Ez történt

2024.01.16. 17:00

Térségi híreink röviden

Mozsár Eszter

A nagykanizsai doni megemlékezés egyik pillanata, a képen jobbról Balogh László polgármester, mellette Gyemi Tamás főhadnagy

Fotó: Korosa Titanilla

Az én zöld városom, Zalaegerszeg, ahogy a gyerekek képzelik

Fák között a magasban felépített házak, interaktív rekreációs park, a vízparton játszó vidám gyerekek, és még számos ötlet született annak a pályázatnak az eredményeként, amelyet a Gébárti-tó és környezetének rekreációs fejlesztéshez kapcsolódóan hirdetett meg a város önkormányzata. Az én zöld városom, Zalaegerszeg című versenyre rajzokat és esszéket vártak az óvodástól a felnőtt korosztályig terjedően. A versenyt lebonyolító Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft.-nél megtartott eredményhirdetésen négy díjat adott át dr. Vadvári Tibor alpolgármester, valamint a Kvártélyház ügyvezetője, Tompa Gábor. Mint elhangzott, összesen 98 pályamű érkezett. A rajzok közül a gyermekek kategóriájában a Landorhegyi utcai tagóvodába járó ötéves Gerencsér Luca kapott díjat. A diákok között a legjobb rajzot Galambos Petra, a Liszt-iskola 11 éves tanulója adta be. Az esszék közül a Zrínyi-gimnáziumba járó 12 éves Zorn Alíz végzett az élen. Különdíjban részesült Pintér Gitta, a Zrínyi-gimnázium 16 éves tanulója, aki komplett szabadidőparkot tervezett. Elképzeléseit vízfestményeken, színes ceruzarajzon örökítette meg, ezekből aztán montázst készített, a koncepciót pedig esszéjében is kifejtette.

Telet idéző alkotások a zalaegerszegi könyvtár Tappancs Barkácsműhelyében

Hull a pelyhes fehér hó címmel tartotta meg a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Tappancs Barkácsműhelyének idei első foglalkozását, melynek elnevezése elárulja, milyen témákban is készültek a kézműves alkotások. A hagyományos családi programsorozatot havonta egy alkalommal rendezik meg, mindig más tematika, például évszakok, ünnepek köré fűzve, mondta Krajczár Zsuzsanna gyűjteményszervező könyvtáros. Most az újrahasznosítás jegyében CD-lemezekre havas tájképet, spatulából és színes papírokból rénszarvast és hóembert készíthettek a gyerekek, az utóbbit hungarocell gömbből is, ha már a havat, a havazást nélkülözniük kell. Vannak visszatérő vendégeik, a családok valóban igénylik ezeket a foglalkozásokat, tájékoztatott Krajczár Zsuzsanna.

A doni harcokban elesett katonákra emlékeztek Kanizsán

Nagykanizsán a városi temetőben szombaton délután a Nagykanizsai Hadigondozottak Klubja és a Zala Vármegyei Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezett megemlékezést az 1943-ban a doni harcokban elesett katonák tiszteletére. Gerencsér József nyugállományú törzszászlós, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének titkára, a Nagykanizsai Hadigondozottak Klubjának elnöke köszöntötte a megjelenteket az emlékhelynél. Gerencsér József elmondta, hogy a 81 évvel ezelőtti esemény emléke élénken él emlékezetükben, hiszen a jelenlegi tagok közül 30-an elvesztették hozzátartozójukat a második világháborúban. Ünnepi gondolatokat Balogh László, Nagykanizsa polgármestere fogalmazott meg. A városvezető emlékeztetett: kötelességünk, hogy visszagondoljunk azokra az időkre és arra az áldozatra, becsületre, tisztességre, hűségre, hősiességre, amit a Donnál harcolók tanúsítottak.

Nehéz évek állnak az agrárium mögött, hangzott el a keszthelyi agrárfórumon

Sok kihívás vár a magyar agráriumra, amely mögött nehéz esztendők állnak. Erről is beszélt nemrégiben Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke Keszthelyen, a MAGOSZ hagyományos gazdafórumán. Felelevenítette, a problémák sora a Coviddal kezdődött, amely az agrárium minden szektorát érintette, majd kitört az orosz-ukrán háború, s ennek hatása megjelent az energia- és az inputanyagok árának emelkedésében, és az értékesítési lehetőségekre is rányomta bélyegét. A problémákat tetézi a klímaváltozás, 2022 rendkívül aszályos volt, folytatta a sort Győrffy Balázs, emlékeztetve: a termésátlagok többségében tavaly is elmaradtak a megszokottól, de legalább az állattenyésztés kicsit fellélegezhetett az elmúlt évek nehézségei után. A NAK első embere az ukrán gabonaimport kapcsán kijelentette, a piacot nem az ukránok mozgatják, hanem az ott működő nemzetközi agrárvállalkozások, köztük zömmel amerikai s nyugat-európai cégek, fogalmazott. Az ukrán gabona egyébként nemcsak Magyarországot árasztja el, hanem azokat a piacokat is, ahová eddig értékesítettünk. Ezt a folyamatot a fogyasztók inflációból fakadó árérzékenysége csak erősíti, magyarázta a jelenség hátterét Győrffy Balázs, hozzátéve, ennek hatását nyögik például a biotermékeket előállítók is: e szegmensben is jelentős a visszaesés.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában