A Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja

2024.03.03. 15:00

Nagysikerű látványtánc gálaműsor, dupla telt házzal Nagykanizsán - fotógaléria és videó

Kétszer töltötte meg a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermének nézőterét a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportja Nagykanizsán. A 26 éve alakult művészeti egyesület pénteken tartotta hagyományos tavaszi gáláját.

Gyuricza Ferenc

21 produkciót láthatott a közönség, ezek során a SZKES Dance valamennyi jelenlegi aktív tagja – összesen mintegy 180 táncos – színpadra lépett.

Fotó: Szakony Attila

A nagy sikerű programban 21 produkciót láthatott a közönség, ezek során a SZKES Dance valamennyi jelenlegi aktív tagja – összesen mintegy 180 táncos – színpadra lépett. Mint azt Szécsényiné Kápolnás Edina, az egyesület vezetője lapunknak elmondta: a versenyzők mellett olyan táncosok is lehetőséget kaptak, akik még a kezdők közé tartoznak. Utóbbiak között két és fél éves, három éves gyermekek is akadnak.

A versenyévadra készülnek

- Évente két alkalommal tartunk gálaműsort, egyet tavasszal, egyet pedig júniusban, az iskolai tanév végéhez igazodva – magyarázta Szécsényiné Kápolnás Edina. – A tavaszi gála a Magyar Látványtánc Sportszövetség versenyeire való felkészülésünk egyik fontos állomása, hiszen itt látjuk, hogy miben kell még fejlődniük a csoportjainknak. Március 23-án Kaposváron lesz az országos bajnokság régiós kvalifikációs versenye, jelenleg arra készülünk.

Fotó: Szakony Attila

A SZKES Dance vezetője azt is elmondta: nagy örömmel élték meg, hogy a bemutatójuk dupla telt házat eredményezett, hiszen ilyen utoljára a koronavírus járvány előtti időszakban volt. A Covid-pandémia egy kicsit visszavetette az érdeklődést – ahogy az történt számos más művészeti csoport esetében is –, ezt mostanra sikerült ledolgozni. Az eredményeiket ugyanakkor ez nem befolyásolta, hiszen az európai versenyekről rendszerint érmek sokaságával, illetve kategóriagyőzelmekkel térnek haza.

- A versenyévadra minden alkalommal új koreográfiákkal készülünk, ezeket mutattuk be most, illetve néhány sikeresebb tavalyi koreográfiát láthatott még a közönség – folytatta Szécsényiné Kápolnás Edina. – A táncosaink nagyon élvezték a műsort, s mi is úgy érezzük, hogy egy jól sikerült gálaesten vagyunk túl.

A tánc a lélek nyelve

A rendezvényen Balogh László, a város polgármestere mondott köszöntőt. Ennek során kitért arra, hogy a látványtánc valójában több mint sport, inkább művészetnek tekinthető, majd Platónt idézve arról beszélt, hogy a táncban a ritmusnak és a harmóniának van fontos szerepe. Szólt arról is, hogy a tánc, ami valójában a lélek rejtett nyelve, a legősibb kommunikációs formának tekinthető, hiszen az emberiség történetében előbb jelent meg, mint a beszéd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában