Egurscug, Zlaudus püspök és a zalaegerszegi Mária Magdolna-templom

Ez az oklevél szerencsésen megmaradt a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárában. Anyaga pergamen, amire a fontos okleveleket írták, alul felhajtott részén 14 hajdani függőpecsét számára kialakított bevágásokkal, de mai állapotában csak három, pergamenszalagon függő természetes színű viaszpecsét maradt fenn.

Ebből az oklevélből, ami egyébként egy sajátos anyagi vonatkozású egyházi jogviszonyról, a magisztrális jogról szól, magáról a településről még nem sokat tudunk meg. Az oklevélben Henrik, a veszprémi káptalan prépostja elmondja, hogy Zlaudus veszprémi püspök kérésére bizonyos zalai kápolnákat a magisztrális jog alól felmentve adófizetővé tesz. „… az egurscugi Szent Mária Magdolna… kápolna oltárainak a felügyeleti hatóságot illető jövedelmét teljesen átengedjük az abban éppen hivatalban levő lelkésznek…”.  A település az oklevél kiállításának idejében Zlaudus veszprémi püspök (1244–1266), aki a Ják nemzetségbeli Márton ispán (a jáki templom feltételezett építője) fia volt, magánföldesúri kegyurasága alá tartozhatott, ezért kérte a veszprémi káptalantól ezt a kedvezményt papjai részére. Jóllehet az oklevélben Egerszeg csak mellékszereplő, mégis nagyon fontos forrása a város történetének, az első írásos említésen túl itt van arra az első adat, hogy a Ják nemzetség által birtokolt település kapcsolatba került a veszprémi püspökséggel.

Egerszeg korai történetének megismeréséhez szükséges egy közel két évtizeddel későbbi oklevelet is megvizsgálni, amely magyarázatot ad arra, hogy hogyan lett településünk a veszprémi püspökségé. IV. Béla király 1266. november 23-án kelt adományozó oklevelében elmondja, hogy Zlaudus halála után unokaöccse, Márton Tátika várából 1262-ben értékes tárgyakat lopott el, ezért cserébe a király a veszprémi püspökségnek adományozta több, más birtok mellett Márton ispán Egerszeg nevű birtokát.  Az 1247. és az 1266. évi oklevelek alapos elemzése során a kutatás arra a következtetésre jutott, hogy Zlaudus a magisztrális joggal kapcsolatos rendezést azokon a birtokain hajtotta végre (Egerszeg mellett Nyirád, Véged és Szántó), amelyekben lehetőséget látott a további fejlődésre, ezek a települések nem véletlenül nyerhettek hetivásárjogot a következő évszázadban. 

A település plébániatemplomának építtetése a kegyúr feladata volt. Vándor László kutatásaiból ismertek a középkori Egerszeg első templomával kapcsolatos adatok. Ezek szerint ez az első templomépület valószínűleg fából készülhetett. Ennek a templomnak az építését azonban nem tudjuk konkrétan egyik püspökhöz sem kötni. Már az első említés 1247-ból is a település Mária Magdolnának szentelt templomáról szól, ami régebbi lehet, mert az oklevél már egy kialakult állapotot rögzít. Jóllehet az oklevélben a „kápolna” szó szerepel, valószínűleg plébániatemplomot kell érteni alatta. Amikor 1390-ben a Kanizsaiak elcserélték Egerszeget a veszprémi püspökkel, már kőből épült temploma volt a városnak: ecclesia lapidea. A középkori épület helyén ma is álló barokk templom gyakorlatilag ráépült a középkorira. Ennek déli oldalán egy valószínűleg a 15. századból származó gótikus temetőkápolna maradványai láthatók. 

A középkori Egerszeg település létrejöttének idejét csak megközelítő pontossággal lehet meghatározni. Az a történetírás egyértelmű álláspontja, hogy egy településnek az írott forrásokban való megjelenése – kivéve azt a ritka esetet, amikor egy falu vagy város konkrét alapításáról van szó – azt jelenti, hogy az akkor már létezett. A település szakrális központja a Zala-folyóhoz közeli részen volt, ahol az 1247-ben először említett templomot felépítették. Az épület ekkor már állt, építésére nyilvánvalóan korábban került sor.

A kápolna saját pappal, a település egyházaként működött. Körülötte, a kor szokása szerint létesült az árokkal, esetleg kerítéssel övezett temető. A templom építési anyaga nagy bizonyossággal már építésekor is szilárd anyag lehetett. 

 Az eddig feltárt régészeti anyag alapján joggal feltételezhető, hogy az Árpád-kori Egerszeg falu a mai templom környékén állt a középkori templom körül, attól fő kiterjedésében délre helyezkedett el.