Legalább 1200 középkori, latin nyelvű oklevél került a kezébe – Beszélgetés a Zalaegerszegért díjas Őriné dr. Bilkei Irénnel

A kutató történészt jól ismerik olvasóink, a nevéhez köthető zalai történeti kiadványok megszületésekor, a történeti tematikájú zalai konferenciák előadásainak közzétételekor gyakran tudhattuk interjúalanyaink közt. Szerzője a Zalai Hírlap és a megyei levéltár közös hét végi sorozatának is, melyben szűkebb pátriánk eddig ismeretlen érdekes történeti eseményeit tesszük közzé. A szélesebb zalai közvélemény pedig ismeretterjesztő rendezvények, rendhagyó történelemórák előadójaként is találkozhat vele. 

Bár néhány éve már elvileg nyugállományban van, ezt szerencsére a zalai tudományos közélet és az érdeklődők nem érzékelik, hiszen ugyanolyan aktívan kutat, ír, előad, mint korábban. 

Bilkei Irén hangsúlyozza, nem ő maga, hanem a munkája, a zalai történelem feltárásában vállalt feladatai fontosak, ám egy díj kapcsán kíváncsiak lehetünk arra, hogy is kezdődött, miért épp a középkori történelem felé kanyarodott az életpálya. 

– Általános iskolás voltam, amikor olvastam a régészetről. Nagyon megragadott, izgalmasnak találtam. Édesanyám utánanézett, mi szükséges ahhoz, hogy az ember régész lehessen, s azt találta, latint kell tanulni. Így a pápai gimná­ziumba már úgy mentem, hogy latint akarok tanulni. Mondhatom, a latin az egész szakmai életemet meghatározta, tehát döntőnek bizonyult – mondta Bilkei Irén. – Ma is hálásan gondolok vissza az első latintanáromra. Persze a történelmet is szerettem, 1972-ben kerültem a budapesti ELTE bölcsészkarára latin–történelem szakra, majd a következő évben vettem fel a régészetet. 

Egyetemistaként járt először Zalában, zalalövői ásatásokon dolgozott, majd az első munkahelye a keszthelyi Balatoni Múzeum lett. Onnan valójában férjhez jött Zalaegerszegre, ahol a mú­zeum helyett a levéltár fogadta 1983-ban. Kapóra jött, hiszen a latin nyelvű középkori okleveleket nem volt, aki feldolgozza. 

– A legrégebbi iratanyagért felelsz, kaptam az egész életre elegendő feladatot adó indíttatást. Mondják, a levéltáros előbb-utóbb eljut a mások számára olvashatatlan iratokhoz. Volt szerencsém még együtt dolgozni dr. Degré Alajossal és Szabó Bélával, a zalai levéltári hivatás két nagy alakjával. Közben 1987-ben végeztem el a levéltári szakot. 

Az általa gondozott középkori, kora újkori oklevelek 2500 darabot számlálnak, aminek egy része a zalavári és kapornaki hiteles helyi konventben keletkezett. Zala szerencsés, az 1526 után született oklevelek itt nagy számban maradtak fenn, más a helyzet Erdélyben és a hódoltság területein. 

– A latin használata időben, térben, szakmák szerint is más? 

– Sok munka van abban, hogy a középkori okleveleket jól olvassam. A jogi és egyházi nyelv, de a XVI. század humanista latinja is egészen más, ahogy a XIX. századi jurátusi is, nem beszélve az értelmiségi latinról. Én a XV. századiban vagyok otthon. 

– Az orvosi latinban is el kellett mélyülnie… 

– Így van. 2016 óta tanítok a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Zalaegerszegi Képzési Központjában. Az anatómia és a diagnosztika nyelvét ismerik meg a központ gyógytornászhallgatói. Számomra is inspiráló kihívás volt ez a megbízatás. 

– Miért hal ki egy nyelv? 

– Erre válaszul professzorokat idéznék: a latin nem holt nyelv, hanem halhatatlan, csupán nem beszéljük. A római birodalom romjain megalakuló nemzetállamok nyelvhasználata nyomán születtek a változatai, s jöttek létre a neolatin nyelvek. Időben is tagolódik, Tacitus és Cicero nyelvhasználatától talán messze kerültünk, de a tudományok, művészetek nyelve ma is a latin. 

Bilkei Irén az elmúlt évtizedekben számos nagy program motorja, résztvevője volt. Az egyik legelső a legkorábbi, 1555-től keletkezett vármegyei jegyzőkönyvekkel volt kapcsolatos az 1980-as évek végén. A korabeli dokumentumokból regeszták készültek, azaz tájékoztatási célú, az egyes iratokhoz szóló egyenkénti segédletek. Az országos támogatottságú programhoz fogható feldolgozás korábban nem készült a jegyzőkönyvekről. A történész időközben már a két egerszegi gimnáziumban is tanított. Sorolja tanítvá­nyait, akik a szakmában sokra vitték: Németh András a Vatikán könyvtárában dolgozik, Zsupán Edina a Mátyás-corvinák Európa-szerte elismert kutatója, Ekler Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának a könyvtárosa, Pete László, a debreceni egyetem professzora. 

A zalai archontológia (tisztségviselők hivatali jegyzéke) 2000-ben jelent meg, 2004-ben az Armálisok kötet, 2008-ban, majd tíz év múlva a Mátyás-évek adtak munkát a korszak specialistájának, de tevékeny részese volt a Reformáció 500 évfordulónak is. Kötetek, konferenciák, tan­órák szegélyezik az útját, hiszen egyébként is egyetért a zalai levéltár ambíciójával: a nagyközönség ismerje meg a levéltárakban őrzött értékes dokumentumokat és a zalai történelmet. Magyarán nemcsak gyűjtenek, őriznek, feldolgoznak, hanem közzé is tesznek. A levéltári törvény is tartalmazza ezt a feladatot, noha a zalai történészek biztosan nemcsak munkának, inkább kellemes tevékenységnek érzik. Bilkei Irén például jövő héten a szőlő- és borkultúra középkori történetét mutatja be az egerszegi Lokálpatrióta Klubban. 

Sok terv van a tarsolyában: – Máig zajlik az oklevelek regesztáinak közreadása, ami lehetővé teszi, hogy a latinul nem tudók is olvashassák azokat. Mindig eredeti forrásokból kell dolgoznunk, ezt szorgalmaztuk a Magyar Levéltárosok Egyesülete forrásközlő szekciójában is, amit 15 éven át vezettem. Legalább 1200 oklevél ment keresztül az én kezemen is, nem is egyszer. Folytatom továbbá Zalaegerszeg középkori várostörténeti kutatását. 

Tavaly, 2021-ben is támaszkodhatott Zalaegerszeg városa Bilkei Irén szakértelmére, hiszen a mezővároskénti első írásos említés (oppidum Egersueg – Zsigmond király kancelláriája által kiadott levél) 600. évfordulóját ünnepeltük. (Az oppidum mezőben álló, városfalak nélküli városias helyet jelöl.) Az eredeti oklevél a II. világháború során a szovjet csapatok által elfoglalt körmendi Batthyány-kastélyban megsemmisült. Létezését és tartalmát azonban a XIX. század végi leírásokból ismerjük. A 600. évfordulójára elkészülhetett az úgynevezett írásképi rekonstrukciója is. Ezt a városi díszteremben őrzik. 

– Váratlanul ért a Zalaegerszegért díj. Örömteli és megtisztelő, sőt, kötelez a további kutatói munkára – zárta sza­vait a történész.