Miért billeg a tányér a képen?

Az Club PopUp Underground február 29-én este ismét zsúfolásig telt. Az Utóvéd címet viselő, Tóth Norbert képzőművész és pályatársai által kezdeményezett Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések ellensúlyozni kívánják a tényt, hogy a Nemzeti Alaptantervből (NAT) kivezették a művészettörténetet mint önálló tantárgyat. 

Az első alkalommal Monok Balázs vizuális és környezetkultúra tanár, az Ady- iskola pedagógus munkatársa Természetes-e a művészet, vagy inkább művészi a természetünk? címmel avatta közönségét természeti és művészeti formai rejtelmekbe, azonosságokba. 
A második „művtöri órát” Dr. habil. Filp Csaba Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi docens, Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára tartotta a „Csendéletek másként – Érdekességek a csendéleti tárgyakról” címmel.
– Szinte mindenki rajzolt beállított csendéletet a rajzórákon, a modell többnyire korsó, alma és drapéria volt – idézte a közös emlékeket, majd a mélyvízbe dobott bennünket Jan David Heda, Willen Kalf, Jacques De Gheyn festményeit vetítve elénk. Amelyeken luxus ételek, gyümölcsök, étkező készletek, poharak, tányérak láthatók. A XVII. századi Hollandiába csöppentünk, illetve abba a világba, amit a németalföldi festők mutatnak belőle. 
Azt, hogy ezeken a képeken valójában a „billegő bizonytalanság van egy asztallapon megörökítve”, az előadó doktori dolgozatában olvashatjuk, melyet az 1600-as években a hollandiai Haarlemben alkotó Willem Claesz Heda Prunkstillleben című festményéről írt. A zalaegerszegi előadás bontotta ki a fenti összegzést, pazar információáradat mutatta meg, hogy a képeket olvasni is lehet, hiszen Európa, Hollandia, a korabeli civilizáció, kultúra „íródott”  rá a csendélet műfajú festményekre.

Miért kígyózik a citrom héja? Mit jelent egy csepp víz? Mi van a papírtölcsérben, a fizikai törvényeknek ellentmondva miért nem bucskázik le az asztal peremére helyezett, s az abrosz függőleges síkjára árnyékot vető fémtányér? -  kérdezte Filp Csaba, és mi rácsodálkozhattunk: tényleg. 
Az alapos okfejtést összefoglalandó: a citrom olyan gyakran fordul elő a képeken, hogy joggal jelenthető ki, nem gyarmatáruról, hanem a népszerű, központi fűtéses holland melegházakban termelt gyümölcsről van szó. (Ma, ha tulipánt vagy paradicsomot veszünk a szupermarketben, majdhogynem ugyanazokban a melegházakban termesztett árut veszünk.) Annál inkább nagyon is távolról érkezett az óntányéron papírtölcsérben elhelyezett szemes feketebors, a motívum egyszersmind a korabeli kiskereskedelmi csomagolásra utal. A XVII. századi globális kereskedelem, a holland aranykor mindennapi pillanata a csendélet. (A világ első globális kereskedelmi vállalkozása, a Holland Kelet indiai Társaság volt.)
Ki gondolná, hogy az óntányér összefügg a nemzeti érzésekkel, a pazarlásmentes puritanizmussal, amely protestantizmus sajátja. Az ón ugyanis újraformázható fém, ha sérül, kopik, a mester újraönti, mintegy a fenntarthatóság jegyében. Ezen túl pedig a spanyol uralom alól felszabadult nemzet összetartására is emlékeztet: a tehetősek és a szegények a nemzeti hovatartozásban egyenlőek, ezüst és arany helyett a kevésbé módosak által használt ónedényt festetik a megrendelt képre. 
A citrom és a borsot rejtő tölcsér között egy vízcsepp figyelhető meg a tányéron. Jelképeként a holland gazdaságot felvirágoztató tengeri kereskedelemnek. 
De miért került az asztal szélére a tányér, olyannyira, hogy majd’ leesik? A morális töltet a bizonytalanság, a mulandóság és a gazdagság elvesztésének lehetősége, erre int a kép. A jobboldalon látható kínai porcelán tálra latin nyelvű feliratot (sapienti nihil novus - nincs új a nap alatt) festett az alkotó. Nem valószínű, hogy Kínában így termeltek az európai piacra, Európában pedig csak 1701 után készítenek porcelánt. A festő realitásokon túli üzenete lenne az épphogy látható szöveg?

Érzékelhető, egyetlen kép egész univerzumot nyitott meg, pedig még hátra volt az idősebb Brueghel, akinek az egyszerre sosem nyíló virágokat együvé rendező virágcsendéletei mögött ismét a gazdasági-társadalmi helyzet sejlik fel. Melyben tulipánhagymáért akár házakat, hajókat zálogosítottak el, főleg a „cirmos” fajtáért, noha az elváltozás valójában vírusfertőzés miatt alakult ki a növényen. (Aki nem tudta megvenni, legalább vásárolt egy ilyen képet.)
Ha tovább olvassuk a festményeket, a háttér színéből tudhatjuk, protestáns vagy katolikus alkotóval állunk szemben: az átlátható világos falakat, drapériákat az előbbiek, a komoly sötéteket az utóbbiak alkalmazzák előszeretettel. 
Kérdezem végül, látja-e a kedves olvasó David Bailly önarcképes soktárgyas csendéletén a lebegő buborékokat? Azok az úgynevezett „vanitas” festészet elemei, a hiábavalóság, a múlékony élet jelképeként.