszínházban jöjjön létre az igazi, amit azóta számos színház tűzött műsorára. A nézőnek nem kell külön figyelnie a történetre, hiszen gyerekkorában ismerkedett meg vele: Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek több mint száz éve írt mondatai örökre velünk vannak. Erre a tudásra építhetett a mai nyelvi elemeket, szófordulatokat szellemesen használó Geszti Péter, amikor a dalszövegeket kanyarította. Grecsó Krisztián pedig a lényegre koncentrálva sűrítette a sztorit a két gyerektábor küzdelmére és a Pál utcai fiúk iskolatársi-baráti világára.

Ezért csak Rátz tanár úr (H. Horváth Gyula) és a grund őre, Janó (Hertelendy Attila) jelenik meg felnőttként, nem találkozunk például Nemecsek szüleivel. Dés László zeneszerző több helyütt elmondta: pattogó, keményebb dallamvezetésben gondolkozott, kerülve a musical műfajának jellegzetességeit. (Aki látta A dzsungel könyvét, egy-egy nótában felfedezhet némi hasonlóságot, különösen a „csapatépítő” dalok esetében.)

A grund, mint élettér eleinte csak a felnőttségre készülés színtere, ahol minden korok gyakorlata szerint a Pál utcai fiúk alá-fölérendeltségi viszonyokat mímelnek, ahogy azt a felnőttektől látják. Katonásat egy építkezési foghíjon, hivatali- szervezeteset a gittegyletben játszanak.

(A gittegyleti jelenetekben nincs túlzás, pont ilyen komikusak a gyűlések, csak győzzük keserű nevetéssel.) Komolyra akkor fordul a dolog, amikor a grundra szemet vetnek a vörösingesek, akik helyet keresnek maguknak a Füvészkert helyett. A felnőttes panelek hirtelen élesben vizsgáznak: és lesz méltó és emberséges vezető (Boka és Áts Feri egyaránt ilyen), lesz a gyengének tartottból hős (Nemecsek), lesznek örökös ellenlábas békétlenek (Kolnay, Barabás), lesz helyezkedő áruló (Geréb), és lesznek az ügy mellett odaadóan elkötelezettek.

Mire a végére érünk, későn derül ki, hogy ki a becsületes és ki tévedett el a nagy kavarodásban. Nagyon nehéz nem megfeleltetni bizonyos tapasztalatoknak mindezt, ráadásul a dalszövegek az áthallások felé löknek, míg a zene általánosabb, mondhatni emelkedettebb érzéseket hív elő. De hát épp ez a színház dolga, hogy hasson ránk, forgasson bennünket, ne hagyjon nyugton. A zalaegerszegi előadás a kaposvári színészképzés egyetemistáinak alakításaival ajándékozza meg a közönséget.

Érződik, hogy nemcsak a színpadon szövetségesei egymásnak. Együttműködésük szinte több mint természetesen segíti megtartani az előadás gerincét. A Pál utcai fiúk vezéreként Balaskó Bence határozott erkölcsű, majdnem felnőtt. Áts Ferit Ticz András alakítja, elegánsan tisztelve az ellenfelet. (Érdekes színészi kaland lenne, ha fordítva is játszanák a figurákat.) Az összetartozást adó alapra építhetett például Kósa Ruben, aki a Zalai Táncegyüttes vezetőjeként a dalbetétek táncait-harcait, az egymásnak feszüléseket a néptánc elemeiből építette a lábakra. (A táncegyüttes tagjai is közreműködnek.)

Kidolgozott, átgondolt koreográfia, nem illusztráció, hanem méltó társa a rendezői víziónak. Ami az én olvasatomban az, hogy Tompagábor Kornél szerint makacsul kell hinnünk az emberi becsületben, a stabil eszmékben. A kvártélyház oldalfalaira észrevétlen kőangyalok képét vetíti, a haldokló Nemecseket hófehér ruhába öltözteti, aki a kisbetűs ügy nagy traumáját utolsó szavaival is alig képes feldolgozni. (Szentgyörgyi Dániel alakítása töprengő, a szörnyű tapasztalatai alatt vergődő fiút mutat.)

Az ártatlan gyermeki nyitottságra, rácsodálkozásra is ráerősít a rendező: a játszók között olykor feltűnik egy másik, igazi gyermek- Nemecsek (Száraz Zalán). A külön arcéllel bíró karakterek közül megjegyezzük magunknak Csabai Csongort, aki Gerébként már hiába kér bocsánatot a tévedésért, pedig tényleg van olyan, hogy az ember eltéved, de azért még nem lehet a grundnak júdása...

Élvezetesen, és precízen civódik a gittegyleti működés felett Kolnay (D. Varga Ádám) és Barabás (Kovács Martin), jeleneteik önálló paródiaként is megélnének. Hajdú Csaba, Madácsi István, Tóth Marcell, Urszinyi Ádám, Katona Levente, Góg Tamás, Komlódy Márk, Herold Levente keretezi a csapatjátékot, mentoruk Uray Péter. Alighanem a következő nyaraikat Zalaegerszegen töltik. A szellemes, jól használható díszlet Mészáros Tibor, a kortalanul is jellemző jelmez Szőke Julianna munkája.

Fotók: Pezzetta Umberto