A napokban jelent meg a „Családtörténeteink - Zalai genealógiai tanulmányok” című zalai levéltári kiadvány

Már a konferencia is érzékletesen mutatta meg, hogy milyen módon, hogyan, milyen forrásokra támaszkodva lesz eredményes a felmenőink utáni kutatás, amennyiben erre adnánk a fejünket. Éppen ezért bizonyosan ajánlható a familiáris múlt iránt fogékonyak számára a friss könyv bibliográfiája, szakirodalma, forrásgyűjteménye. Talán nem a legizgalmasabb olvasmány egy-egy ilyesfajta lista, de nélkülözhetetlen a pontos és hiteles adatok feltárásához, hiszen, ha nem tudjuk, hol keressük az adatokat, a legérdekesebb személyes visszaemlékezés, ránk maradt fotóalbum, családi legenda sem lesz teljes értékű.

A Családtörténeteink más vonatkozásban is kuriózumnak számít. A zalai történész szakma képviselői, a zalai levéltár jelenlegi és nyugalmazott munkatársai, ezúttal mint szerzők, a saját családjaik múltjába engedtek bepillantást a szélesebb közönség számára.  Alfabetikus sorrendben: Bekő Tamás, Bojt-Tóth Orsolya, Csomor Erzsébet, dr. Gyimesi Endre, dr. Káli Csaba (a levéltár igazgatója), dr. Kulcsár Bálint, Molnár András (a levéltár igazgatóhelyettese), dr. Paksy Zoltán, Szabóné Simon Beáta és a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, a zalai dr. Szabó Csaba tárta elő felmenői életét, családi viszonyrendszerét, küzdelmeit, sikereit, nehézségeit. Ahogy a kötetbemutatón is elhangzott, a Zalába máshonnan érkezett elődök sorsán át a jelenlegi zalai, zalaegerszegi társadalmi szerkezet is megmutatkozik. 

A témaválasztás személyes jellege és a tudományos igény, a kutatói alaposság valamint a forrásadottságok egyedien tágítják ki a módszertani alap és tapasztalat felé a családtörténet feltárását, hiszen a szerzők erős érzelmi kötődése speciális megvilágításba helyezi a vizsgált korszakot és a társadalmi környezetet, valamint a történelem viharait. A tanulmányok a XVI. századtól a XX. századig terjedő időszakot ölelik fel, hogy kiderüljön, a sorfordító események miként jelentek meg az akkor élők mindennapjaiban, értékválasztásaiban. A történészek ugyanis képesek tágabb összefüggésbe helyezni dédszüleik, nagyszüleik, szüleik esetleges kényszerű vagy önkéntes helyváltoztatást, a pozíciók, munkahelyek elnyerését, az egyik társadalmi osztályból a másikba való átlépés előzményeit és következményeit. A szerzők történelmi tükörben láthatóvá váló saját arcvonásaikat vizsgálhatták, amikor a tanulmányokat elkészítették. Ritka kitárulkozás tanúi lehetnek az olvasók. 

Dr. Szabó Csaba főigazgató a családtörténeti kutatásokról is szóló bevezető tanulmányában olvashatjuk, hogy „már egy 1989-es a kormányhatározat rendelkezett az állami anyakönyvek digitalizálásáról,  távolról is hozzáférhetővé válásáról”, ami azt jelenti, hogy a levéltárhasználók jelentős részét kivető családfakutatók számára könnyebben megoldható az elhatározás: legyen meg a família múltja, s az, ki kicsoda a családban. Ez több szempontból is fontos: ma már sajnos gyakori, hogy a gyerekek a saját nagyanyjuk leánykori nevét sem tudják, másfelől pszichológiai megfigyelés igazolja, ha tudunk elődeink küzdelmeiről, bátrabban nézünk a sajátunkra.