Szakmai elhivatottság és kellő alázat - Prokné Tirner Gyöngyi Zalaegerszegért díjat kapott

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház vezetőjét hol másutt, mint második otthonában, Gébárton faggatjuk, ahova mi újságírók is szinte hazajárunk. Hogy könnyebb legyen a dolgunk, Gyöngyi két korszakra bontja az összegzést, s az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ éveire fókuszálunk először, ahol népművelőként dolgozott. Az Egri Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakos diplomát, később művelődési menedzser képzettséget szerzett. A tanári pálya rövidre sikerült, egy évet Zánkán, majd néhány hónapot a Pais-iskolában töltött, mielőtt a megyeszékhelyi intézménybe került népművészeti szakreferensként 1982-ben.

- Szinte a nulláról építettünk fel egy munkaterületet, kemény és tanulságos feladat volt. Az ott eltöltött 27 év tapasztalatát viszont nagyon jól kamatoztatom mind a mai napig. Büszke vagyok, hogy sikerült Zala megye népi kézműves kultúráját feltérképezni, megismertem a tehetséges mestereket, miközben országos kapcsolatokat építettem ki. Elvétve néha kapok még családi örökségekből hátramaradt kézműves kincseket, legutóbb egy hímző szakkörvezető tájegységi gyűjteménye került hozzánk. Emlékszem, a hímzőknek havonta egy alkalommal országos hírű szakemberekkel továbbképzést szerveztünk. Ezek a relikviák abból az időből valók. Már akkor ügyeltünk arra, hogy minden kézműves mesterségnél a tiszta forrásokhoz nyúljunk vissza.

- Említette, kedves korszak volt az életében az intézményben működő szakiskola.

- 1991-ben létrehoztuk a művelődési központban a szakiskolát, ahol 16 évig tanítottam, tehát mégis hasznosítottam a pedagógus végzettségemet is. Néprajzot, szakrajzot, művészettörténetet, néha földrajzot oktattam, éppen amire szükség volt. Először speciális szakiskolaként indultunk, ami később középfokú szakiskolává vált. Sok magatartás problémás gyerek került hozzánk, olyanok, akiket más iskola nem fogadott be. Tanulóink nagy része megállta helyét a világban, sőt, vannak, akik egyetemet, főiskolát végeztek. Nem értettük, hogy miért vannak nálunk ezek az értelmes gyerekek. Gyakorlatilag együtt éltünk velük, azzal nyertük meg őket, hogy egyenértékűnek, embernek tekintettük őket. Ha kellő alázattal fordulunk feléjük, akkor kezelhetővé válnak.

- Már az MMIK-s évek alatt sokat publikált. Gondolta volna, hogy némely kiadvány mára szó szerint ritkasággá válik?

- Nagyon sok olyan zalai kézművessel találkoztam, akik még a régi, szerves kultúrából merítkeztek. Bereczky Csaba fafaragóval, a Népművészet Mesterével együtt például félévente felkerestük a megyében élő faragókat, köztük Soós Lajost és Pápai Sándort, akik pásztorkodtak egy ideig, ezért jól ismerték a pásztorművészetet. Örülök, hogy könyvben és filmen fennmaradt a munkásságuk, erre tényleg büszkék vagyunk. Az MMIK-s időszak végén jelent meg a megyei népművészekről szóló kötetünk, amiben idéztük a Zalai Hírlap munkatársának, Török Andrásnak egyik gondolatát, aki egyébként nagy népművészeti gyűjtő volt. Ugyancsak örömteli volt a magyarszombatfai Czúgh-család történetét megírni, hagyatékát feldolgozni. A fazekasságot megújító dinasztiáról szóló füzetbe bekerült még Borbás Györgynek, a Zrínyi-gimnázium tanárának és Szelestey Lászlónak az írása is.  A napi munka mellett azért nehéz időt találni az írásra, és sajnálom, hogy nem tudtam még többet publikálni.

A kézművesek háza vezetését 2009-ben vette át Skrabut Évától, aki a Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a ház, valamint a GébArt Nemzetközi Művésztelep megálmodója. Ez az örökség arra kötelezte, hogy a lehető legjobb tudása szerint fejlessze a Keresztury VMK-hoz tartozó intézményegységet csakúgy, mint az alkotótelepet. Irányítása alatt vált regionális központtá az egerszegi kézműves ház, s az önkormányzati, állami támogatásoknak köszönhetően mára duplájára bővült, a régi rész pedig szinte teljesen megújult. Tavasszal a Csoóri pályázatból a világítást modernizálják, valamint a kiállítótérben helyet kapott vezérjurta védelmében a nyílászárókat szúnyoghálóval látják el. Programjaik országosan és külföldön egyaránt elismertek. Gőzerővel készülnek az idei negyvenéves évfordulóra.

- A mai világban nagyon nagy szükség van a népművészet megújulására. Ezzel a jelszóval tartjuk foglalkozásainkat, működtetjük szakköreinket. A ház egyben a népművészeti egyesület bázisa. Szívügyem továbbá, hogy a 30 éves művésztelep közel félszáz alkotásának minél előbb méltó raktárat és kiállítóteret találjunk.

- Ennyi munka mellett hogy maradt idő a családra?

- Életem legszebb évei voltak, amikor Veronikával három évig otthon lehettem. Szerencsés vagyok, mert a lányommal nagyon bensőséges és szoros a kapcsolatom azóta is. Számára természetes volt, hogy ott ült és tanult az MMIK-ban az irodámban, miközben én dolgoztam. Biztos vagyok benne, hogy nagyban hatott rá a kulturális, nyüzsgő környezet, abszolút művészetértő és -kedvelő lett. Anglisztika után ő is elvégezte a kulturális menedzser szakot, ahogy én. Azért látja a szakma nehézségét, azt, hogy ez nem napi nyolc óra és nem gyárigazgatói fizetés. Nekem a munka egyébként nem fáradság, sőt, szerencsés vagyok, mert minden nap azzal foglalkozom, amit nagyon szeretek. Már a főiskola alatt ott motoszkált bennem a gondolat, hogy a népi tárgykultúrának milyen köze van a magas művészethez. Aztán a munka során sokat olvastam, tapasztaltam, s megértettem ezeket az összefüggéseket.

Gyöngyi az alkotóház igazgatása mellett 2011-ben megalapította és azóta elnökként vezeti a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületét. Nemcsak a népművészeti egyesület és a Zala Megye Népművészetéért Alapítvány munkájában vesz részt, hanem egyik alapítója a Göcseji Falumúzeumért Alapítványnak, tagja a Magyar Népművelők Egyesületének, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesületnek, valamint a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ellenőrző bizottságának.