Népszerű a zalaegerszegi kovács szakkör

Mai világban nincs távolság, ezt bizonyítandó a budapesti Mohácsi László nem volt rest autóba ülni, hogy a hétvégén a vidám csapattal üsse a vasat a kézműves ház kovácsműhelyében. 2017-ben vett részt a nyári táborban, akkor még a korábbi mesterektől tanult, ezúttal egy fiatalember, a zalaegerszegi Horváth Márk kovácsoktató mutatja a fogásokat. A fővárosi árnyékolástechnikus elmondta, már jóval a tábor előtt kacérkodott a mesterséggel, ám a saját műhelyét az itteni élmények után építette meg.

- Azóta már a második műhelyemet alakítottam ki, a gépektől kezdve minden szerszám rendelkezésre áll, hogy szabadidőmben a saját háztartásomat felszereljem, esetleg a barátaim igényei alapján készítsem a használati vagy dísztárgyakat. Készítettem például úgynevezett szőlőlevél tálakat, amin a szőlőtőke is rajta volt, sokan nem hitték el, hogy fémből van. Hetven óra egy ilyen tál, minden szőlőszemet kézzel kovácsolok. Csakis méhtelepre járok, nem veszek új alapanyagot, mindent újrahasznosítok. Én először egy kést szerettem volna készíteni, aztán rájöttem, a kovácsolás nagyon jó, imádom. – mondta mosolyogva László. - Korábbi oktatónk, Csiszár Tibor mondta, minden férfiember szeretné életében legalább egyszer megütni a meleg vasat, egyszerűen a vérünkben van, hívogat az üllő és a kalapács. És minden tiszteletem a hölgyeké, mert ők is nagyon ügyesek, s egyre többen vannak közöttünk nők. A családban a két fiamat sikerült bevonnom, s kíváncsian várom, hogy a három unoka közül ki folytatja ezt a hobbit.

Taliándörögdről érkezett Tóth Csaba népművészeti fémdísztárgy készítő, a Művészetek Völgye 1798-ban épült kovácsműhelyében tart élményórákat. Páncélokat, rózsákat, dísztárgyakat készít, Szívesen jár Zalaegerszegre.

- A legfontosabb az, hogy mindig lehet újat tanulni. Van olyan munkafolyamat, aminek egy-egy fogását itt látom meg, rájövök, hogy esetleg lehet könnyebben, másképp csinálni. Kapolcson a Kovácsműhely Múzeumban tartok bemutatót. Az a település egyik legrégebbi építészeti, ipartörténeti és néprajzi emléke, amely az utolsó kapolcsi patkolókovács, Vörös Lajos háza volt. Teljesen autentikus eszközökkel rendeztem be. Van egy terméktábla, az alapján közösen készítjük el a kiválasztott tárgyat. A jelentkező fújtat, kalapál és alakítja a darabot. Én meg ide jövök élményért Zalába, a társaság, a közösség vonz itt leginkább.

Csaba még elárulja, az ősmagyar hagyományokat a lovasíjászat során őrzi, gyerekeknek tart történelmi órákat fegyvertörténeti bemutatókkal. Szombaton mellette segédkezett a keszthelyi Gönczi Jakab, aki második alkalommal vett részt a szakkörön. A gimnázium után tett egy próbát a kovácsolással, aztán következett a színjátszás, végül ács-állványozó lett a szakmája. Most gondolkodik, hogy a kovácsmesterséget ugyancsak megtanulja.

Szeptembertől a zalaegerszegi Horvát Márk a műhely oktatója. Elárulta, az ország egész területéről jelentkeznek, főleg a Dunántúlról, ám múltkor a Tokaj környékéről is jöttek.

- Szerencsére nagy az érdeklődés, a férfiak a hobbijuk miatt sok mindenre képesek – felelte mosolyogva Márk, aki egyébként a helyi duális képzőközpontban hegesztést és esztergálást oktat hétköznap. - Tizenkét éve járom az országot mesterről mesterre, négy éve szereztem meg a szakképesítést Nyíregyházán. Ha az ember kitartó, képes sok mindenre, én Zalából jártam az ország másik felébe minden hétvégén. Célom a mestervizsga, jövőre szeretném megszerezni. Minden munkadarabnak megvan a kihívása, akár egy ekevas, akár egy nemesi kúria kerítése, beltéri eszköze a felkérés.

A kézműves ház vezetője, Kiss-Molnár István annyit még hozzátesz, négy éve vették át a Zala Megyei Népművészeti Egyesülettől a 2000-ben, társadalmi összefogásban, boronatechnikával épült műhely működtetését. Legközelebb március 23-24-én találkoznak, nyáron pedig június második hetében tartják az országos kovácsművészeti szaktábort.