Diákok döntőjének eredményei

2024.02.04. 18:00

Befejeződött a levelezős történelem verseny

A vármegye húsz általános iskolájának 73 tanulója vett részt azon a már hagyományos levelezős történelmi versenyen, ami ez évben is megszervezett a zalalövői Salla Művelődési Központ könyvtára. A döntőt a zalai kisvárosban tartották.

Gyuricza Ferenc

A verseny első három helyezettje, balról Kovács Dávid, Orovecz Dániel és Mészáros Zsombor Fotó

Fotó: Gyuricza Ferenc

Ez utóbbin az írásbeli fordulókon legmagasabb pontszámot elért tanulók vettek részt, összesen kilencen. A diákoknak itt egy újabb feladatlap kitöltése mellett prezentációt kellett bemutatniuk a versenykiírásban megadott témakörök egyikéből.

- A versenyen az 1700 és 1922 közötti egyetemes és magyar történelemből kellett a diákoknak a tudásokról számot adniuk – mondta Lukács Andrea, a szervező intézmény igazgatója. – Előadásukat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Horváth Eszter, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikum történelem-magyar szakos pedagógusa, valamint Herczeg Imre, a helyi általános iskola történelem szakos tanára voltak.

A két fordulóból álló döntőben megszerzett pontok alapján a versenyt Orovecz Dániel, az alsópáhoki Dr. Szántó Imre Általános Iskola diákja nyerte, felkészítője Horváth Matild volt. Második helyen Mészáros Zsombor, a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója végzett, őt Bocskor Tünde készítette fel. A harmadik Kovács Dávid, a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola tanulója lett, az ő tanára Balázs Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában