A társastáncban találta meg önmagát Lekszikov Csaba

– Tízévesen Csillebércen, egy úttörőtáborban először a breaktánccal ismerkedtem meg – mesélte. – Idősebb srácok mutatták be a dinamikus, ám annál összetettebb és nehezebb mozdulatsorokat. Annyira megtetszett, hogy egyből beálltam közéjük, és megpróbáltam ellesni tőlük a mozdulatokat, majd itthon igyekeztem gyakorolni. Bár ez abban az időszakban nehéz vállalkozásnak bizonyult, hiszen a videómagnót még hírből sem ismertük. Az egyetlen fogódzót a Zenebutik című műsorban olykor bemutatott videóklipek jelentették. A csillebérci természetvédelmi táborokat viszont nem hagytam ki, ott a többi gyerekkel próbáltunk táncolni. Később a break elsikkadt, de Lekszikov Csaba a ritmusok mellett maradt, basszusgitárosként a Szikla nevű rockegyüttesben játszott. A középiskolában autófényezőnek tanult, és 1991-ben édesapja figyelmébe ajánlott egy fiatalokból álló társastánccsoportot, amely épp fiútagokat keresett. Ez a csapat volt az Eraklin Táncklub Egyesület. – Biztattak, hogy a tánc révén olyan tudásra tehetek szert, ami egy férfi számára fontos, mindezt ráadásul csinos lányok társaságában – fogalmazott. – A rock életérzésre jellemző külsővel, csöves farmerben, bőrkabátban, szimatszatyorral a vállamon jártam. Ebben a szerelésben léptem be először a Honvéd Kaszinó tükörtermébe, ahol mindenki csodabogárként tekintett rám.

Az első tánctanárom, Erdős Zoltánné Erika vett a szárnyai alá, akitől az alaplépéseket megtanultam, ő látta bennem az eltökéltséget, a tánc iránti érdeklődést. Valóban jól ment minden, a kezdeti nehézségek leküzdése után megtanultam az alapokat, és ráéreztem a társastánc varázsára, ami örökre megbabonázott. Az egyesület életében 1994- ben átrendeződés indult el, végül a vezetőség lemondott, mi pedig 19–20 évesen ott maradtunk, és vittük tovább az Eraklint. Megszerettük a táncot, jó társaság kovácsolódott össze, így a folytatás mellett döntöttünk. Ekkor, 1995-ben lettem elnök, Zöldvári Klaudia pedig a gazdasági ügyekért felelt. Az Eraklin Táncklub Egyesület fő célja már akkor is a társastánc oktatása, bemutatása és népszerűsítése volt. A város régi társastáncos életét kutatva kiderült, hogy 1969 őszén a városi művelődési házban megalakult a Nagykanizsai Versenytánc Klub Tarczi Zoltán és Latabár Katalin, Latabár Kálmán színész lányának vezetésével. A páros egészen 1973-ig évről évre megrendezte a hazai „A” kategóriás versenyzők részvételével a Kanizsa Kupatáncversenyt, ezáltal Kanizsa felkerült a társastánc akkori európai térképére.

– Sokáig csak álom maradt a versenyek felélesztése, aztán elkezdtünk mozgolódni, a közönség felé is nyitottunk – folytatta Lekszikov Csaba. – Először 1995- ben tartottunk műsoros estet, majd 2001-ben amolyan jubileumi gálával mutatkoztunk be, amelyre meghívtuk a Latabár– Tarczi párost, valamint a korszak táncosait. Szép és megható pillanatokat éltünk át, amely még nagyobb erőt adott a folytatásra. Szerettük volna megőrizni és megerősíteni az egyesületünket, amelyhez elengedhetetlen a bővítés, méghozzá a jövő generációjával, a fiatalokkal. Elkezdtünk utánpótlást nevelni, velük együtt 2004-ben formációs bajnokságon indultunk. Ekkor már nemcsak táncolni szerettem volna, hanem oktatni, tanítani a gyerekeket. A fővárosban a Magyar Művelődési Intézetben társastáncoktatói szakon végeztem, majd versenytánctréner lettem. Ezután a Testnevelési Főiskolán edzői végzettséget szereztem. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Sport- és Rekreációszervezés szakának vagyok végzős hallgatója.

Az oktatás és a tanulás mellett 2015-ig, vagyis 40 éves koráig versenyzett táncpartnerével, Balassa Júliával. A versenyzésben elért sikereit legfőképpen trénereinek, a 21-szeres magyar bajnok Jánosi Lászlónak és a Zágrábban élő Somogyi Norbertnek köszönheti. Aztán 2010-ben megvalósult a régi álom, felélesztették a Kanizsa Kupa nemzetközi táncversenyt, megrendezték az Eraklin-kupát, majd 2013-tól a Cséplő Dániel tánciskolás emlékkupát. Nagykanizsa mellett 2016 óta Marcaliban is tartanak órákat. Arra is büszkék, hogy rengeteg gyermek, fiatal, felnőtt és szépkorú tanult tőlük táncolni, akár versenytáncossá vált, akár csak épp egy tanfolyamukat járta végig.

Ahogy a mondás tartja, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Csaba mögött pedig egy nagy család: Klaudia, a régi táncostárs már feleség és a két versenytáncos – majdnem felnőtt – gyermek, Zsigmond és Laura. És a tágabb család, az Eraklin.