Utassy Józsefre emlékezünk

A költőt életében több tragédia érte. Az első édesapjának elvesztése volt, akit akkor hívtak be katonának, amikor Utassy másfél éves volt. Apja a frontról már nem tért vissza. Ez a kín - ahogy felesége fogalmazott - élete végéig elkísérte, hiszen még a legutolsó versei között is van apasirató. - A másik, az édesanyjához kötődik, aki nem volt igazi édesanya, így Utassy József duplán lett árva - mondta Utassyné Horváth Erzsébet. Mint felidézte, a poétává válás Egerben kezdődött, ahol gimnazistaként kezdett írni. Versei a természetről, a szépségről, az ifjúságról, a szerelemről szóltak, azonban nem jelentették meg őket, mert akkor inkább a dicsőítő versek kiadását szorgalmazták. Ennek ellenére rendszeresen írt, de amikor érezte, hogy újabb alkotásai már versformájúra kerekedtek, az előzőeket elégette. Az egyetemen a Kilencek költőcsoport tagja lett. Az összetartó csapatnak több antológiája jelent meg, az első 1969-ben. Érdekesség, hogy Utassy első saját kötete is 1969-ben látott napvilágot, azt az egyetemisták a farzsebükben hordták. A hatalom gyanakvását és nemtetszését mindkét kiadvány kivívta. 

Fontos mérföldkő volt a költő számára a házasságkötés, társának megtalálása, gyermekük születése, majd húsz évvel később fiúk elvesztése. Sorsának alakulására a sok fájdalom és tragédia mind-mind rányomta a bélyegét. Még a korai periódusban, amikor nem volt lakásuk, és hárman háromfelé laktak, kezdődtek a problémák. Nem tudtak együtt lenni, s csak Örkény István közbenjárására jutottak saját otthonhoz 1974-ben. A kényszerű különélés az idegeit megviselte, bekerült a pszichiátriára. A betegség ezt követően állandóan jelen volt az életében, hosszabb-rövidebb időt a kórházban töltött, s ezt környezete is megsínylette. Versei közül felesége többet is meghatározónak tart, ilyen a Szárnyasoltár, a Zúg Március, a Pohárköszöntő, de kiemelte az anyaverseket is, mert noha sokszor kettős érzéseket fogalmaz meg bennük, szerinte azok is gyönyörűek. A Ketten című költeményt neki írta a gyermekük halála után, A Nagy Göncölhöz pedig egy hihetetlen erősségű fiúsirató. Az Augusztusi ének megrázó sorai 1999-ben már a végkifejletet vetítették előre. Ami a költő emlékét illeti, Utassyné Horváth Erzsébet úgy látja, az hihetetlenül élő, eleven. Sokszor, sok helyen emlékeznek rá, nemcsak a születésnapján vagy a halálának évfordulóján. Alakját, műveit versünnepeken is megidézik, sírját távolabbi területekről ugyancsak felkeresik. Az Utassy-kultuszt a szülőfalu, de Rédics környéke is ébren tartja. Özvegye jelenleg egy nagyobb összegzés megírására készül, aminek érdekes a története. Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, aki atyai jóbarátja volt Utassynak, a férje halála után mondta neki, hogy - Zsóka, magának van még egy nagyon fontos dolga, megírni azt, hogy hogyan élte meg az Utassy-jelenséget. Társként hogyan látta a költészet felépülését, mert lesznek legendagyártók, lesznek, akik mindent jobban tudnak majd, mint Ön, és ezért kell, hogy ezt papírra vesse, mert innentől kezdve ez lesz az etalon - tanácsolta Réz Pál.

  Szavait az özvegy igaznak érezte, s elhatározta, hogy munkához lát. A hagyatéknak óriási részét képezte a jegyzetanyag, hiszen Utassy szerette a spirálfüzeteket, azokba jegyezte le a gondolatait, egy-egy sort, egy-egy kifejezést. Végül mindent felhasznált, mert hitvese végigkövette, hogy melyik szöveg aztán melyik versben bukkant fel. A tavalyi telet arra fordította, hogy ezt a jegyzetanyagot átnézze. Készülő könyvében a feljegyzéseket, az eseményeket, a levelek tartalmát felhasználva időrendben tekinti majd át az életét és a munkásságát. Foglalkozik a gyermekkorral, de úgy látja, hogy a betegségéről is szólni kell, mert azzal kapcsolatban sokakban sok a kérdőjel. Szeretné végigvezetni az életét, mindent pontosan igyekszik rögzíteni, hogy később ne legyenek ferdítések. A könyv címét még nem tudja, ebben Utassy szokására hagyatkozik, aki azt soha nem előre, hanem mindig menet közben alakította. Sok jegyzetet készített már maga is, azokat, ahogy mondta, most már "csak" le kell írni.