Van ahol évek óta nem nyílt ki

2023.07.07. 16:00

Több strandfürdő is zárva maradt Zalában

Három kisebb strandfürdő is zárva tart a 2023-as szezonban Zalában. Letenyén már évek óta nem nyitottak ki, Bázakerettyén és Pusztaszentlászlón pedig olyan magasak lennének az üzemeltetési költségek, amelyek miatt szintén nem tudnak vendégeket fogadni.

Gyuricza Ferenc

A pusztaszentlászlói Aqua Barbara Termálfürdő és Kemping főbejárata. Zárt kapuk fogadtak bennünket

Fotó: Gyuricza Ferenc

A letenyei strandfürdővel kapcsolatban május elején már megírtuk, hogy az önkormányzat továbbra sem talált üzemeltetőt, amely felvállalná a kempinget is magába foglaló idegenforgalmi létesítmény működtetését. A nyitás elhalasztását indokolják a magas energiaárak, valamint az épülő tanuszoda vízvételezési problémája is. Farkas Szilárd korábban úgy nyilatkozott erről lapunknak, amennyiben a tervezett tanuszoda medencéinek feltöltéséhez a strandfürdő mögötti hidegvizes kutat használják – márpedig ez a terv –, akkor az hosszú távon is akadályozhatja a fürdő működtetést. A probléma áthidalására a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.-vel közösen kezdeményezték a letenyei ivóvízbázis 1. számú kutjának felújítását, amelynek költsége az előzetes számítások alapján mintegy félmilliárd forint lenne. Miután önerőből ezt az összeget nem tudják előteremteni, az önkormányzat és a szolgáltató kérte az Építési és Beruházási Minisztériumot, hogy a szükséges forrást az állam biztosítsa a városnak.

Bázakerettyén elsősorban az üzemeltetési költségek drasztikus növekedése miatt döntöttek a zárva tartás mellett. Csatlós Csilla, a település polgármestere lapunknak elmondta: miután visszamelegített termálvízzel szokták feltölteni medencéiket, ezért jelentős a gázfogyasztásuk. A gáz ára azonban az energiaválság miatt olyan mértékben megemelkedett – köbméterenként 147 forintról 990 forintra –, hogy éves szinten 25-30 millió forinttal is nőnének az üzemeltetés költségei. A polgármester szerint a belépők árát olyan mértékben nem emelhetik, hogy ez a pluszköltség onnan megtérüljön, vagyis ezt a plusz kiadást nem tudják áthárítani a strand szolgáltatásait igénybe vevőkre, de a keletkező veszteség finanszírozása az önkormányzattól sem várható, ezért ők sem nyitottak ki.

Csatlós Csilla ugyanakkor hozzátette: ezt az évet arra használják ki, hogy modernizálják a strandot, így az évek óta fennálló vízszivárgás problémájának elhárítása mellett egy hőszivattyút építenek be, hogy a víz gázzal történő visszamelegítését ki tudják váltani.

A pusztaszentlászlói Aqua Barbara Termálfürdő és Kemping működtetői év elején még arról adtak ki tájékoztatót, hogy szándékukban áll kinyitni a létesítményt, azonban az – mint ahogy a helyszínen is megtapasztalhattuk – továbbra is zárva tart, s az üzemetetőkkel sem sikerült találkoznunk. A faluban olyan információkat kaptunk, miszerint az elszabadult energiaárak miatt nem fogadnak vendégeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában