Dr. Cséby Géza irodalomtörténész újabb jelentős díjat kapott Lengyelországban

– A lengyel-magyar kulturális kapcsolatok ápolásáért, a lengyel művészet, irodalom hazai népszerűsítéséért, műfordítói munkásságáért számos elismerést kapott már Lengyelországtól. Az újabb kitüntetésről szólna néhány szót?
– Valóban meglepett, amikor Stary Sącz, azaz Ószandec városa önkormányzati testületének elnöke, Andrzej Stawiarski és a város polgármestere, Jacek Lelek levélben tájékoztatott, hogy a testület által odaítélt kitüntetés átvételére Lengyelországba kellene utaznom. Azonnal tervezni kezdtem az utat, mert a megtisztelő meghívásnak eleget kellett tennem. A város korábbi vezetéseivel töretlen volt a kapcsolatom, s ez az elmúlt években csak erősödött. A 2001-ben megkötött Keszthely-Stary Sącz közötti partnertelepülési kapcsolat létrehozásában éppúgy részt vettem, mint a 2011-es testvérvárosi együttműködés előzetes és későbbi munkálataiban.

– Milyen tevékenységet ismernek el vele, kik kaphatják, kapták eddig?
– Ötödik alkalommal adták át „Stary Sącz Becsület Érdemérmét” (Medal Honorowy Starego Sącza). Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy én lehettem az első magánszemély, akinek e magas kitüntetést odaítélték. Korábban csak közösségek kaphatták. Az ünnepélyes átadásra a város színháztermében került sor, ahol a laudáció keretében elhangzott: „A magyar-lengyel kapcsolatok, a Keszthely és Stary Sącz közötti testvérvárosi kapcsolatok élesztője, Szent Kinga városának és Szandec-földnek barátja, támogatója. A magyar delegáció ószandeci látogatásainak nélkülözhetetlen segítője.  Közös örökségünk őrzője. Több lengyel-magyar emléktábla kezdeményezője és megvalósítója. Stary Sącz és a lengyel-magyar barátság szószólója. Ez irányú élénk és baráti kapcsolataink nagyban köszönhetőek dr. Cséby Géza konzul úrnak.”

– Sokan ismerik lengyel kötődése okait, mégis arra kérem, idézze fel olvasóink számára.
– Édesanyám 1939-es lengyelországi menekült volt, aki Keszthelyen ismerkedett meg édesapámmal. A történelem adta viszontagságos évek után összeházasodtak. Nagyanyám is e Balaton-parti város lakója lett. Nagyapámat és nagybátyámat, akik Lengyelországban maradtak és részt vettek az ellenállásban, a németek ölték meg a háború éveiben.

– Szeretném, ha beszélne a lengyel és magyar kortárs irodalom hasonlóságáról, tematikai kapcsolódásáról, különbségeiről.
– A magyar és a lengyel nép II. világháború utáni évtizedei hasonló élményekből táplálkoztak. A forma, a stílus, ha olykor más-más képet mutatott is, a mondandó, azaz a függetlenség, szabadság iránti vágy a magyar és a lengyel irodalmi alkotásokban is megtalálható. Az 1956-os magyar forradalom nemcsak a magyar lírában és prózában jelent meg, de neves és kevésbé ismert lengyel költők, írók műveiben is. Ezeknek összegyűjtött és válogatott költeményeit adta közre 2006-ban, a lengyel megjelenést követően a Magyar Írószövetség – Rátió Kiadó Lengyel tollal a magyar októberről címmel. A lengyel irodalom számos kiválósága ismert nyugaton is. Nem feledhetjük, hogy több irodalmi Nobel-díjasuk van: Henryk Sienkiewicz, Władyław Reymont, Czesław Miłosz, Wisława Szymborska, Olga Tokarczuk, s ide sorolhatjuk a zsidó származású lengyel-amerikai, jiddisül író Isaac Bashevis Singert is. Amíg Magyarországon az Írószövetség egyetlen székhelye Budapest, addig a Lengyel Írószövetség központja ugyan Varsó, de a nagyvárosokhoz kötődően több tagozata van szerte az országban, helyi elnökkel az élen.

