A szent mise után megáldották a kenyeret az Olai templomban

2023.08.20. 16:06

A keresztény Magyarország születésnapján ünnepeltek

Vasárnap délelőtt a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban folytatódott a városi ünnepség, ahol a szent misét követően megáldották és megszegték az új kenyeret. Balaicz Zoltán polgármester először köszönetet mondott Ocsovai Grácián atyának a 14 évnyi szolgálatáért, egyben Isten áldását kérte Kis Kornél atya szolgálatára.

Mozsár Eszter

Az Olai templomban Balaicz Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet. Fotó: Seres Péter

A városvezető úgy fogalmazott: múltunk nem csupán kötelez, de egyben fel is jogosít arra, hogy felemelt fejjel, bizalommal a szívünkben, reménnyel a lelkünkben tekintsünk a jövőbe. - Az újjászületés, a jövő reménye testesül meg az elvetett, megtermett, learatott, majd lisztté őrölt, végül tésztává gyúrt búzaszemből készült új kenyérben is. Így minden augusztus 20. titka, ereje és varázsa ebben, a jövőbe vetett bizalom érzésében keresendő. Ez a magyarázata annak, hogy miért is vált, egyik legfontosabb, a szívünkhöz közel álló, a nemzeti közösségünket erősítő, összekovácsoló ünneppé. Ez ad magyarázatot arra is, hogy miként vészelhette át Szent István tisztelete a mögöttünk hagyott évezredet, miként adott erőt és hitet a róla szóló történetekkel, mondákkal a csodatévő szent király évszázadokkal a szentté avatása után is. Hiszen rá emlékezve nemcsak az tudatosul bennünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hanem az is, hogy milyen hosszú utat tettünk meg – mondta a polgármester.

Az új kenyereket Kis Kornél római katolikus plébános, Hodánics Péter református lelkész, dr. Sifter Rózsa főispán, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő szegte meg. Fotó: Seres Péter

Balaicz Zoltán beszédében hangsúlyozta: Szent István feladata nem az volt, hogy új nemzetet hozzon létre, nem az volt, hogy új hazát hódítson meg. Neki otthont kellett teremtenie a nemzete számára. Olyan otthont, amely véd az ellenségtől, amely nemcsak a túléléshez, hanem az építkezéshez, a gyarapodáshoz szükséges feltételeket is biztosítja. Szilárd, tervezhető jövőt teremtett meg nemzetünk számára. Azóta is – néhány ránk kényszerített kitérőt leszámítva – ezen az úton járunk. Gondolatait végül azzal zárta: ahogy régen, mai világunkban is fontos, hogy az ellentéteket félrerakva kell összefogni a cél érdekében, hogy együtt dolgozhassunk a jövőért a Kárpát-medencében, Magyarországon, Zalaegerszegen. Szent István óta minden nemzedék hozzáteszi a magáét a jövőépítés érdekében, mondta Balaicz Zoltán. Ezt követően megáldották, majd megszegték az új kenyeret.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában