VÁRTAK-majális az Erzsébet-ligetben

2024.04.04. 16:04

Arra készülnek, hogy ismét "összerakják" Keszthelyt

Majálisra várta az érdeklődőket a Városukért Tenni Akarók Egyesülete (VÁRTAK) a madarak és fák napja apropóján a keszthelyi Erzsébet-ligetben.

Péter B. Árpád

Dr. Tóth Gergely és a VÁRTAK jelöltjei ezúttal egy vidám napra hívták a keszthelyieket

A program minden korosztály számára kikapcsolódást kínált, hiszen a látogatókat – egyebek mellett – kavicsfestés, Lego-verseny, ugrálóvár, sörpong és Keszthely-kvíz fogadta. A rendezvényen dr. Tóth Gergely, a VÁRTAK polgármesterjelöltje azt mondta: a közösségépítés volt a céljuk, s ahogyan fogalmazott, „18 év téli álom után, közösen össze fogjuk rakni Keszthelyt”.

Dr. Tóth Gergely arra hívta fel a figyelmet, naponta 24 és 140 közötti állatfaj hal ki a Földön, ezért mindannyiunk számára fontos a természet és az élővilág védelme és az ehhez kapcsolódó tudatformálás és konkrét cselekvés.

Dr. Tóth Gergely játékra invitálta a legkisebbeket a majálison

A programjukban az is szerepel: megválasztásuk esetén a beruházások megkezdése előtt társadalmi vitát kezdeményeznek majd, hogy összegyűjtsék az ötleteket, véleményeket, a városrészekkel kapcsolatos közlekedési koncepciót is így alakítják majd ki, hiszen „a saját problémáikat és a lehetséges megoldásokat azok ismerik a legjobban, akik ott élnek, dolgoznak”, szögezte le a polgármesterjelölt.

Dr. Tóth Gergely úgy fogalmazott, a zöld gondolat s a város szelíd fejlesztése mellett fontos számukra a folyamatos párbeszéd a keszthelyiekkel, hogy a helyi politika valóban az itt élők érdekeit szolgálja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában