Zalaegerszeg legrégibb kórháza, az új ispita

Pintér Máté püspöki uradalmi számtartó 1790-ben teljes vagyonát kegyes alapítványokra hagyta, melynek kétharmadát egy elesettekről gondoskodó ispita építésére kellett fordítani. A telket a kvártélyházzal szemben, a mai posta mellett jelölték ki. Az építési költségekhez további magánalapítványok járultak hozzá, a város a kirótt szabálysértési pénzbírságokból támogatta. A kétszobás ház kivitelezése még 1804-ben is folyt. A barokk stílusú szegényházhoz tornyos kápolnát építettek, ahol az ispita lakói imádkozhattak az adományozók lelki üdvéért. Az ebben az időben létesült ispotályok nem gyógyító tevékenységet folytattak, hanem az elaggott vagy tehetetlenné vált városi polgárok, koldusok menedékeként szolgáltak. 

A 19. század első felében a betegeket általában otthon kezeltették, a hajléktalanoknak, szegényeknek azonban erre nem volt lehetőségük. A céheknek, gazdáknak is nehézséget okozott a munkaképtelenné vált mesterlegényekről, szolgálókról való gondoskodás. Zalaegerszeg tanácsa 1833-ban egy „beteg ápoló intézet” létrehozását határozta el a „súlyos betegségben sínlődő mester legények és egyéb cselédek” ellátására. Rajtuk kívül a magukat kezeltetni nem képes szegény lakosok is a kórházba felvehetők körébe tartoztak. A korábbi ispitához képest ezt az intézményt már kifejezetten gyógyítás céljára kívánták létesíteni, a tanács megállapodott Fehér Ignác seborvossal, hogy „minden jutalom és fizetés nélkül” végzi majd ott az orvosi teendőket. 

A város az anyagi terheket nem tudta vállalni, közadakozásból tervezték megvalósítani a régi ispita kórházzá alakítását. Az építési és fenntartási költségek összeadását nagyrészt a 10 városi céhtől várták. Az ispotály már meglévő egyik helyiségét két újabbal szándékoztak kiegészíteni a kórház részére, hogy külön szoba jusson a nőknek, a szembetegeknek és a többi betegnek. Ezenkívül egy konyha, egy kamra és „egy kis rejtekhely a holt testek félretételére” szerepelt a bővítési tervben. A fertőzésveszély mérséklése érdekében minden beteg számára külön, összesen 12 ágy és ágyanként 3 váltás lepedő beszerzését írták elő. A betegek ápolásával fizetség mellett az ispita egyik koldusasszonyát akarták megbízni. 

A kórházépítési alapítvány tőkéje nagyon lassan gyarapodott a céhek és a polgárok felajánlásaiból. A városbírói számadásokhoz tartozó számlákból kiderül, hogy csak 1846 szeptemberében indulhatott meg a kivitelezés, amikor 31 szekér homokot, 9000 téglát és 4200 tetőzsindelyt szállítottak az „építendő betegház” számára. Több mint két évig tartott az építkezés, néhány 1848-ban végzett munka díját csak 1851-ben tudták kifizetni. A város téglaégető kemencéiben készült téglán és tetőcserépen kívül összesen 875 forint 14 krajcárba került az épület. Az utolsó munkálatok kiszámlázása alapján 1848. december végén készült el a kórház – abban a hónapban, amikor a császári csapatok december 31-én megszállták Zalaegerszeget a szabadságharc első évében. A történelmi Magyarország területén 1848 körül 92, többségében 10-20 ágyas kórház működött. 

Az 1850-es évek elején a városban két egyetemi végzettségű orvosdoktor és három alacsonyabb képzettségű sebészorvos dolgozott. Az ispitában Kőnig Móric sebész és zalaegerszegi kerületi orvos gyógyított, dr. Smalkovits Mihály megyei főorvos a kórház szakmai felügyeletét látta el. 

Az ó-ispitának emlegetett szegényház és az elsősorban céh­adományokból fenntartott, új ispitának nevezett betegház anyagi ügyeit külön kezelték, de általában ugyanaz a személy látta el a gondnoki feladatokat. Az 1850-es években Reisinger József gyógyszerészé volt ez a bizalmi állás. Az ápoltak gazdájának hozzá kellett járulnia az ellátás költségeihez, 1868-ban gróf Somssich Antal 20 forintot fizetett kocsisának 40 napig tartó kórházi ápolásáért. Kevés adatot találunk a kórházba kerültek diagnózisáról, 1853-ban például a kapornaki járási főbíró egy rákfenében szenvedőt, 1855-ben a megyei főorvos egy bujakórost utalt a kórházba. 

A város, felismerve a kórház jelentőségét, az 1870-es évektől rendszeres pénzügyi támogatást nyújtott az intézménynek. 1870-ben Reichnitzer Gottfried sebész, majd Rigó Ferenc sebészorvos, 1875-ben dr. Mangin Károly zalaegerszegi járási főorvos kapott a kórháztól csekély összegű fizetést. 1883-ban dr. Hári Istvánt kórházi vezető orvossá nevezték ki. Az új ispita összkiadása 1875-ben mindössze 568 forintot tett ki a gyógyszerszámlával együtt, egy beteg napi ápolási díja 30-40 krajcárba került. 

Az orvostudomány fejlődése a 19. század második felétől új típusú kórházak létrehozását kívánta, ahol az állandó orvosi felügyelet és jobb felszerelés eredményesebbé tehette a gyógyítást az otthoni ápolásnál. Az új feladatok ellátására a meglévő egerszegi betegház nyilvánvalóan alkalmatlan volt. A város tanácsa csak 1879 áprilisában mondta ki, hogy a szűk, korszerűtlen közkórház helyett egy új intézmény létrehozása szükséges. A városi kórházalap vagyona azonban kevésnek bizonyult, a vármegye összesen 10 000 forintos hozzájárulása tette lehetővé az új kórház megépítését, melynek a támogatás fejében a járás betegeit is el kellett látnia. A mai kórház területén 1886-ban elkészült épületet 1981-ben bontották le. 

A Zalaegerszeg első kórházának negyven évig helyet biztosító ispitaház szerepe az új kórház létesítésével megváltozott. A ká- polna toronysisakját átformálva 1900-ban emeletráépítéssel bővítették Morandini Román és Tamás tervei szerint. A századfordulón a postahivatal és a rend­őrség használta helyiségeit. Az olai templom elkészülése után a kápolnát irodákká alakították. A zsúfolt városházán el nem férő hivatalnokok dolgoztak az épületben egy ideig, emiatt kisvárosházának nevezték akkoriban. Majd egészségügyi intézmények vették birtokba, ennek emlékét őrzik Vörös János szobrászművész 1936–1937-ben készült domborművei az Ispotály közi bejárat két oldalán. A tüdőgondozó kiköltözését követően, 1993-ban a Postabank vásárolta meg és állíttatta helyre az épületet. Németh János keramikusművész Szent Rókust ábrázoló alkotása „e házban volt az ispotály 1848–86” felirattal 1995-ben került a déli homlokzatra. Ma az Ertse Bank fiókja működik az egykori ispitában. 

Az ó- és új ispita történetéről a Zala Vármegyei Levéltárban őrzött iratok alapján korábban dr. Degré Alajos, majd dr. Szilvás Rudolf emlékezett meg az 1973-ban, valamint 1998-ban kiadott jubileumi kórháztörténeti kötetekben.