Mosolyra csábítanak a fürdővárosban

2023.10.05. 14:05

A vidám világnapon séta, mulatság és ebéd is várja a résztvevőket

Hévízen is megünneplik a mosoly világnapját szombaton. A szervezők szerint „a mosoly az a görbe, ami mindent kiegyenesít”, ezért vidám programsorral készülnek.

Péter B. Árpád

Soborné Mosolygó Liám mosolynagyköveti megbízólevelet is kapott az országos programsorozat szervezőitől (Fotó: ZH)

A programot Soborné Mosolygó Liám, a MOsolygó STúdió vezetője állította össze az önkormányzat felkérésére. A főszervező ez alkalomból „mosolynagyköveti” megbízólevelet is kapott.

A világnap kapcsán emlékeztet: Harvey Ball grafikus 1963-ban, egy reklámkampányhoz alkotta meg a smile-t, majd 1999-ben megalapította a World Smile Foundationt, amely egy nonprofit jótékonysági alapítvány.

– A 2011-es halála előtti években pedig ráébredt: az igazi életcélja az, hogy a boldogság nemzetközi nagykövete legyen, s ennek jegyében, az ő kezdeményezésére született meg a mosoly világnapja. Ez a program felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és másokat is boldoggá tegyünk, így Ball szerint ennek a napnak a jó hangulatról és a jócselekedetekről kell szólnia – eleveníti fel Soborné Mosolygó Liám.

Idén a Mosolygós Magyarokért Mozgalom felhívást intézett a hazai településekhez, azt kérve, hogy szervezzenek egy vidám napot, s ezen belül egy békés mosolysétát. A kezdeményezéshez Hévíz önkormányzata is csatlakozott.

A város több pontján mosolyra csábító szelfipontok is várják a program vendégeit. Soborné Mosolygó Liám mindegyik helyszínt „tesztelte” a héten (Fotó: ZH)

A programot Papp Gábor polgármester felkérésére a MOsolygó STúdió vezetője álmodta meg, mint mondja: ajándékként minden résztvevő számára.

Szombaton a Tófürdő főbejáratánál 9 órától vidám tangóharmonika hívogatja az érdeklődőket, majd fél tíztől tudományosan igazolt tények hangzanak el a mosoly testi és lelki egészségünkre gyakorolt pozitív hatásairól.

– Mielőtt elindulunk a közös, békés sétánkra, a résztvevők a saját mosolyukat rajzolhatják fel a sárga smile-lufikra – részletezi a nap programját Soborné Mosolygó Liám. – Azután a belvároson át a piacig megyünk, ahol őszi finomságokkal, kondérban főtt ebéddel várnak bennünket. Persze, mi sem érkezünk üres kézzel: KULTUR-KORTY című műsorunkban vidám rigmusok, ropogós csárdások s nóták alapozzák meg a közös mulatozást, amellyel reményeink szerint mosolyt varázsolunk egymás arcára és szívébe.

Ezen a napon – illetve már most is – vidám hangulatú szelfipontok várják a helybélieket s a vendégeket a fürdővárosban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában