Diplomaták, kémek és elhárítóik

Az akkoriban még a Varsói Szerződéshez tartozó Magyarország, különösen a Magyar Néphadsereg és a hazánkban akkor már évtizedek óta „ideiglenesen” állomásozó szovjet csapatok folyamatos célpontjai voltak a nyugati titkosszolgálatoknak, amelyek tagjai sokszor diplomáciai fedésben, katonai attaséként vagy más szolgálati beosztásban folytatták hírszerző tevékenységüket. Ezzel összhangban a Belügyminisztérium III/II. Főcsoportfőnöksége, vagyis a kémelhárítás is fokozott figyelemben részesítette a korabeli „DT” rendszámú, vagyis a külföldi diplomáciai testületeknél akkreditált gépkocsik mozgását. A diplomaták mellett a főként Nyugat-Európából érkező szakemberek, üzletemberek vagy éppen a bérvadászok és a turisták is célpontjai voltak a magyar elhárítás fürkésző szemeinek és füleinek.

Zalát több szempontból is átlagon felüli figyelemben részesítették a NATO-országok kémszervezetei. A megye területén az 1980-as években 10 magyar (5 első kategóriás és 5 második kategóriás), valamint 2 szovjet katonai támaszpont (az andráshidai és különösen a sármelléki repülőtér) helyezkedett el, ráadásul a megye adottságaiból következően a turisták növekvő száma is egyre nagyobb felületet biztosított a potenciális kémtevékenység számára. Ennek elhárítása a Zala Megyei Rendőr- főkapitányság kebelében működő Állambiztonsági Szerv III/II. (kémelhárító) osztályának volt a feladata. A magyar elhárítás igyekezett legalább észlelni a diplomaták mozgását, ha akadályozni nem is tudta. Példának okáért 1983-ban 87, míg 1985-ben már 304 nyugati diplomáciai autó megyebeli megjelenését regisztrálták. A politikai rendszer destabilizálódásával „rés nyílt a pajzson”, amit az akkori „ellenség” ki is használt. A legtöbb esetben úgynevezett „vizuális megfigyelés” zajlott a diplomáciai autókból, amit a magyar szervek igyekeztek „szoros emberfogással” akadályozni. Tudni kell, hogy a diplomáciai gépkocsik az adott ország felségterületének számítanak, onnét kirángatni embereket erőszakkal nem lehetett, de ha kiszálltak, a visszatérésüket már lehetett akadályozni. A tipikus vizuális megfigyelésre és ellenfigyelésre lehet példa egy 1981-ben készült operatív információs jelentésben olvasható eset, mely szerint január közepén egy francia akkreditációjú „DT” rendszámú fekete Citroën állt meg Zalaegerszegen a Kovács Károly téri jelzőlámpánál, ahol „az egyik utas, a kezében A/4-es, koordinátákkal ellátott, fotózás útján sokszorosított térképet tanulmányozott”. A franciákat később a határőrlaktanya felől jövet a Rákóczi úton is észlelték, akiket a rendőrség gépkocsija ezután már folyamatosan követett a vasi megyehatárig. Egy másik alkalommal az egervári út melletti lőszerraktár bevezető útjára „tévedt” egy DT-s autó, de jobban megfigyelni nem tudták, mert megfordulva olyan sebességre gyorsított, amivel a rendőrség Ladái nem vehették fel a versenyt, vagy csak a jelentésíró próbálta ezzel magyarázni a célpont szem elől tévesztését…

