Kilencven éve szentelték fel a tófej-lórántházai templomot

A Séllyey család őse, Séllyey János légrádi várkapitány 1666-ban kapott I. Lipóttól nemesi rangot, mely kiváltság kiterjedt fivérére, a Söjtörön birtokos Séllyey Györgyre is. Utóbbi hetedik generációs leszármazottja a templomalapító Séllyey Teréz (1863–1937). A család 1772-ben már Lórántházán is rendelkezett birtokkal. Teréz nagyapja, Séllyey Elek (1788–1850) Zala vármegye másodalispánjaként tevékenykedett; apja, Séllyey László (1817–1886) a Muraközi járás főszolgabírói tisztét töltötte be. A birtokosnő bátyja, János fiatalon, papnövendék korában hunyt el 1880-ban, Pál nevű nőtlen öccse pedig 1916-ban halt meg 44 évesen. A hajadon Séllyey Teréz így a család utolsó életben lévő tagjaként a lórántházai uradalom teljes és kizárólagos tulajdonosa lett. Az uradalomhoz tartozó tófeji, zalatárnoki, vakolai, gutorföldei, söjtöri ingatlanokból a nagy múltú család és különösen öccse, Séllyey Pál emlékére közérdekű vagyonadományt tett 1918. március 15-én Séllyey Alapítvány néven. Az alapító okiratban hármas cél szerepelt: Tófej-Lórántháza elnevezéssel római katolikus plébánia felállítása Lórántházán Tófej, Baktüttös és Pusztaederics község hívei részére, templom és plébánialak építése, fenntartása, valamint gazdasági kertészeti képzést nyújtó fiúárvaház létesítése, elsősorban zalai és vasi keresztény árvák, hadiárvák részére, és az intézetből kikerülő fiatalok elhelyezkedéshez, esetleg bérlethez juttatásának elősegítése. 

XI. Piusz pápa 1925-ben Pro Ecclesia et Pontifice kitüntetéssel jutalmazta Séllyey Terézt a nagy értéket képviselő, jámbor célú szervezet létrehozásáért. Az alapítvány rendelkezései az alapító halálával léptek volna életbe, azonban Séllyey Teréz már életében megkezdte végrehajtásukat, lemondva a birtok haszonélvezetének egy részéről. 54 katasztrális hold szántót adott el dr. Tarányi Ferencnek és 12 baki földművesnek, a befolyó 24 ezer pengő felhasználásával megkezdődhetett a plébániatemplom kivitelezése. Az ünnepélyes alapkőletételre 1933. július 2-án került sor, a templom alapkőokmányába foglalták, hogy a Szent Család tiszteletére épül. 

A terveket a híres szombathelyi építészdinasztia tagja, Brenner János készítette magyaros román stílusban. A virágzó magyar katolikus középkorhoz való visszatérést és a katolicizmus újbóli fellendítését jelképezte a stílusválasztás – írta 1934-ben dr. Fára József, Zala vármegye akkori főlevéltárosa a Tér és Forma című építészeti szaklapban, a cikket Serényi Árpád zalaegerszegi fotográfus képei tették szemléletessé. Festői környezetben, a Tófej mellett fekvő lórántházai major mögötti, a csáktornyai vasútvonallal szembeni magaslaton, mindössze három hónap alatt, október elejére készült el a templom. A szükséges fát Séllyey Teréz termeltette ki, az igás munkát szintén az ő alkalmazottai biztosították, és jelentős önkéntes segítséget nyújtott Tófej község. Az építési vállalkozó Horváth István zalaegerszegi ipartestületi elnök volt, a munkát Major Lajos lórántházai intéző irányította, a festést Léránt László zalaegerszegi festőmester végezte, a berendezést a szombathelyi Häckenast cég szállította. Az építkezés naponta 10 egerszegi kőművesnek és 25 környékbeli napszámosnak adott munkát, melybe a gazdaság alkalmazottai is bekapcsolódtak. A tereprendezés során mintegy 500 köbméter földet mozgattak meg. A 32 méter hosszú és 12 méter széles épülethez 230 ezer darab téglát, egy vagon cementet, 300 négyzetméter cementlapot és 4 vagon almádi vörös homokkövet használtak fel. 

A középkort idéző neoromán épület oldalfalit félköríves iker­ablakok tagolják, a tömzsi falazatból meredeken emelkedik ki a piros tető. A templom déli sarkához kerek csonka torony kapcsolódik, északi oldalán szintén henger alakú, lőrésszerű ablakokkal ellátott öregtorony nyúlik a magasba, mindkettőt kúpos toronysisak fedi. Az egyhajós templom tágas belső terében egységes hatást kelt az egyszerű formavilágú egyetlen oltár, a szószék és a keresztelőmedence. A trapéz vonalvezetésű, bordás szerkezetű famennyezetre magyaros motívumokat festettek. A román szentélyt a főhajóhoz kapcsoló boltív fölött Vörös János szobrászművész munkája, a Séllyey család címere látható. Szintén az ő alkotásai a templombelsőhöz illeszkedő szobrok, amelyek Szent Pál apostolt és Szent Terézt ábrázolják. 

A templomot ötezer fős hívősereg, köztük világi és egyházi előkelőségek jelenlétében szentelték fel. Gróf Mikes János szombathelyi megyés püspököt az úton felállított díszkapunál fogadták a vármegye, a járás és a község képviselői. Egy kislány csokrot nyújtott át a főpásztornak, majd a környékbeli falvak iskolásainak és leventéinek sorfala között vonult a templomhoz. A felszentelés és a szentmise után Pehm József apátplébános, zalai püspöki biztos – a későbbi Mindszenty bíboros – a templom előtti téren szentbeszédet intézett a kint lévő tömeghez. Az ünnepi társasebéden báró Kray István országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Hóman Bálint kultuszminiszter leiratot intézett Pehm Józsefhez, amelyben köszönetét és elismerését fejezte ki Séllyey Teréznek a nagylelkű alapítványért. 

Séllyey Teréz gyengélkedése miatt a templom felszentelésén szerepelt utoljára nyilvánosan. 1937. augusztus 10-én bekövetkezett halálát követően aktuálissá vált a lórántházai birtok kezelésbe adása, melyet az alapító a szombathelyi püspök és székeskáptalan együttes gondozására bízott. Az alapítványi célok közül a plébánialak felépítésére 1942-ben került sor, a fiúárvaház megvalósítását azonban a háború utolsó szakasza megakadályozta. 

A birtokosnő az öccse emlékére egy másik jótékony célú alapítványt is létrehozott 1923-ban, a Zala Vármegyei Nemesi Pénztár kezelésében lévő, 60 ezer korona tőkével létrehozott Séllyey Pál-ösztöndíjalapot. Séllyey Teréz gelsei birtokát végrendeletében a Séllyey Leányalapítványra hagyta, melynek feladata a Szent Vincéről Nevezett Irgalmas Nővérek által vezetett óvoda, valamint nővérlakások létesítése volt. Az egykori Séllyey-kúriában elkészült zárda és napközi 1948-ig működött.