Gesztenyés nap Galambokon

2023.10.16. 10:00

A gesztenyéről nevezetes térség

Néhány év alatt a dél-zalai térség egyik legnagyobb őszi rendezvényévé nőtte ki magát a Galambokon megrendezett gesztenyés nap. Szombaton főzőversennyel és gasztronómiai kínálattal, kulturális bemutatók sorával, valamint az elmaradhatatlan sült gesztenyével várták az érdeklődőket a község piacterén.

Gyuricza Ferenc

Angyalosi Dániel (balról) és Szabó Tamás egy adag sült gesztenyével. A kép hátterében Eigner Tibor és Eignerné Simon Andrea

Fotó: Gyuricza Ferenc

A galamboki gesztenyés nap annak idején magánkezdeményezésre jött létre, közel húsz évvel ezelőtt a helyi civil élet mozgatórugói, a Varga házaspár tagjai szerveztek először közösségi gesztenyesütést, majd ezt az ötletet karolta fel és fejlesztette tovább előbb az önkormányzat, két éve pedig az Együtt Galambokért Egyesület lépett elő a program főszervezőjévé.  

- A Dunántúlnak ez a része, beleértve a Galambok melletti dombhátakat és zártkerti övezetet is arról híres, hogy nagyon sok errefelé a gesztenyefa – mondta Szabó Tamás polgármester. – A gesztenyés nap megszervezése is ide vezethető vissza, ez adta az apropóját, továbbfejlesztve a Varga házaspár ötletét.  

Szabó Tamás hozzátette: a céljuk ma már elsősorban az, hogy a gesztenyés nappal lehetőség szerint minél több érdeklődőt csalogassanak a községbe, s minden résztvevő jól érezze magát. A programot is ennek jegyében állították össze. A főzőversenyen ma már nem feltétel, hogy gesztenyés ízesítésű ételeket készítsenek a résztvevők, s a kulturális programokban is megjelennek a modernebb elemek, idén az énekes Vastag Csaba volt a rendezvény sztárvendége.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában