Értékmentés Zalában a Rákóczi-szabadságharc idején

A következőkben a történelmi Zala vármegye területén élt hétköznapi emberekről olvashatunk, akik a Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) idején próbálkoztak meg értéktárgyaik, fontos irataik elrejtésével, biztonságba helyezésével.

1727-ben tanúvizsgálatot folytattak le a kapolcsi Szabó András családjának nemesi jogállása tárgyában. Szántó Benedek mindszentkállai lakos tanúvallomásában előadta, hogy Szabó András apjának armálisa, azaz nemesi címereslevele is volt, amelynek sorsát részletesen elbeszélte. Eszerint amikor Rabutin generális „Erdélybül kijött ennéhány ezer emberekkel, Csobáncz felé menvén portyát bocsátott alája”. Szabó András apja ekkoriban – nyilván miután hírt hallott az érkező labanc seregről – a csobánci várba igyekezett, hogy a biztonságosnak vélt erődítményben elhelyezze a ládáját, amelyben az értékeit tartotta. Törekvése azonban tragikusan végződött, ugyanis „ott érvén az német, mindenét elvitte, s azon armális is az ládájában lévén, elveszett tőle, s maga is, Szabó Andrásnak az attya, lövés által veszett el, az midőn az várban maga bészaladott, az kapuban lőtték agyon”. Az előzőekben ismertetett történet a Rákóczi-szabadságharc egyik érdekes dunántúli epizódjához kapcsolódik. Jean-Louis Rabutin de Bussy gróf, francia származású császári tábornok – aki évekig Erdélyben harcolt a kurucok ellen – Dunántúlra vonult csapatainak egy része 1707 februárjában ostrom alá vonta a kis csobánci erősséget, amelynek alacsony létszámú helyőrségből és bemenekült környékbeli lakosokból álló védőserege sikeresen oltalmazta meg a várat a túlerővel szemben.

A korabeli emberek a várak mellett a természet által biztosított rejtekhelyeken is megpróbálkoztak az értékeik elrejtésével. A Külley család nemességvizsgálati eljárása során 1760-ban Forintos Ádám, Zala vármegye táblabírája egy írásbeli nyilatkozatot adott ki, amelyben előadta, hogy a keszthelyiek milyen módon próbálták megmenteni az értékeiket a Rákóczi-szabadságharc időszakában. Tudósítása szerint, amikor „a kuruc háború” vége felé „Hájszter” generális elfoglalta Sümeget, és ott gyalogos és dragonyos katonaságot helyezett el, Keszthely város lakosai a Balaton vizében található szigeten rejtették el a féltett tárgyaikat tartalmazó ládáikat. Azonban valaki feladta a rejtekhelyet az említett dragonyos regiment Schilling nevű ezredesének. Forintos többektől hallotta, hogy a sziget „fölprédálása” következtében vesztek el a nemességükre és birtokaikra vonatkozó irataik. Szintén 1760-ban tett tanúvallomást a 85 esztendős Szőke Ferenc, aki ifjúkorában Keszthelyen élt. Ő is tanúsította, hogy a keszthelyiek féltett portékáikat „az Balaton szigetyiben az iszapra horták”, amelyet azonban németek és rácok „fölvertek”, és elvitték azokat. Azt hallotta, hogy így veszett el Külley Mátyás armálisa is. A keszthelyi értékmentési kísérlet 1709 nyarához kapcsolódik. Sigbert Heister gróf, császári hadvezér július végén ostrom alá vette a sümegi várat, amelyet július 30-án adott fel a később labanccá lett parancsnoka. Az említett Schilling ezredes Sümegen, 1710. április 29-én már a katonaság ellátása tárgyában írt levelet Zala vármegyének.

Nem csupán férfiak értékmentési kísérleteiről szólnak a források. 1717-ben arról folytattak le tanúvizsgálatot, hogy a néhai Csákányi Klára (Törjék József, majd Szelestey Ferenc házastársa) „a kuruc háborúban” milyen ruháit, ékszereit hordatta – az akkor egyébként Vas vármegyéhez tartozó – Egervárra „megmaradásnak okáért”, azaz megőrzés céljából. Más forrásokból tudható, hogy Csákányi Klára első férje andráshidai földesúr volt, a tanúkihallgatást pedig az egyik veje kérte, a családot illető ingóságok felkutatása érdekében. A vizsgálat arra is kitért, hogy a tanúk tudtak-e arról, hogy a Széchenyi grófok korábbi egervári tiszttartójának, Alacher Györgynek a neje, Katica asszony viselte-e Csákányi Klára ruháit. Bár egy házaspár – Petrikovics István, gróf Széchenyi Zsigmond szentgyörgyvári tiszttartója és neje, Winkler Anna – arannyal csipkézett zöld szoknyáról,

ezüstláncról és gyöngyökről is említést tett, nem tudták határozottan megmondani, hogy azok Katica asszony saját tulajdonai vagy pedig Csákányi Klára Egerváron elhelyezett értéktárgyai voltak. Egy zalaegerszegi asszony viszont tanúsította, miszerint az egyik szoknyáról kijelentette Alachernénak, hogy „ez bizony Törjék Józsefné asszonyomé volt”. Azt is elmondta, hogy esténként Alacher úr berekeszkedett, azaz bezárkózott, és ő vagy a felesége – a több mint háromszáz éves szöveg alapján nem egyértelmű – „úgy nyitogatta a ládákat a várban”. Ez utóbbi félmondat bizonyítja, hogy nem csak Csákányi Klára, hanem több környékbeli személy is elhelyezhette az értéktárgyait az egervári erősségben.