Fürdőegyesületek, fürdőtelepek, Balatoni Szövetség

A déli part kiépülésében releváns szerepe volt Szaplonczay Manónak (1856-1916), Somogy megye tiszti főorvosának, aki 1893-ban hívta össze az első értekezletet, a fonyódi partszakasz parcellázása céljából. Szaplonczay bátorító szavaira 1896-ra Balatonberényben 120, Balatonkeresztúron 30 kiadó parasztszoba jelent meg, Fonyódon 9 villa épült fel, Bogláron 25 ház és 56 szoba, Lellén 4 villa és 30 szoba, Szárszón 80 szoba, Földváron 10 magánvilla várta az üdülőket. A 19. század végére, a 20. század elejére a déli partszakasz fürdőkultúrája is kibontakozni látszott. Az egyszerűnek tűnő munkálatok mögött hatalmas összefogás állt: „Sok a tennivaló és nehéz a munka, mely a Balatonpart felvirágoztatásában még hátra van, hiszen még a kezdet legkezdetén vagyunk; de erős az elhatározás, nemes ambíció, egy kis áldozatkészség és válvetett munkássággal rövid időn belül pótolni lehet a régi mulasztásokat.” - fogalmazott Szaplonczay Manó.

A sajátos szerveződések, a fürdőegyesületek nagyban előlendítették a települések sorsát. Az egyletek szerepe és célja sokrétű volt: a fürdőkultúra színvonalának emelése, szálláslehetőségek teremtése, a vendéglátóhelyek számának növelése, az infrastruktúra javítása, a vízvezeték-, csatornahálózat bővítése, az elektromos hálózat kiépítése, a közlekedés fejlesztése. Országos szinten az 1904-ben alapított Balatoni Szövetség fogta össze, és lendítette előre a kezdeményezéseket. Fő célként a Balaton-kultusz népszerűsítését, a balatoni fürdők felvirágoztatását tűzték ki. A fürdőegyesületek egymás után sorra alakultak: Balatonföldvári Fürdőtelepesek Egyesülete (1898), Balatonberényi Fürdőegylet (1899), Balaton-Fonyódi Szépítési Egylet (1903), Balatonboglári Fürdőegyesület (1904), Balatonföldvári Balaton Club (1904), Balatonkeresztúri Fürdőegyesület (1904), Balatonlellei Fürdőegyesület (1906), Balatonszárszói és Balatonszemesi Fürdőegyesület (1910), Balatonfenyvesi Fürdőegyesület (1911), Fonyód Sándor-telepi Fürdőegyesület (1913).

Időközben a balatoni nagybirtokosok rájöttek: az idegenforgalom jelentős hasznot hozhat. Így a part menti területeket felparcellázták. A kis falvakból évek alatt virágzó nyaralóhelyek nőttek ki. Így vált felfutó fürdőhellyé Balatonföldvár is. Az egykoron a kőröshegyi Széchényi család birtokában lévő Földvár-puszta, a déli vasút megépülését követően szinte a semmiből nőtt ki és néhány évtized alatt a legkedveltebb és az egyik legmodernebb fürdőhellyé vált. A gróf

Széchényi Viktor tulajdonában lévő földterületet a Széchényiek fölparcellázták, villákat építettek, korszerű fürdőtelepet gründoltak. Mérnöki segítséggel 36 holdnyi területet parkosítottak, egyenes vonalvezetésű utcákat alakítottak ki. A földvári fejlesztések elindítója az a Széchényi Imre gróf volt, aki a neves fürdőhely megteremtése mellett később a filoxéra ellen is hatékonyan felvette a harcot.

