Biokertészet hókuszpókusz nélkül: a gazdák, hobbikertészek nincsenek irigylésre méltó helyzetben

Múlt hét végén még főttünk a napon, a bátrak fürödtek a Balatonban, én beüzemeltem a kertészkalapomat, hogy ültetés közben védje a kobakomat a napszúrástól, az imént viszont rágémberedett a kezem a fényképezőgépre, míg megörökítettem pár apró gyümölcsgyereket. A szakemberek szerint a növények 2-3 héttel előrébb járnak a fejlődésben, a gyümölcsfák nagyobb része már elvirágzott, s látható rajtuk a gyümölcskezdemény – kivéve a kajszibarackfákon, mert azok termését március közepén már virágkorukban leszüretelte az éjszakai, hajnali fagy. Persze a februári tavaszban kajsziék is elsiették a dolgot, a hónap utolsó előtti napján fotóztam egy rózsaszínvirág koszorúslányruhában pompázó sárgabarackfát – a gazdája a minap szinte sírva mutatta: kopasszá tarolta a fagy.

Az őszibarackfánk, úgy látszik, megúszta, szerencséjére a márciusi fagyig még csak a bimbókezdeményekkel hozakodott elő. Egyelőre úgy tűnik, a tavalyi szerénykedés után az idén megmutatja, mit is ért egy tisztességes gyümölcsfa a „bő termés” fogalma alatt, hacsak az időjárásért is felelős Szent Péter odafönt mást nem gondol. A csonthéjasok közül a cseresznyével és a meggyel kicsit más a helyzet, azok is elvirágoztak már, viszont erős fagyban az apró, gyenge gyümölcs még károsodhat.

A korai száraz, meleg idő (hogy valami pozitívumot is mondjunk róla) mindenesetre csökkentette a direkt a virágokra fenekedő monília (Monília laxa) fertőzési esélyeit, a sok napsütés mellett nem voltak nagyon párásak az éjszakák, s szerencsére elmaradtak a hajnali ködök is – nem véletlenül mondták régen a gazdák: „elvitte a köd a möggyet”. Egy kockázatos évben, csapadékos, hűvös tavasz esetén akár az ország meggy- és cseresznyeállományának az egésze megfertőződhet. Bár az idei virágzáskor zömmel száraz, meleg időnek örvendezhettünk, s valamennyi meggy-, és minden cseresznyefa olyan volt mint egy-egy hatalmas hófehér menyasszonyi csokor, mégsem lehetek teljesen elégedett a kötődött termésükkel. Jártak ugyan virágról virágra a méhek, de úgy tűnik, nem voltak elegen, ráadásul közbejött egy viharos és egy erősen szeles nap is, amikor biztosan otthon maradtak a rovarok.

A szakemberek már régóta kongatják a harangot: baj lesz, mert nem vigyázunk eléggé a beporzókra. Már az is érthetetlen, hangoztatják, miért kell újra és újra szót emelni az érdekükben, amikor kevés olyan hasznos és fontos csoportja van az állatvilágnak, mint ők. Tudományos elemzések szerint az emberiség betevő falatjának harmada a rovarok beporzó ténykedésétől, azon belül nagyrészt a méhek szorgoskodásától függ. Szakértő testületek kimatekozták: a világ éves élelmiszer-termelésében 235-577 milliárd dollárt ér a beporzók teljesítménye – aminek a zömét ingyen kapjuk. Külhoni nagy gyümölcsösök gazdái „bérlik” a méheket, a méhészek jó pénzért odaszállítják a kaptáraikat, az összegyűjtött méz, a virágpor, a pempő csak prémiumnak számít. Nálunk ez fordítva van: a méhészek fizetnek a helyért. A hatalmas munkának persze csak egy kis részét végzik a házi méhek, a vadméhek egész özöne szükséges a növénytermesztéshez, tudományos kutatások igazolták, nélkülük nem kerülne minden nap étel az asztalunkra. A kertészkedőknek azt tanácsolják, veteményesük, gyümölcsfáik közelébe ültessenek méhbarát virágokat, levendulát, orgonát, majoránnát, amik a kertekbe vonzzák a rovarokat, de az állandó fűnyírózással se gyalulják le előlük a vadvirágokat. Ne feledjük, az alma és körtefajok önmeddők, saját virágporukkal nem kötnek termést, így a méhek nélkül nincs gyümölcs. Az idén a körtefákon már csokrokban hetykélkednek az apró gyümölcsök, az almafák is gyorsan elvirágoztak, mint a picurka almáik mutatják: elfogadták vacsorameghívásukat a méhek, s miközben megtömték bugyrukat nektárral és pollennel, a „bundájukra” ragadt virágporral, csak úgy mellékesen, megtermékenyítették a bibéket is.

A földszinten, a cserjék háza táján is érdemes volt vizitálnunk, a leggazdagabb terméssel az idén a bogyósok kecsegtetnek, bizonyítva: meghálálják a gondoskodást.