Tájházak, templomok és a Mura – Murakeresztúr látnivalói, ahogy a közművelődési egyesület bemutatja

Erzsivel reggel óta a falut jártuk, megnéztük és fotókat készítettünk Murakeresztúr épített történelmi épületeiről, köztük a barokk templomról, a kollátszegi kápolnáról, a magyar tájházról s a település névadó természeti értékéről, a Mura folyóról, amely a község s egyben Magyarország határát is zárja Horvátország felől. A „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai sorozatunkat Kovácsné Deák Erzsi hívta meg, hogy megmutassa azokat a legfőbb értékeket, amelyek megőrzéséért, megismertetésért sokat tesz a helyi közművelődési egyesület. 

A nyáron például három Erzsébet tábor is volt, összesen nyolcvan helyi és fityeházi gyermek vehetett részt az önkormányzat szervezésében rendezett táborokban, illetve a résztvevők kiegészülhettek az elszármazott családok általános iskolásaival is, akiket szívesen látnak szüleik egykori falujában. 

– A táborok határozott célja a hagyományőrzés és a fellelhető történelmi és természeti értékek megismertetése. Ezért voltunk a gyerekekkel a templomokban, a tájháznál, a Muránál is – mondja Erzsi, s megkéri munkatársnőit, mondják el, mivel terítették meg az asztalt.

– A tájházunkban rendszeresen megkínáljuk a vendégeinket helyi hagyományos ételekkel, melyeket a szüleink fogyasztottak. Ezeket közösen készítjük el a hagyományőrző csoport és a Rozmaring Asszonykórus tagjaival – mondja Mária, a Mura hagyományőrző csoport vezetője, Erzsi pedig, aki a rozmaringosokat szervezi, az asztalon lévő ételekről szól:

– Kóstolja meg a tört babot, amit szalonnazsírral öntünk le, vagy a dinsztelt vöröskáposztát főtt krumplival, amit sült szalonnakockákkal szórtunk meg. Sütöttünk melléjük lángost és feketenoha lekvárral töltött palacsintát is. A szüleink ilyeneket ettek, amikor erős munkát végzetek a mezőkön, kaszáltak, kapáltak, arattak, vagy csépeltek…

A múlt emlékeinek összegyűjtése előbb a magyar tájházzal kezdődött, amely a Szigeti utcában áll, s a helyi Balogh Vilmos rendezte be korabeli tárgyakkal az 1944-ben épült patinás portát. Az épület egyben a Muramenti Parasztporta Egyesületnek is a székhelye. Balogh Vilmos szenvedélyesen gyűjti a néprajzi értékeket, civilben a MÁV-nál dolgozik, ottjártunkkor a lánya, Ramóna mutatta meg, mi minden található a szépen felújított házban, amit szegény, paraszt család számára építettek. Eredetileg szoba-konyhás épület volt pitvarral, amit 1968-ban bővítettek egy szobával, padlásfeljárós kamrával. A tulajdonos az utcai szobában búbos kemencét, a konyhában rakott tűzhelyet épített. A paraszti eszközöket jó érzékkel gyűjtő tulajdonost dicsérik az ágyak, asztalok, székek, képek, lámpák, a csizmahúzó, a rokka s az értékes cserépedények…

– Nagy álmunk volt, hogy legyen egy olyan helyünk, ahol Murakeresztúr közös emlékeinek helyet adhatunk, fontosnak tartottuk ugyanis, hogy a község magyar-horvát értékőrzőiként egy horvát tájházzal rendelkezzünk. Az egyesületünk harmincadik évfordulójára, 2021-re létre tudtuk hozni ezt a létesítményt. A megvalósítást támogatta prof. dr. Gadányi Károly, az MTA doktora; a Nyugat-magyarországi Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese, a falu szülötte és díszpolgára, valamint Murakeresztúr polgármestere, Polgár Róbert, aki elsőként volt nyitott arra, hogy ez a létesítmény létrejöjjön – mondja Erzsi. 

Ez azonban koránt sem ment könnyen. Pályáztak, társadalmi munkát végeztek, a megvalósításnak voltak szép és persze kudarcos napjai is. Ezeket az erőfeszítéseket talán Riersch Zoltán Mura mentén című versének következő versszaka érzékelteti a legjobban: Szeretnéd-e ismerni a horvát embereket? / Kíváncsin lapozod az anyakönyveket, / a templomit is, ízelgetve a neveket, / idegen, te nem tudhatod, / a nevek mögötti múlt mit rejteget! / Pedig, minden név teremtő sors, / maga a történelem.

