A hév, a súly és az erély szónoka – Tolnay Károly 1848 egyik kiemelkedő Zala megyei alakja

Tolnay Károly a kőszegi gimnáziumban, majd a szombathelyi líceumban folytatott tanulmányai után, 1832 szeptemberében végezte el a győri jogakadémiát. Ezt követően előbb rokona, Pottyondi Ferenc sümegi uradalmi ügyész mellett volt patvarista, majd 1833 novemberétől az országgyűlés székhelyén, Pozsonyban működő Királyi Táblán folytatta joggyakorlatát. Királyi táblai írnokként vett részt egy ideig az 1832–1836-os pozsonyi diétán, ahol egyik alapító tagja lett az országgyűlési ifjak Társalkodási Egyesületének (melynek vezetőit később hűtlenségi perbe fogták és börtönbüntetésre ítélték).

Zala 1848: készülődő ifjúság

Miután 1834 szeptemberében Pozsonyban sikeres ügyvédi vizsgát tett, azonnal hazatért. Diplomáját még abban a hónapban kihirdették Zalában, és a vármegye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezték ki. 1836 szeptemberében ő vitte fel Zalaegerszegről Pestre Deák Ferenc bizalmas leveleit, köztük a Kossuth Lajosnak szólót, melyben Deák az alábbiakat írta róla: „Tolnay Károly, a jegyzőnk, viszi a levelet, ki az országgyűlésen is sok időt töltött; ő ifjaink legjelesebbike”. (Tolnay ekkor Wesselényi Miklósnak is eljutatta Deák levelét, s abban Deák „ifjaink legjobbika”-ként ajánlotta Wesselényi figyelmébe Tolnayt.)

Tolnay Károly az 1840-es években Nagygörbőn élt feleségével, Szentgyörgyi Horváth Máriával, valamint gyermekeivel, Tivadarral és Irénnel. Két ciklusban a vármegyei közigazgatásban dolgozott: 1837. szeptember 25-től 1840. szeptember 28-ig alszolgabíró, majd 1844. június 10-től 1847. június 14-ig főszolgabíró volt Zala megye Szántói járásában. A liberális oppozíció oszlopos tagjaként 1845-ben önkéntes adófizetést vállalt, a zalai nemesség Széchenyi István gróf számára 1847-ben készített politikai minősítése pedig meggyőződéses ellenzékiként jellemezte.

Zala két követe is lemondott 1848 egyik legjelentősebb alakja, Deák Ferenc javára

Az 1847/48-as pozsonyi országgyűlésen – ifjabb Csuzy Pál, a későbbi 1848-as honvéd őrnagy mellett – Zala vármegye követeként vett részt, és a szabadelvű ellenzék egyik legaktívabb (a diétán számos alkalommal határozottan felszólaló) tagjának számított. A császári titkosrendőrség 1847 novemberében zalai követtársával együtt „Ultra Oppositionsmann”-nak, azaz szélsőséges ellenzékinek minősítette, a kéziratos Országgyűlési Tudósítások pedig 1848 februárjában a következőket írta róla: „Tolnay Károly a zalai lelkes ellenzék iskolájának növendéke. […] A közép, s inkább alacsony termetű, szőke, száraz, beesett arcú, lángoló kis szemű és görbedt járású férfiúra ha ránézsz [így!], egyebet, mint jellemhatározottságot és egy nemét a férfias dacnak alig látsz ki belőle. […] Szónoklatának legfőbb ismertető jele a hév, súly és erély; az elsőt a hazaszeretet ébreszti, mely lelkét egészen eltölti, a másikat a becsületességgel páros őszinteség, melynek édes leánya az igazság, veti oda, a harmadik a legbensőbb meggyőződés szüleménye. […] Magánkörben Tolnay víg kedvű, kellemes társalkodású, de jellemszilárdságának kicsinységekben is bizonyos bélyegét viseli. Az ellenzéknek jelen viszonyunkban eltántoríthatlan bajnoka.”