Zala megyében a külföldi felderítők körében a legnagyobb népszerűségnek az említett laktanyák és más katonai objektumok, különösen az andráshidai, de leginkább a sármelléki szovjet repülőtér örvendett. A legnagyobb aktivitást az amerikai, brit, francia és nyugatnémet „diplomaták” produkálták, de gyanúba keveredtek libanoni, egyiptomi és szíriai, sőt kambodzsai és indonéz akkreditációjú autók is. A kémelhárítás a saját állományán kívül igyekezett hálózatot építeni az objektumok környékén élő, megbízható civil lakosokból is. Többszintű védelmi gyűrűt alakítottak ki az állambiztonság hálózati személyeiből és társadalmi kapcsolataiból. Előbbiek a köznapi értelemben vett ügynökök, míg utóbbiak a különböző állami és gazdasági szervek vezetői, megbízható káderei voltak, akik jelentették a gyanús eseteket. Számukra továbbképzéseket és kémelhárítási gyorstalpalókat is tartottak az „Illegális ügynöki tevékenység egyes ismertető jegyei” című jegyzet segítségével. Természetesen az adott katonai létesítmény is működtetett nyílt, illetve rejtett figyelőszolgálatot, ezen a téren a magyar hatóságok a szovjet társszervekkel is együttműködtek, megosztották velük az információkat. Azonban a szovjetekkel való szövetségesi magatartást a nyelvi nehézségek mellett más tényezők is nehezítették. Egy 1984-ben keletkezett értékelő jelentés szerint a szovjet elhárító tisztekkel alapvetően jó volt a kapcsolat – és következett a „de” –, „gondot okoz, hogy az objektumokban szolgálatot teljesítő hivatásos állomány egy része üzleti kapcsolatok kiépítésére törekszik a polgári lakosság irányában”. Ekkor már valóban szakmányban folyt Sármellék környékén a színes tévék, búvárszivattyúk és a gázolaj barterezése a KGST ezen alsó, „népi” szintjén. Egy másik alkalommal meg is jegyezték a magyar elhárítók, hogy a korrupció behatolási pontot jelent a nyugati kémszervezetek számára is.

Különösen az amerikaiak és a britek – az elhárítás szerint – sokszor összehangolták a tevékenységüket. Egy alkalommal, 1982 nyarán például az USA követsége demonstratívan előre szállást foglalt Keszthelyen, és asztalt is foglaltak a vonyarcvashegyi Taverna étteremben, míg brit társaik mindeközben a helyi laktanyák környékén „dolgoztak”. A zalai állambiztonság megállapítása szerint ezeknek az összehangolt akcióknak egyértelműen „operatív erőink lekötése” volt a célja. Sármelléken a nyolcvanas években szinte egymásnak adták a „kilincset” a nyugati hírszerzők, különösen a gyakorlatok idején, amikor sűrűbb volt a légi tevékenység, illetve alapból az ekkoriban frissen odatelepített szovjet „top gun”, a MiG–29-es vadászrepülők érdekelték őket. Itt számos civil turistával szemben is szabálysértési eljárást kellett indítani a tiltott helyen való fényképezés miatt. A zalaegerszegi és nagykanizsai laktanyák környékén a gyakorlatra való elvonulások, vagonírozások idején sűrűsödtek meg a DT-s rendszámú autók. Ilyenkor esetenként több napra is leköltöztek a diplomaták, mint például 1984 májusában, amikor egy angol csapat jelent meg, ősszel pedig franciák „járőröztek” a laktanya körül. Még az is előfordult, hogy a laktanyából kihajtó katonai konvojba sorolt be egy amerikai terepjáró, és jól láthatóan fényképeztek, filmeztek. A nyolcvanas évek végén, a rendszer gyengülésével fordítottan arányosan élénkült a kémtevékenység. Az évtized vége felé már olyan pontosan a katonai gyakorlatok, az azzal együtt járó mozgások idején tűntek fel a diplomataautók a laktanyák környékén, hogy a zalai elhárítás egyöntetű megállapítása szerint Zalaegerszegen, illetve Nagykanizsán a nyugatiak „ügynöktartó” tevékenységet folytattak, vagyis folyamatosan tájékoztatták bennfentesek a nyugati titkosszolgálatokat.

A rendszerváltó évek közeledtével, 1988 végén már kissé szomorkás hangulat érződik a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szerve III/II. osztályának jelentéséből. Az „operatív helyzetben beálló változások”, mint például a világútlevél bevezetése, mely „magával hozta a szinte ellenőrizhetetlen külföldre történő utazásokat”, vagy a fegyveres testületek tagjainak külföldre utazási lehetősége, vagy éppen a bejelentett hadgyakorlatokon a nyugati országok diplomatáinak részvételi lehetősége, illetve a tőkés országokkal való kapcsolatok további kiszélesedése jelentősen átalakította a kémelhárító munka korábbi metodikáját, ami pár évvel később még ennél is nagyobb fordulatot vett…