Balatonboglár esetében a Jankovich család kitörölhetetlen érdemeiről kell szólnunk, akik a 18. század végétől legnagyobb birtokosként jelen voltak a településen. 1847-ben gróf Jankovich László (1816-1895) révkikötőjét a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaságnak – az induló tavi gőzhajózás céljából – ajánlotta fel, majd igen hosszú ideig Somogy vármegye főispáni tisztségét töltötte be, 1872-ben a Zala-Somogy Gőzhajózási Társaság elnöke lett. Később róla nevezték el a fürdőtelepet. Jankovich Lászlónak nagy szerepe volt Somogy vármegye gazdaságának modernizálásában, a helyi gazdasági egyletek újraélesztésében. Szőlősgyöröki uradalma a helyi bortermelés egyik központjává vált. Tudását azonos nevet viselő fiának is – Jankovich László grófnak (1860-1921) – átadta, aki később szintén kulcspozíciót töltött be a vidéken: Zala vármegye főispánjaként, a szőlősgyöröki családi otthonból irányítva a zalai és balatoni közügyeket. Balatonlellén az 1800-as évek végétől kezdett kialakulni a nyaralókultúra. A település előnye a hosszú partszakasz volt. Lellén 1892-ben épült fel az első villa, a fürdőtelep parcellázása a 20. század elején kezdődött meg. Homokos partját Szalay Imre (1846-1902) – fenyő és nyárfaültetéssel – alakíttatta nyaralásra alkalmassá.

A Hunyady család, a Jankovichokhoz hasonlóan szintén kulcsszerepet töltött be a Dél-Balaton vidékén. Gróf Hunyady József (1863-1942), somogyi képviselő, IV. Károly főudvarmestere e térség legnagyobb szőlőbirtokosának számított, a marcali járásban található kéthelyi uradalmuk számított a birtok központjának. A prosperáló szőlőtermelés mellett gróf Hunyady József elévülhetetlen érdemeket szerzett a tavi fürdőélet előmozdítása ügyében is és Balatonszemes villasorának kialakításában. Szemesen vásárolt magának házat 1907-ben Eötvös Károly író is. Hunyady József 1912-ben a Balatoni Yacht Club elnöke lett, nevét a szemesi Hunyady-telep őrzi. De nem ez az egyetlen vidék a Balatonnál, amelyhez a Hunyadyaknak közük volt. A 18. század végén Balatonberény is a család kezelésébe került, ahol renoválták a templomot és gróf Hunyady Imre nevéhez köthető, hogy elsőként építtetett nyaralót (1882) a településen, a könnyebb elérhetőség érdekében gőzhajót is vásárolt. Hunyady Imre jó példája iránymutatónak bizonyult, mert a 19. század végére már 4 nyaraló is állt Berényben. Fonyód történetéhez szorosan kapcsolódik a Zichy család tagjának, gróf Zichy Bélának (1851-1928) áldásos tevékenysége. Zichy Béla az egyike volt a Balaton-kultusz támogatóinak és a fonyódi hegyen lévő birtokaiból jóval áron alul parcelláztatott fel telkeket, melyeken később a jellegzetes fonyódi villák felépülhettek. Majd a Fonyódi Fürdő Társaságnak ajándékozott 70 holdnyi erdőt is, de támogatója lett a Fonyód-Kaposvár vasútvonal megépítésének. Megépíttette a híres fonyódi Sirály szállót, anyagi támogatással járult hozzá a fonyódi katolikus templom kivitelezéséhez és a székesfővárosi árvaházak üdülőtelepéhez is négy holdnyi földterületet ajánlott fel. Zichy Béla tevékenységét Fonyódon emléktábla és a Bélatelep elnevezés őrzi.

Később a vendégkör is formálódott. Balatonföldvárt és Balatonberényt elsősorban az arisztokrácia, Balatonboglárt a középosztály, Fonyód-Bélatelepet pedig az állami hivatalnokok látogatták szívesen, s építették fel villáikat, nyaralóikat. A 20. század elejére az infrastruktúra még inkább fejlődött a tó körül: megépült az Észak-Balatonparti vasút, 1909-ben. Majd számos új kikötő nyílt: Földváron 1907-ben, Fonyódon 1908-ban, Siófokon, Bogláron, Szemesen 1912-ben. A század végére feléledt a déli part, Siófok felzárkózott „Magyarország dísze”, Balatonfüred mellé, melyet a fürdőhelyek látogatottsági adatai egyaránt alátámasztanak, s melyben bizonyára nagy szerepet játszottak a korszak népszerűsítő kiadványai és a déli parti fürdőegyletek aktív tevékenysége is. A fürdőegyleteket 1904-től a Siófokon megalakult Balaton-Szövetség fogta össze. 1908-tól már képes lapjuk is volt, Balaton címmel. Mindezek a folyamatok nagy előrelépésnek számítottak a déli parti települések működése, érdekképviselete tekintetében.

dr. Kovács Emőke