Csalódott hazatérés az X-200-as területről

Kicsit távolabbról indítva a történetet, fontos kiindulópont, hogy 1980. május 4-én elhunyt Josip Broz Tito, a korabeli Jugoszlávia első számú vezetője. Halála előtt már hónapokkal korábban egyfajta hiszterizált légkör kezdett eluralkodni déli szomszédunknál, ami később csak fokozódott. Mindig is nehéz volt a soknemzetiségű országot az ebből fakadó problémák miatt kordában tartani, főként egy kommunista diktatúra keretei között, még ha az sok – inkább felszínes – tekintetben különbözött is a szovjet irányvonaltól. Mindehhez párosult a már érzékelhető gazdasági megtorpanás, így a tagköztársaságokban éledező szeparatista politikai áramlatok termékenyebb talajba hullhattak. A jugoszláv politikai vezetés – némi francia történelmi analógiával élve – a „nagy félelem” időszakát élte ekkor és még a következő pár évben is. Egyrészt attól tartottak, hogy a szovjetek – az időben közeli afganisztáni és más afrikai kalandjaikat kiterjesztve – beavatkoznak katonailag Jugoszláviában, amibe a körkörös támadás okán a magyar hadsereget is bevonhatják. Ugyanakkor a másik oldaltól is féltek, nevezetesen attól, hogy a NATO déli szárnya az Adriai-tengeren keresztül kezdeményez támadást a Tito halála után potenciálisan meggyengülő és széthullani készülő ország ellen, leszakítva a szlovén és horvát területeket az alapvetően szerb befolyás alatt álló országról. 

Déli szomszédunk nehézségeit a magyar politikai vezetés is érzékelte, ezért titkosszolgálati, állambiztonsági vonalon is megpróbáltak minél több valós információt beszerezni az ottani helyzetről. Jugoszlávia és a szovjetek vezette keleti tömb 1950-es évek eleji merev politikai és katonai szembenállása ugyan sokat enyhült az évtizedek folyamán, de olyan – valójában mímelt – „barátság”, mint ami Magyarország és a többi szocialista ország között kialakult, sohasem jött létre a nagypolitika színpadán a magyar-jugoszláv viszonylatban. Ez visszatükröződött az állambiztonsági munkában is, és mivel Jugoszlávia nem számított „baráti” országnak, így irányában a hírszerzés és az elhárító munka sem lankadt. A magyar állambiztonsági kódolásban Jugoszlávia az „X-200-as terület” fedőnevet kapta, az más kérdés, hogy már egyetlen dokumentumon belül is sokszor dekonspirálódott ez a fantázianév. 

A rejtélyes cím részbeni feloldása után, kanyarodjunk vissza a Mura Menti Napok ügyéhez. 1982. augusztus 13-án a Magyar Szocialista Munkáspárt Letenyei Nagyközségi Bizottságának titkára, a nagyközségi tanács elnöke, valamint a művelődési ház igazgatója mit sem sejtve az előttük álló viszontagságokról, előre egyeztetetten a párttitkár autóján elindultak Jugoszláviába, hogy a szokásos módon személyesen hívják meg a határ túloldalán lévő települések, Goricsány és Perlak prominens vezetőit a jeles napok rendezvényeire. Vittek magukkal több száz szórólapot a programról, valamint dr. Kerecsényi Edit zalai néprajzkutatónak a muramenti horvátokkal foglalkozó, horvát nyelven megjelent könyvét ajándékba. A letenyeiek Perlakon az ilyenkor elmaradhatatlan bevásárlást letudva a gépkocsijukhoz indultak, ahol egy rendőr várta őket. Az közölte, hogy vissza kell menniük a határállomásra, amit a magyarok kissé értetlenül fogadtak, de nem ellenkezve, teljesítették a hivatalos közeg kérését. A határállomáson a jugoszláv parancsnok már durva hangon vonta felelősségre a küldöttség tagjait, leginkább azt sérelmezve, hogy propagandaanyagot hoztak be az országba. Ezután átvizsgálták a letenyeiek autóját, a személyes holmikat is és lefoglalták a Mura Menti Napok programjait népszerűsítő szórólapokat. Ezután elvitték őket a csáktornyai rendőrkapitányságra, ahol több órás várakoztatás után megkezdték a kihallgatásukat. A személyes adatokon túl, továbbá amellett, hogy mi célból jöttek az is érdekelte a jugoszláv belügyeseket, hogy megítélésük szerint milyen Magyarország belpolitikai helyzete, érdeklődtek az MSZMP-ről, a legutóbbi választásokról, de faggatták őket a letenyei határállomás viszonyairól is. A magyarok megtagadták az érdemi választ, értetlenségüknek adtak hangot, és a jószomszédi kapcsolatokat említették fel. A belügyi szervek képviselőit ez azonban nem hatotta meg, a kihallgatások befejeztével este 9 órakor átvitték a letenyeieket a helyi bíróságra, ahol ismét kikérdezték őket. Tudtukra adták, hogy a programismertetők behozatala törvénysértő volt, ezért fejenként 1500 dinárra vagy annak megfelelő elzárásra büntettek mindenkit. 

Mindeközben Goricsány község vezetői is értesültek a leendő vendéglátóik tortúrájáról, ezért ők helyben kifizették a pénzbírságot, így a magyar küldöttség az éjszaka folyamán hazatérhetett. A letenyei párttitkár röviddel később arról értesült, hogy az általuk meghívott és a büntetést kifizető goricsányi párt- és állami vezetők útlevelét a jugoszláv hatóságok bevonták, így a Mura Menti Napok rendezvényein nem vehettek részt. 

Azt nem tudni, hogy ezzel a jugoszláv hatóságok által kissé túlreagált incidenssel összefüggésben állt-e, mindenesetre a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szervének III/II-es osztálya, vagyis a kémelhárítás az 1983-as munkatervében kiemelt figyelmet fordított az „X-200-as terület”-tel kapcsolatban jelentkező elhárítási feladatokra. Különösen a zalaiakhoz legközelebb eső csáktornyai „állambiztonsági objektum”-ra és azok beosztottjaira kívántak összpontosítani. Attól tartottak, hogy a SUP (jugoszláv államrendőrség) megpróbál magyarországi szervekbe, különösen a Magyar Néphadseregbe beépülni, ezért a zalai állambiztonságiak átszűrték a saját hálózati személyeiket abból a szempontból, hogy kiket lehetne mozgósítani a jugoszlávok esetleges beépülésének felderítésére, illetve kiket tudnak a továbbiakban preventív jelleggel foglalkoztatni az „X-200-as területen”.