A Balaton-kultusz élharcosa, Roboz István

Roboz István a reformkor idején született, 1826-ban, Kötcsén. A pápai református gimnáziumba neves írókkal, Petőfivel és Jókaival járt együtt. Diákéveit Petőfi Sándor és az én pápai emlékeim című, forrásértékű visszaemlékezéseiben örökítette meg. Miután befejezte jogi tanulmányait – ahogy a korszak reformértelmiségének többsége –, a forradalom és a szabadságharc szolgálatába állt. Ekkor visszatért Somogyba, és Noszlopy Gáspár, a neves somogyi forradalmár, kitűnő hadvezér, kormánybiztos titkára lett. Ám az ihlet a harcok idején sem hagyta cserben. Egy kis somogyi településen, Ádándon, gróf Csapody Pál piramistölgyekkel, vadgesztenyékkel, páfrányfenyőkkel körülvett kastélyában vetette papírra, 1849. március 2-án Kossuth Lajos imáját a kápolnai csatában elesettek emlékére.

A harcban közel ötszáz honvéd lelte halálát. A kápolnai imát sokáig Kossuth Lajosnak tulajdonították, de később kiderült, hogy a fohász nagy valószínűséggel Roboz István műve. A magasztos hangvételű ima szövegét – mely legtöbbször Székely Bertalan festményének színes reprodukciója alá volt nyomtatva – később angol, francia, lengyel, német és olasz nyelvre is lefordították. A szabadságharc 50. évfordulójára emlékező években képes olajnyomat formájában sokszorosították és terjesztették.

Roboz Istvánt a világosi katasztrófa után, a Bach korszak önkényuralma, a felelősségre vonások egy időre visszavonulásra kényszerítették. A bujdosás után szülőhelyén, Kötcsén gazdálkodott. Az 1850-es évek közepén már hivatalt vállalt: a kaposvári törvényszéknél bíró, majd a megye tiszti főjegyzője lett. Az osztrák-magyar kiegyezés megkötése előtt, az enyhülés évében, 1866-ban megalapította a Somogy című politikai hetilapot. Ez egyedülállónak számított. Nemcsak a térségben, hiszen a Magyar Királyság területén ekkor három politikai napi és öt vidéki hetilapot lehetett forgatni. Roboz a Somogy szerkesztője lett, szervezte a helyi kulturális életet, felkarolta a kisebb-nagyobb volumenű írókat, cikkeket jegyzett. Számos fővárosi sajtóorgánumba is (Pesti Naplóba, Vasárnapi Újságba, Pesti Naplóba) küldte költeményeit, leveleit, elbeszéléséit, rajzait, Labora álnéven. Összeállította a Kaposvári Képes Naptárt (1863-1866) és a Somogyi Képes Naptárt (1863-1866) egyaránt.

Szerteágazó hírlapírói és organizátori tevékenysége mellett a Balaton irodalomtörténetébe is beírta nevét, ugyanis 1855-től egészen haláláig gyakori vendégnek számított Balatonfüreden Füredről szóló írásainak egy része az általa szerkesztett Zala-Somogyi Közlönyben látott

napvilágot. 1856-ban pedig egy – A Balaton szerelme című – regéje is született a tóról. Ezen műve idillikus világba kalauzolta az olvasót. Témája újszerű – szerzője, állítása szerint a néphitből eredeztette –: magának a tónak keserédes, fájdalmas, beteljesületlen szerelmét mondta el, verses elbeszélés formájában. A Balaton helyén, valamikor, nagykiterjedésű tenger állott, melynek Óceán volt a neve, az Óceán azonban egy másik tengerbe volt szerelmes, s királyhölgye miatt itt hagyta nővérét, a Balatont. De mielőtt magára hagyta volna: óva intette a szerelemtől, mert a szerelem csak fájdalmat szül – állította. A „kékhajú tündérleány”, a Balaton azonban nem hallgatott fivére, az Óceán tanácsára, s évezredek múltak ugyan el, de szerelembe esett a kis tó. Szerelme nem más volt, mint egy csillogó csillag, aki esténként „ráült” a tóra, s szerelmes „csevejbe” elegyedett a kékhajú tündérleánnyal. A csillag – az éj elmúlta után – csillagtársainak is elmesélte a boldogságát. A csillagtársak azonban, irigységükben bosszút esküdtek, s azt véghez is vitték: ha leszállt az este nem hagyták magukra a két szerelmest, az összes csillag a Balaton közelébe szállt alá. A szerelmes csillag ezután elpártolt Délre, örömét ott kereste, a szép Balatont pedig a bú ölte: „Így szenved a háborgó Balaton,/Hullámlelkén nincsen nyugalom./Ha eszébe jut hütlen csillaga,/S a szerelem eltünt szép sugara,/Majd összetépi a fájdalom.” .- írta Roboz.

Roboz István irodalmi művei mellett rendszeresen tudósított a Balaton vidékének fejlesztéseiről, problémáiról. A Somogy című lapjában 1881-ben megjelentek fürdőlevelei, A déli Balatonpart-vidék címmel. Többször szót emelt a Balaton vidékét érintő természeti károk, pl. filoxéra ügyében, a balatoni horgászat visszásága tekintetében. Roboz István neve már önmagában is sokat mondó, de unokája – Bernáth Aurél festőművész – is híres és neves lett. Bernáth Aurél Így éltünk Pannóniában című érdekfeszítő könyvében többször utal anyai nagyapja tevékenységére, alakjára. Roboz István irodalmi és szervező munkássága eredményeként 1879-ben a Ferenc József rend lovagja arany érdemkeresztet nyerte el, majd 1887-ben megkapta a királyi tanácsosi rangot is. 1916-ban hunyt el, sírja a kaposvári Keleti temetőben található.

A Balatonról mindig rajongással írt és vallott. Írásaiban a nyári tavi élet mellett a téli Balaton világát is megidézte. Egyik szép részletét idézzük most zárásként: „A hóparányokon a sugártörések brilliáns színekben játszanak s olyan a Balaton színe, mintha Brazília kincseivel volna megrakva. Azután a partok? A magas jegenyék és fűzfák beborítva jégharmattal, égbe meredő piramisokban szegik be a szemhatárt. Azt hiszed, egy kiszakított menyország minden tűzfényben, minden csillog és ragyog s fönt a sugárözönben. pompázó nap büszkén fut át a téliégövön, maga is bámulva a pompát, amit a koldus földnek adott farsangi ajándékul!”

Szerző: dr. Kovács Emőke