– Milyen rendezvények, konferenciák, kiadványok, könyvek segítették az utóbbi időben a két nép irodalmi barátságát?
– A már említett köteten kívül meg kell említeni Czesław Miłosz, D. Molnár István lengyel irodalomtörténettel foglalkozó munkáit. Elévülhetetlen a műfordítók munkája itthon és Lengyelországban is. Nélkülük nem ismerhetné meg az olvasó a két nemzet irodalmát. Számos lengyel szerző művei jelentek meg magyar nyelven az utóbbi évtizedben is. Prózai és lírai művek, remek magyar fordításban.  Vannak, akik a fordítás mellett több kötetet is megjelentettek a két nép közös történelmét igazolva. Ilyen a volt krakkói főkonzul, író, költő, történész Kovács István. A legutóbbi lengyel nagykövet, prof. Jerzy Snopek a magyar irodalom fordítójaként is hírnevet szerzett. A budapesti Lengyel Intézet rendszeres előadásokat, konferenciákat tart a közös történelem, irodalmi kapcsolatok témakörben. Több magyarországi település működik együtt lengyel partnereivel. Magyarországon és Lengyelországban számos a közös múltat felidéző köztéri alkotás. Lengyelországban hosszú évek óta több nemzetközi irodalmi tábor működik. Például Varsóban, Krakkóban, Poznańban, Bydgoszczban. Erre számos alkalommal hívtak és hívnak meg magyar irodalmárokat, így engem is.

– Hogyan ítéli meg a két ország művészeteken kívüli, azon túli együttműködését napjainkban?
– A két ország közötti kapcsolatokban lényeges, hogy a mindenkori kormányok a történelmi hagyományokra építkezően, értékesnek és fontosnak tartsák az évszázadok óta kialakult és majdhogynem töretlen barátságot. Ez sok mindent elősegít, gazdaságot, kultúrát, kereskedelmet, s az élet megannyi területének közös értékelését.   Mindazonáltal, ami a legfontosabb, hogy ez a barátság és testvériség, mindentől függetlenül, az egyes ember szívében találjon táptalajra, ott szökkenjen szárba, soha ki nem száradóan. Függetlenül az éppen adott helyzettől. Mit is mondott Stanisław Worcell, a kiváló lengyel publicista, politikus a XIX. század közepén? „Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”

– Min dolgozik mostanában, milyen tervek vannak az íróasztalán? Fordítás, publikáció, előadások?
– Az elmúlt hetekben több publikációm jelent meg, számos kötet közölte írásomat, s nagy örömömre három műfordításkötetem is megjelent, Andrzej Grabowski gyermekkönyve, Dariusz Tomasz Lebioda válogatott versei és Sona Van összegyűjtött lírája. Folyamatosan kérnek fel előadások tartására, kiállításmegnyitóra. Versfordításokra is kapok megbízást.  Nem unatkozom, nem tartom fárasztónak, sőt örülök ennek.

– Mit jelent Önnek a friss lengyel díj?
– A megbecsülést, a tiszteletet, a szeretetet. Azt, hogy érdemes volt e két nép kapcsolatának erősítésének szentelni időm meghatározó részét, amit nem tartottam munkának, de megtiszteltetésnek. Jelenti, hogy olyan barátokra, ismerősökre tettem szert,  akik bíznak bennem, s ez nagyon jó. A kitüntetés átadásának ceremóniája felemelő és megható volt. Külön örültem, hogy sikerült tárgyalnom Piwniczna-Zdrój polgármesterével, és fogadott a marcinkowicei plébános abban a kis faluban, ahol közel száz, Budapestről menekült gyermek kapott menedéket 1956 novemberében.