A megújított öreg ház is mindezeket rejti, hiszen az 1880-as években vályogból Herman Vince szülei építették a keresztúri falurészen, az akkori legelső, József Attila utcában. 

Herman Vince 1900-ban született, mezőőr volt, felesége Herman Katalin pedig háztartásbeli.

Az első világháborúban a szomszéd udvart bombatalálat érte, a vályogház bedőlt, s már téglából falazták újra. Herman Vince és szülei abban a korban születtek, amikor a horvát KAJ nyelvjárás erős volt a községben, sőt, a mindennapok része volt a horvát beszéd.

Az egyesület 2020-ban az örökösöktől vásárolta meg az épületet.

– A tájházunk néprajzi gyűjteménye a konyha és a tisztaszoba. Itt mutatjuk be, miként és hogyan éltek elődeink, milyen eszközöket használtak a konyhában. Láthatjuk, hogyan öltöztek, milyen ágyakban aludtak őseink. A másik kettő helyiség a Rozmaring asszonykórus és a Közművelődési Egyesület emlékszobája lett. Itt kell megemlítenem, hogy a horvát ajkú Aranypáva és Kóta-díjas Rozmaring Asszonykórus 2008-tól a szervezetünk legaktívabb csoportja. A Rozmaring Asszonykórus 22 éves múltra tekint vissza, a legidősebb csoportunk. Horvát és magyar népdalcsokrokat énekelnek, népi ételeket készítenek a MURA Hagyományőrző csoportunkkal közösen. A tájházunkban évi rendszerességgel bemutatásra kerülnek a népi hagyományok: a kukoricafosztás, a káposztaszelés és -savanyítás, a szőlőszüret, a gyümölcslekvár-készítés. A ház mögötti telken van a tündérkertünk őshonos gyümölcsfákkal, amik még kicsinyek, de például a fekete noha szép termést hozott - foglalja össze az elnök a legfontosabbakat a tájházról. 

Elmondja, hogy egyesületük 1991 ben a falutévé működtetésére alakult, önkéntesként ő is itt kezdett 1998-ban, mint stúdiós, majd 2007-ben választották meg az egyesület elnökének, mellette az önkormányzat művelődésszervezője. Az egyesületnek jelenleg 46 tagja van.

– Hattagú az asszonykórosunk, voltunk 12-en is, közülük többen besegítenek most is, de már nem várhatjuk el, hogy mindenki eljöjjön velünk vidékre. Az jó, hogy a gyerekek az iskolában is tanulják nálunk a horvátot. A Mura színjátszó csoportunkkal magunkról is színpadra viszünk történeteket és sikerrel játsszuk őket. Nálunk nem az számít, milyen díjat nyerünk, hanem a közönség szeretete és tapsa. De azért az elismerések is jólesnek, meg a jó tanácsok, amikből tanulni lehet. Van horvát darabunk is, amivel voltunk a horvát Goricsanban,  Alsódomborúban, Szlovéniában pedig többször is felléptünk Kapcán  – újságolja Selekné Erzsi.

Plánderné Marika a Muráról vélekedik így: – Ma már modern dolgokban gondolkoznak, például a csónakázásban, régen csak halászni jártak a folyóra, ami sokszor gondot is okozott.  Például 1964-ben úszott minden, a Mura elárasztotta az egész falut. Most nagy töltés van, legutóbb is fél méterrel megállt az áradás a töltés teteje alatt.

– A tájházba érkezőknek lehetőséget adunk arra is, hogy népviseleti ruhába öltözzenek, tangóharmonikázzanak, vagy népi ételeket kóstoljanak. Az az igazi öröm számunkra, amikor azt érezzük, amit Kanizsai József író-költő írt az emlékkönyvi bejegyzésében: „A bútorokkal gazdagon berendezett szoba meghökkentésre készteti a látogatót, hiszen ma is bármelyik otthon megbecsült dísze lehetne. A sok szép dolog között észre sem veszi az ember az idő múlását…” – köszön el Kovácsné Deák Erzsébet.