Deák Ferenc nagybátyjának katonai pályafutásáról

Szülei válását követően a kis József apja szárnyai alá került Tárnokra, aki hamarosan tanulni küldte, így a fiú 1773 őszén alig kilenc esztendősen a kanizsai kegyesrendi gimnázium legfiatalabb növendéke lett. Itt járta ki a középiskola első három osztályát, 1776-tól pedig tanintézetet váltva a kőszegi piaristáknál a negyedik-hatodik évfolyamot. Tanulmányi eredményeit nem ismerjük, az iskolai anyakönyvekben ebben az időszakban még nem jegyezték be a hallgatók érdemjegyeit. Gimnáziumi éveiben Kanizsán ismeretlen helyen lakott, míg Kőszegen a belvárosi piarista rendházban kapott szállást és teljes ellátást. 1779 szeptemberétől a győri királyi akadémián folytatta tanulmányait, ahol elvégezte az akadémia kétéves bölcseleti képzését, az 1781/82-es tanévben pedig a jogi kar első szemeszterének első félévét. Diákévei során mindvégig Deák Gábor anyagi és erkölcsi támogatását élvezte. „…kisebb oskoláktól fogva, egész a jus naturae [természetjog] fél esztendőbéli taníttatásáig, az atyja által taníttattatott” – olvasható egy későbbi periratban.

Miután anyja letöltötte a házasságtörő és erkölcstelen életmódjáért kiszabott büntetését, az asszony Bécsbe költözött és igyekezett magához édesgetni elvesztett gyermekét. Vélhetően ez befolyásolhatta abban a fiút, hogy 1782 tavaszán otthagyta az iskolát és július elsején saját költségén a Ferdinánd főherceg nevét viselő bécsi 2. gyalogezred újonca lett. Kiképzését követően a 2. tábori zászlóalj ezredesi századához került közlegénynek; ez idő tájt kereste fel rokonát, anyja egykori szeretőjét is Pozsonyban: „Jóska öcsém meglátogatott, jó egészségben láttam” – tájékoztatta röviden Hertelendy Annát 1783 márciusában Uzovics Ferenc elecskei földbirtokos, Nyitra vármegye későbbi alispánja.  

1784. április 24-én a jóvágású és daliás termetű – majdnem 190 centiméter magas – fiatalember Zala vármegye ajánlatára felvételt nyert a magyar királyi nemesi testőrséghez. A díszőrséget még Mária Terézia alapította a magyar nemzetnek az uralkodóház iránt tanúsított hűsége és önfeláldozása jutalmául. Egy korabeli forrás szerint Hertelendy Anna maga járta ki Józsefnek a gárdista állást, „aki mint afféle ifjú ezt el is fogadta.” Deák három és fél évig szolgált a kalapos király udvarában, ahol józan és takarékos életet élt, „bort nem iván, játékokat, s egyebeket nem kedvelvén, járandó fizetése is elégséges volt a költségeire.”

1787-ben balkáni területi hódításokért kitört az utolsó Habsburg-török háború. Ez alkalommal II. József tájékoztatta a testőreit, hogy azok a tisztek, akik szeretnék kipróbálni magukat a harcmezőn, jelentkezhetnek és testőrfizetésüket megtartva beosztásukat kérhetik a hadseregnél. A parancs kihirdetését követően harminc gárdista, köztük Deák József és legjobb barátja, Fodor Ferenc is jelentkezett frontszolgálatra. Deák 1787 szeptemberében hadnagyi rendfokozattal került az 52. Károlyi gyalogezredhez, ahhoz az alakulathoz, amelynek ezredtulajdonosát, gróf Károlyi Antal táborszernagyot alig több, mint két héttel korábban nevezték ki a nemesi testőrző sereg kapitányának. Ugyanitt a következő esztendő májusában Deákot főhadnaggyá léptették elő.

A fiatal gránátos tiszt katonai pályafutásának legjelentősebb eseményeként az 1789-es őszi belgrádi harcokban való részvételét tekinthetjük. Deák József a szeptember 15-én indított háromhetes offenzívát megelőzően tájékoztatta bátyját a támadásról, aki október 2-án Söjtörön kelt válaszlevelében így biztatta őt: „Kívánom kedves öcsém, hogy Belgrádnak ostromlásában oly szerencsés vitézséggel diadalmaskodjál, hogy egy Nagy Terézia rendet jelentő keresztet, és amellé egy óbesterséget csapjanak a nyakadba.”

