Beszélgetés a gyakorlatát a zalaegerszegi kórházban töltő dr. Lunkuse Shirah rezidenssel

Shirah a 42 millió lakosú afrikai Uganda fővárosában, Kampalában született 1995-ben. Nem kislányként fogalmazódott meg benne a gyógyító pályához való vonzódás, mégis meghatározó lett egy gyermekkori tapasztalata. 12 évesen olyan betegségen esett át, ami hosszadalmas kórházi kezelést igényelt. Ebben az időszakban szerzett olyan élményeket, tapasztalatokat, amelyek megérlelték az elhatározást. Családjában nincs orvos, szülei kukoricát, teát, kávét termelnek a farmjukon. (E sorok írásakor éppen azt az ugandai fekete teát szürcsöltem, aminek egy filterjével megajándékozott.) A nagy távolság miatt évente csak egyszer teheti meg, hogy hazautazik. Budapestről Amszterdamon és a szomszédos ruandai fővároson át vezet a repülőút, a több mint 5000 kilométerre lévő, 236 ezer négyzetkilométeren elterülő közép-kelet-afrikai hazájába. S lám, ilyenkor is gondol a magyar ismerősökre és barátokra, hiszen hazai csemegékkel örvendezteti meg őket.  

El sem tudom képzelni, hogy egy kitűnő iskolai eredményekkel rendelkező, angolul kiválóan beszélő kampalai fiatal lány miként kerül a debreceni orvosi egyetemre. 

- Úgy, hogy oda adja be a jelentkezését – mosolyog rám. – Bár Ugandában is működnek színvonalas egyetemek, köztudott, hogy jó képzést az európai egyetemek biztosítanak. Nálunk elsősorban az angliaiak jönnek szóba, ám azok nagyon drágák.  A keresésben nagy segítségemre volt az internet, így találtam rá Debrecenre, ahol angol nyelvű orvosképzés is zajlik. Arról már az iskolában tanultam, hogy Magyarország Európa része, nem a jelentkezéskor kellett megnéznem a térképen, hova is jövök. Az előfelvételi jól sikerült, Debrecenben számos, szintén Európán kívüli egyetemi hallgatótárssal találkozhattam, Afrikából főként Nigériából érkeztek az orvosira.  

Kérdésemre, hogy a magyar nyelv nem riasztotta-e meg, nemmel felel, ugyanis Ugandában szinte minden törzs más-más nyelvet beszél, differenciált dialektusokban. Náluk például az édesanyja és az édesapja is eltérő anyanyelvű. Angolul pedig már kiskoruktól kezdve tanulnak az ugandai gyerekek.  

- Azért elég furcsa a magyar nyelv – mondja, miközben hasonlítgatjuk a hangzást. A kutya hangsor például náluk azt jelenti: félelem.  

- Zalaegerszeg?  

- A diploma megszerzése után Szombathely jött még szóba, végül a zalai várost választottam. Budapesten nehezebb elhelyezkedni, Debrecenben pedig én nem akartam maradni. Ott megszokottabb a külföldiek jelenléte, mégis értek kellemetlen élmények. Nem bántam meg, hogy Zalaegerszegre jöttem. Itt nagyon kedvesek az emberek, barátságosak, közvetlenek, bár néha furcsa is a kíváncsiság.  A bőröm nekem természetes, meglep, amikor rácsodálkoznak. Több, mint egy éve vagyok itt, repül az idő. 

- Hasonlít a mi vidékünk az otthonira?  

- Nekem Magyarország eléggé egyforma, nem látok különbséget Debrecen és Zalaegerszeg között. Itt mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanazt eszi. Nálunk, ha 20 kilométerre elmegyek, már másképp szólnak hozzám, más az étel.  

Európai megközelítésben úgy lehet fogalmazni, mintha sok kis országból állna Uganda. Kampala is hasonlóan dimbes-dombos, mint Zala, sajnos még nem volt alkalma jól megismerni a környéket. 

Shirah altatóorvos, tehát jelen van a műtőkben, és több osztályon is megfordul. Rezidensként a választott szakmától eltérő területen is gyakorlatot kell teljesítenie. A sürgősségi osztályon töltött időszak után októberben a mentőzés volt soron. Hosszú távú tervei között szerepel, hogy a biztos tudás birtokában visszatelepül hazájába, ahol nagyon nagy az orvoshiány. A hivatástudat mellett a szíve is húzza, hiszen nagyon hiányzik a családja. 

Ugandában nincs államilag szervezett társadalombiztosítás, a kampalai kórházak többsége költségtérítéses, csak a súlyos eseteket látják el fizetség nélkül. Az emberek sajnos sokszor túl későn mennek orvoshoz, de segítenek egymáson, ha kórházi költségek merülnek fel. A család mindig összegyűjti a pénzt. 

- Érzések, benyomások rólunk? 

- Itt előfordul, hogy panaszkodnak az emberek. Nálunk ez nem szokás. Természetes módon fogadjuk el azt a keveset, amink van, és úgy érezzük, ez a helyes. Rengeteg a családi, a baráti összejövetel. Sokat táncolunk és jól érezzük magunkat együtt.

A vélekedéssel ellentétben Shirahnak is megterhelő a nálunk tapasztalható nyári kánikula. Tudni kell, hogy Ugandában ugyanúgy ismeretlen a hőség, mint a nagy hideg. A sajátos mikroklíma miatt egész évben 20-29 fok a jellemző. Az országhoz tartozik a Viktória-tó egy része, emellett sok a tóvidék, a nemzeti park. Számos állatfaj csak Ugandában lelhető fel, náluk él a legtöbb gorilla, az állatok tisztelete a mindennapok része.  

Nemzeti jelképük, a sárga-piros-fekete színekben pompázó szürkenyakú koronásdaru. Az ugandai nemzeti színek is innen származnak. A fekete a bőrszínt, a piros az összetartozást és a vér világszerte egységes színét, a sárga pedig az állandó napfényt jelképezi.  

Ha Ugandában járunk, indiai hatású gasztronómiával fogunk találkozni, mert erős volt a befolyás. A történelem során a britek sok indiait hoztak magukkal, hogy nekik dolgozzanak Ugandában. A népcsoport pedig elterjesztette az étkezési szokásokat. Banánból négyfélét ehetünk, és olyan speciális zöldségételt is kóstolhatunk, amire nincs se angol, se magyar szó. Húsból krokodilt is tálalnak, de a csirke a leggyakoribb.  

Gyönyörű szafari utazásokat kínálnak nekünk, ha Ugandába utazunk, esténként pedig zenés-táncos bulit, mondja Shirah. Kedvenc hangszerük a dob, kedvenc tömegsportjuk egy speciális kidobós játék. Büszkeségük a maratoni futás olimpiai és világbajnoka, Stephen Kiprotich.  

Ami az országszervezést illeti, mint kiderült, a közigazgatás, a hatósági szabályozás még mindig gyerekcipőben jár, noha 1964 óta független állam.