1942 decembere a Donnál

A Don folyó partján kialakított magyar védelmi vonal legészakibb részén, Gremjacsje község térségében a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj mostoha körülmények között teljesített szolgálatot 1942 decemberében. Az első hó már november 6-án leesett, s attól kezdve szinte mindvégig legalább 20–30 cm-es hó borította a terepet. A hőmérséklet egyre alacsonyabb lett, a fagyos szél pedig hótorlaszokat emelt. Németh József, a zalaegerszegi zászlóalj 8. puskásszázadának tizedese december 18-án az alábbiakat jegyezte be harctéri naplójába: „Az idő havas, mást már nemigen látunk, mint csak havas, kietlen tájat. Nap, nap után csak a hó esik, sokszor erős hóviharok keletkeznek, de nekünk megállásunk nincs. […] A hőmérséklet bizony decemberhez képest elég [alacsony], már eléri a [mínusz] 27–30 fokot, a lábunk hamar megfázik, a teljes fagyástól csupán csak a mozgás ment meg bennünket. Szolgálaton kívül dolgozunk, futóárkot építünk az úgynevezett »gennyfolt« [a Gremjacsjétől északra kialakított kisebb szovjet hídfő] elé, ahova a muszka erősen befészkelte magát.”

Az arcvonal mögött 3 km-re, a zalaegerszegi alakulat élelmezési részlegénél szolgáló Szőke József honvéd visszaemlékezése szerint a zászlóalj felszerelése nagyon gyenge volt, ugyanazt a ruhát, nadrágot, bakancsot hordták télen is, amiben tavasszal kimentek a frontra: „Télen kaptunk egy bekecset, füles sapkát és egy pulóverszerű belebújós hosszú ujjú inget, meg kesztyűket. De a lábbeli meg a nadrág az maradt, ezért a lábuk fagyott el a katonáknak. Volt meleg holmi, Kocsatovkán volt egy nagy raktár, de a meleg holmit nem osztották ki, hanem a visszavonuláskor felgyújtották”.

A 17/III. zászlóalj Don-parti védősávjának egyik figyelőőrse az „Álmos” fedőnevet viselte. Itt 1942 decemberében az alakulat 9. puskásszázadának gránátvetős és puskás rajokból álló, golyószóróval megerősített vegyes szakasza őrködött. Az őrs parancsnoka a lickóvadamosi Nemes József szakaszvezető volt. „Don-parti szolgálatunk legemlékezetesebb eseménye az volt – olvasható a szakaszvezető visszaemlékezésében –, amikor karácsony táján őrsünk ellen komolyabb támadást intéztek. Éjfél körül lehetett az idő, amikor a folyó jegére esett hóban, hason kúszva, egy 15–20 fős egység egyenesen felénk közeledett. Szerencsénkre figyelőnk (egy derék horvát fiú) ezúttal is elég éber volt, és azonnal riasztott bennünket. Miután a támadást »dróton« jelentettük, a kapott parancs értelmében szerb-horvát nyelven

megadásra szólítottuk fel őket. Mivel azonban a megismételt felszólításra nem reagáltak, össztűzzel tettük ártalmatlanná őket. Végül újabb parancsra – [Könczöl] Jenővel ketten – társaink tűztámogatása mellett a műszaki záron át kikúsztunk, és »dokumentet«, valamint fegyvereket szereztünk, és felsőbb parancsra egy halottat is áthoztunk.”

A zalai honvédek hónapokon át készültek a zalaegerszegi zászlóalj balszárnyának előterében 1942 augusztusában létesített szovjet hídfő, a „gennyfolt” felszámolására. Légifelvételt készíttettek róla, annak alapján az arcvonal mögött felépítettek egy ugyanolyan támpontot, azon gyakorolták az elfoglalását. A támadás végrehajtására, a hídfőbe való behatolásra a nagykanizsai 17/I. zászlóalj maradványaiból alakított rohamszázad két szakaszát szánták, míg a 17/III. zászlóaljból kijelölt harmadik szakasz feladata a Don-part megszállása és biztosítása volt. A zalai hadosztály védősávjában, Kosztyenkinél lévő nagyobb méretű szovjet hídfő felszámolására indított eredményes hadművelettel egyidejűleg, december 30-án 18 órakor kezdődött támadás azonban a kezdeti sikeres betörés után megtorpant, s mintegy három órás közelharc után nagy veszteségeket szenvedve, kudarccal végződött. A zászlóaljparancsnok hivatalos jelentése szerint a két, visszavonulásra és a hídfő feladására kényszerült rohamszakasz ugyan felrobbantott nyolc szovjet földerődöt, egy géppuskát és egy nehézpuskát, megölt 21 ellenséges katonát, valamint zsákmányolt egy golyószórót, egy géppisztolyt és két puskát, közben azonban 8 halottat, 13 súlyos és 27 könnyű sebesültet, továbbá 4 eltűntet (összesen 52 főt) veszített.

Németh József, a zalaegerszegi zászlóalj tizedese, aki biztosító rajparancsnokként vett részt a vállalkozásban, így örökítette meg harctéri naplójában a december 30-án történteket: Amikor megkezdődött a támadás, „a tüzérség rettenetes tüzet zúdított alig 600 méteres körzetre. Mintegy 1400 lövés dördült el kisebb-nagyobb mintájú ágyúkból. Óriási hangzavar támadt, égett, füstölt minden. Tüzérségi tűz után megindult a gyalogság támadása. Az este vaksötét volt, nagy hó és igen hideg, csak úgy dideregtünk. A támadás megkezdődött, rajommal én is részt vettem ebben a küzdelemben. Én és egy puskás raj a balszárnyon biztosítottunk. Nehéz feladat volt, a kézigránátok, mint valami jégeső, úgy hullott[ak] és robbantak. Néha egy-egy jajgatás és segítségért kiáltozó hang vegyült e pokoli zajba. A hozzám beosztott puskások közül egy sebesültünk lett, comblövést kapott. A másik részeken sok sebesült és pár halott volt, a támadás nem sikerült, visszavonultunk. A 2. nehézpuskás rajból egy ember menekült meg épen, a többi megsebesült.”