II. József a hadműveletek előtt az akkor már aggastyán Hadik Andrást bízta meg a császári hadak főparancsnoki tisztségével, ám ő betegsége miatt hamarosan Gideon von Laudon tábornagynak kényszerült átadni a sereg irányítását. Hadik az uralkodó felmentő elhatározásából kegyvesztettséget és elégedetlenséget érzett, amely teljesen elkeserítette. „Egy 78 éves férfi, aki 57 éve hűségesen és becsülettel szolgál, és nincs mit önmagának a szemére vetnie, nem tudja már sokáig elviselni a sors ilyen csapásait” – vallotta az öreg huszártábornok, aki fénykorában, a hétéves háború idején még a porosz fővárost, Berlint is megsarcolta. A katonasors furcsa fintora, hogy néhány hónappal Belgrád bevételét követően, 1790 februárjában – a táborban szerzett betegségében – elhunyt az uralkodó II. József, márciusban Hadik, júliusban pedig Laudon is meghalt.

A győztes belgrádi hadjárat után Deák még egy ideig a Vajdaságban, Versecen állomásozott a 2. tábori zászlóalj 2. gránátos századával, majd 1790 tavaszán már Morvaországból írt testvérének: „Olmützi postára adott s nékem írt leveledet tegnap vettem, s megvallom, hogy leveled olvasván kettős érzékenységet éreztem szívemben. Elsőben örültem azon, hogy annyi sok járás kelés, utazás után az Isten mégis csak megtartotta jó egészségedet, a mely a legnagyobb kincs oly idegen és esméretlen országban, másodszor megszomorodtam azon, s búsultam is, hogy oly messze távoztál tőlenk s a fatum [végzet] oly messze ragadott, hogy Isten tudja mikor remélhetem óhajtott személyednek látását, s kedves ölelésedet” – fogalmazott válaszlevelében elérzékenyülve szerető fivére, Ferenc.

Két és fél esztendő múltán, 1792 októberében Deák főhadnagy leszerelési kérvényt nyújtott be a hadtestparancsnoksághoz. Kérelmét azzal indokolta, hogy birtokai ügyeinek intézése egyre több időt igényel, ami nem teszi lehetővé a további katonai szolgálatot. Ennek érdekében aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kötelezte magát, hogy idegen állam szolgálatában nem harcol a császár ellen. Ezt elfogadva elöljárói tiszti rendfokozatának a megtartásával elengedték az alakulatától. A hadsereget 1794 elején hagyta el végleg, április 24-én már civilként kapott táblabírói kinevezést Zala megyében. Nagy kár, hogy katonalevelei 1945-ben megsemmisültek az Országos Levéltárat ért bombatámadás során, így harctéri beszámolókról, háborús kalandokról és hőstettekről nem tudunk beszámolni.  

Deák József zalatárnoki földbirtokos élettörténetének meghatározó állomása volt a katonaságnál eltöltött bő egy évtizednyi szolgálata, amelynek hagyományait a családi legendárium is gondosan megőrizte. Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona például a következőket jegyezte fel a gyámapjáról, Deák Ferencről írt könyvében: „Deák Gábornak és szép hitestársának – kiről regényes legendákat hallani nem minden ok nélkül – két fia volt. Az idősebb Ferenc, az ifjabb József, ki fiatal korában katonáskodott, utóbb visszajön a megyébe és típusa lesz az egyszerű táblabírónak és megházasodik. […] Szép szál ember volt ez a József, katonás tartással […] Anyja őt szereti, »ki nem akar meghalni, mielőtt elbúcsúzott a szeretett fiától. Egy egész hétig fekszik tetszhalottan, míg a külországból megérkezik fia – így szól a legenda.” Egyik unokája, a család krónikásaként jegyzett Deák Mária pedig az alábbi kusza históriát örökítette meg a Budapesti Napló 1903. október 17-én megjelent tárcájában: „Józsi Flandriában harcolt, keserves utánjárással édesanyja aztán kivitte, hogy Károlyi visszahelyeztette Bécsbe a gárdához, ahol csakhamar századosi rangra emelték s mint ilyen, nyugalomba vonult a háborúban bal térde alatt kapott lősebe miatt. Ez a seb csak négy nappal a halála előtt gyógyult be.” Deák József 1831. március 16-án hunyt el Zalatárnokon, porhüvelye a templom kegyúri kriptájában nyugszik.