Osztálykép

A felvételen hármas sort alkotunk. Elöl lányok ülnek szoknyában. Nadrágban nem járhattak. Lábukat térdig eltakarja az egyenköpeny. Csak sejtetni engedi alakjukat. Van még egy álló középső sor, és hátul a hosszú padon magasodó csoport. A pelyhedző állú ifjak frizurája szolid, inkább rövid. Pedig ekkor kezdett divatba jönni a hosszú séró, a nagy generáció fontos ismérve. A fiúk mind nyakkendőben, ahogy osztályfőnökünk szigorúan hétköznapi viseletként is előírta. Ő is – úriember módjára – mindennap kravátlit kötött. A pillanatfelvétel mögé tekintek. Nemrégiben a szovjet főkommunistának, Brezsnyevnek integettünk a Lenin körúton. Az egész osztály kötelezően kivonult a vezér fogadására. Mint ahogyan Kádárt zászlóerdővel köszöntöttük május elsején a felvonulási téren. Vagy az amerikai nagykövetség előtt tiltakoztunk, „Veled vagyunk, Vietnám!” jelszót skandálva.

Sokatmondó az osztálynapló is. A nevek többsége mellett nagy F virított. Így jelölték a fizikai dolgozó gyerekeit. A gondviselő foglalkozása rubrikában többnyire „sm” vagy „ htb” beszúrás, jelentése segédmunkás, illetve az anyáknál háztartásbeli. Ez utóbbiak persze nem csak a háziasszonykodtak. Keményen kivették a részüket a szőlőművelésből, vagy a téesz földjein szorgoskodtak.

Ki mire vitte csemetéikből? Az osztály harmada tanító- vagy tanárképzőt végzett. Egyikünk pópa lett. Másvalaki a kisebbségi hetilap munkatársa, majd főszerkesztője. Az érdekképviseletnek nevezhető politikában a nagy gyár szakszervezeti titkára vitte a legtöbbre. Másvalaki zenész lett. (Sajnos ő már az égi zenekarban szólaltatja meg tangóharmonikáját.) Osztálykép. A tanév vége felé készült anno, júniusban, amikor hirtelen ránk szakadt a vakáció. Majd minden évzáró ünnepen Ady Endre versét fújtuk: Üzenet egykori iskolámba… Jó nosztalgiával gondolni erre, egymásra, a forró nyár eleji napokra, de az utána következő hosszú évekre, évtizedekre is. Még akkor is, ha tudjuk, utólag egyre szebbé, szelídebbé szépül(t) minden.