2024.01.19. 16:30
Emléktáblát avattak Kapiller Imre levéltáros tiszteletére Zalaegerszegen
Pénteken délelőtt avatták fel a Zala Vármegyei Levéltár folyosóján Kapiller Imre történész-levéltáros emléktábláját, mely a 2018-ban elhunyt, a zalai és a magyar történészi társadalom jeles alakja előtt tiszteleg.
Az emléktáblát dr. Szabó Csaba, Megyeri Anna, dr. Horváth Zita, Béres János és Balaicz Zoltán leplezte le
Fotó: Pezzetta Umberto
A Béres János szobrászművész alkotta emléktábla leleplezése előtt prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, úgyis mint egykori kolléga és barát. valamint dr. habil. Szabó Csaba a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, s méltatta Kapiller Imre munkásságát. Mindketten kiemelték, 2023 augusztusában lett volna 70 éves Kapiller Imre, aki ezt már nem érhette meg. A tisztelői, barátai tavaly döntöttek úgy, hogy a munkahelyére tervezett táblával emlékeztetik az utókort arra az önzetlenségre, segítőkészségre, amely a levéltárost jellemezte, s amellyel sokakat segített előrejutni a tudományos pályán. Számos tudományos munka mögött állt ott javaslataival, ötleteivel, szakmai támogatásával, mondta Horváth Zita. Szabó Csaba saját fiatalkorát, a zalai levéltárhoz fűződő emlékeit is felidézve hangsúlyozta, Kapiller Imre intézmény volt nemcsak a levéltárban hanem Zalaegerszegen is, mosolyával együtt sokan őrzik Zalaegerszegen a helyi kulturális és közéletben betöltött szerepének jelentőségét. Minden közösségben vannak meghatározó egyéniségek, ilyen volt az elmúlt évtizedekben Kapiller Imre, aki a nagy elődökkel, Degré Alajossal, Simonffy Emillel, Szabó Bélával dolgozhatott együtt. A szakmában, ha szóba kerül a zalaegerszegi levéltár, országszerte Kapiller Imre neve hangzik el az elsők között, mondta a sajtónak a nemzeti levéltár igazgatója.
Megkésett nekrológ
Dr. Németh László Sándor a Magyar Nemzeti Levéltár Szakmai Koordinációs Igazgatóság igazgatójának írása
Eltűntél az utóbbi években. Meghaltál? Az nem lehet, hiszen a születésnapodra készülő, rableveles írásom minden oldalát felolvastam neked, s álmomban veled együtt kerestük a hiányzó pertestet a soha el nem fogyó miscellániában. Emlékkötet lettél.
Felnőttem melletted, de nem hozzád. Mindent oda adtál, méltatlanoknak is. Nem sajnáltad senkitől a tudást, de mások doktoráltak belőled. Nem a papír számít, s röhögve ittuk át sör mellett a vidéki rendszerváltást. Sokaknak, sok mindent megmagyaráztunk. Ma már látszik, nem elégszer. Akkor kellett volna meghalnod. Nem most, öt éve.
Ingre vetkezve dobáltad a petrikeresztúri levéltári raktárban a fasciculusokat. Erős voltál és meggyőző. Történeteid és gyengeségeid bele égtek a retinámba. Átvitatkozott éjszakákon izzadtunk. Büszkén hittünk valamiben, a későbbi semmiben. Mindenki kiharapott belőled valamit, s te nem győztesnek születtél.
Aztán a barátok egy idő után elmaradtak vagy nem ismertek rád. Neked sem volt kedved hozzájuk. Megértelek. Szó nélkül mentem én is el.
Nem vagy, de ma is bekötött szemmel, hátad mögött vonyít a sok jóindulatú, mi pedig szélütötten tántorgunk. Ki tanít meg söpörni, ha már majdnem minden összetörött?
Az emléktáblát a szónokokkal és a feleséggel, Megyeri Annával együtt Balaicz Zoltán polgármester leplezte le, majd dr. Káli Csaba, a zalai levéltár igazgatója várta beszélgetésre az avatás népes közönségét.