1848 márciusában mindkét zalai követ felajánlotta lemondását Deák Ferenc javára, ám Deák Csuzy lemondását fogadta el, így Tolnay Károly Deák követtársa maradt. Március 15-én tagja volt annak a küldöttségének, mely Bécsbe vitte az országgyűlés gyökeres reformokat követelő feliratát, a május 8-ai zalaegerszegi népgyűlésen pedig ő számolt be a pozsonyi diéta eredményeiről és az áprilisi törvények elfogadásáról. A Batthyány-kormány hivatalba lépése után István nádor – Deák előterjesztésére – június 1-jével kinevezte a pesti Királyi Tábla bírájává. E tisztsége mellett a június 15-ei keszthelyi képviselőválasztás során ellenjelölt nélkül, „közakarattal” választották meg, illetve kiáltották ki a 2486 választópolgárt számláló keszthelyi választókerület országgyűlési képviselőjévé.

Zala képviselője révén 1848 idején a liberális erők centrumához tartozott

Tolnay Károly a pesti népképviseleti országgyűlésen a liberális erők centrumához tartozott és – noha keveset hallatta hangját – mindig a kormánypárti többséggel szavazott. Július 22-én az olasz segély ügyében igennel, augusztus 8-án az oktatási törvény vitáján nemmel, augusztus 21-én az újoncozási törvény tárgyában igennel voksolt. Szeptember 22-én nemet mondott arra a kérdésre, hogy minden szőlőbirtokos maga fizesse-e a volt földesurak úrbéri kárpótlását. December 9-én ellenezte, hogy a vallásoktatás a Magyar Hadi Főtanoda falain kívül folyjon, az úrbéri kármentesítés ügyében viszont december 24-én, 27-én és 29-én is igennel szavazott a kormánypárti előterjesztésekre. Utóbbi voksolással be is fejeződött képviselői tevékenysége, mert 1849 januárjának elején nem követte a fővárosból elköltöző országgyűlést Debrecenbe.

Tolnay Pesten maradt, ahol január végéig bíróként vett részt a Királyi Tábla ülésein, majd hazatért Zalába. Miután 1849. március 1-jéig nem jelent meg Debrecenben, és távollétét sem igazolta, a képviselőház március 26-ai határozata értelmében lemondottnak tekintették a képviselői tisztségéről. A képviselőház alelnöke május 27-én újabb választás kiírását rendelte el a keszthelyi választókerületben, Zala megye Központi Választmányának június 3-ai ülése pedig június 15-ére tűzte ki a választás időpontját. Ezen a napon a keszthelyi és – báró Puteáni József képviselő lemondása miatt – a tapolcai választókerületben is Csány László közlekedési minisztert választották meg közfelkiáltással képviselővé, a képviselőház igazoló bizottmányának július 23-i ülése viszont csak Csány keszthelyi mandátumát igazolta.

Zala követe 1848 decembere után Debrecenbe már nem követte az országgyűlést

Amikor a szabadságharc leverését követően valamennyi volt országgyűlési képviselőt felelősségre vonták, Tolnay – Deák Ferenccel együtt – 1849. november 7-én adta át bizonyítványokkal megtámogatott igazoló nyilatkozatát a pécsi cs. kir. katonai kerület katonai parancsnokságán. 1850 januárjában a pesti hadbíróság elé idézték, ahol március 20-án előadta, hogy a békés megoldásban reménykedve maradt 1848. december végéig a képviselőház soraiban, de miután ez nem sikerült, nem követte a parlamentet Debrecenbe. 1850 tavaszán Zala megyében is vizsgálatot folytattak Tolnay képviselői tevékenységéről, a kihallgatott tanúk azonban mind kedvező vallomást tettek a részére. Hangsúlyozták, hogy Tolnay már 1849 februárjában hazatért, így a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásakor nem volt képviselő, 1849 nyarán pedig inkább visszatartotta az embereket a népfelkeléstől, semmint arra ösztönözte őket. A hadbíróság mindezek tisztázása után, 1850 júniusában ítélet nélkül leállította az ellene folytatott vizsgálatot, illetve megszüntette az igazoló eljárást.

Zala 1848-as követe a zalaszentmihályi temetőben nyugszik

Tolnay Károly az 1850-es években visszavonultan élt családjával zalaszentmihályi birtokán, viszont 1861-ben, 1865-ben, végül 1872-ben ismét Zala megye keszthelyi választókerületének országgyűlési képviselőjévé választották. 1861-ben a felirati párthoz tartozott, s egyik országgyűlési beszéde nyomtatásban is megjelent. 1865-től a Deák-párt, majd utódja, a Szabadelvű Párt híve volt. Tevékeny életének 84. évében, 1897. március 24-én „végelgyengülésben” hunyt el Zalaszentmihályon.