A bánokszentgyörgyi plébánia Historia Domusa 1894-ből

A katolikus plébániák irattárában szerencsés esetben ráakadhatunk a Historia Domus (szó szerinti fordításban „háztörténet”) nevet viselő kötetre, amelyben a parókia életének érdekesnek vagy fontosabbnak ítélt eseményeit jegyezték fel. Az 1777-ben megalakított Szombathelyi egyházmegye első püspöke, Szily János az általa összeállított Instructio venerabilis cleri című fegyelmi szabályzatban fontos feladatként írta elő a Historia Domus vezetését. Azonban ezt csak részlegesen sikerült átültetni a gyakorlatba, mivel sok plébánosnak nem jutott ideje a feljegyzések elkészítésére, de persze olyanok is akadtak, akik csupán hanyagságból nem törődtek a feladattal. Ha mégis elkészült a Historia Domus, akkor gyakran előfordult, hogy később a történelem viharosabb éveiben elkallódott vagy megsemmisült.

A fenti okokból kifolyólag a legtöbb dél-zalai római katolikus plébánián ma már hiába is keresnénk ezeket a feljegyzéseket. Szerencsésnek mondhatja magát az a parókia, amelynek a Historia Domusa legalább töredékesen, néhány évre vonatkozóan fennmaradt. Ezek közé tartozik a bánokszentgyörgyi plébánia is, köszönhetően annak, hogy az 1894. év eseményeit a plébános nem egy külön kötetbe, hanem a halotti anyakönyv utolsó oldalaira jegyezte fel. Igaz ugyan, hogy az ily módon ránk maradt bejegyzések mindössze egyetlen évre vonatkoznak, ám ezek segítségével is páratlanul részletes betekintést nyerhetünk a plébánia mindennapi életébe.

A Szombathelyi Püspökség 1895-ben kiadott névtára szerint a török kiűzése után 1717-ben megszervezett (valójában újjászervezett) bánokszentgyörgyi plébániához az 1890-es évek közepén nyolc község tartozott, akkori nevükön Báza, Borsfa, Bucsuta, Kerettye, Oltárc, Tolmács, Vakonya és Várföld. Ekkoriban Bánokszentgyörggyel együtt ezeken a településeken megközelítőleg 4 300 fő élt, döntő többségük római katolikusnak vallotta magát. A plébánia székhelyén a 18. század második felében újjáépített, barokk stílusú, akár ötszáz hívet is befogadni képes templom állt. Oltárcon és Várföldön római katolikus, Bánokszentgyörgyön pedig községi elemi iskola működött. A plébánia kegyura Esterházy Miklós herceg volt. A Historia Domus feljegyzéseit készítő plébános, Keller Ferenc 1883. február 15-én kezdte meg bánokszentgyörgyi szolgálatát, miután elődje, Kálmán György tragikus hirtelenséggel elhunyt. Keller Ferenc 1849-ben született Kőszegen, tanulmányait a Kőszegi Római Katolikus Kelcz-Adelffy Árvaházban, valamint Szombathelyen végezte. 1873. szeptember 24-én szentelték pappá, ezt követően tíz éven át Lékán (ma Ausztria, Burgenland) teljesített kápláni (segédlelkészi) szolgálatot. Vagyis önálló plébánosi pályafutása Bánokszentgyörgyön vette kezdetét. Töredékes forrásaink arról tanúskodnak, hogy munkáját nagy lendülettel végezte, így plébániája területén néhány év alatt több hitbuzgalmi társaságot is szervezett, mint például a Mária Szíve Társaságot vagy az Élő Rózsafüzér Társulatot. 1884-ben kezdeményezésére toronyóra került a templomtoronyba. 1889-ben szintén az ő kitartó közbenjárása nyomán kezdhette meg működését a borsfai római katolikus elemi iskola. Plébánosi működése során közel egy tucat káplán fordult meg a plébániáján, akik általában egy évet töltöttek Bánokszentgyörgyön. Mindemellett a politikai életbe is bekapcsolódott, ugyanis a magyar kormány egyházpolitikai reformjait elutasító katolikus Néppárt aktív tagja volt. Nem véletlen tehát, hogy a párt első Zala vármegyei gyűlését is éppen Bánokszentgyörgyön rendezték meg 1896 januárjában, az egyik szónok természetesen Keller Ferenc plébános volt.

A Historia Domus bevezetője 1894. január első napjaiban készült, ez azt jelenti, hogy Keller atya a plébánosi kinevezése után közel tíz évvel fogott hozzá a nevezetesebb események megörökítéséhez. Ebben a döntésében valószínűleg a feszült belpolitikai helyzet is motiválhatta. Ezt a feltételezésünket az is alátámasztja, hogy az év első felében a plébános viszonylag gyakran foglalkozott az egyházpolitikai ügyekkel. Így például az 1894. január 6-i bejegyzésből megtudhatjuk, hogy felolvasta a híveknek azt a püspöki körlevelet, amely más javaslatok mellett elítélte a polgári házasság bevezetését célzó reformokat. Február közepén, amikor az országgyűlés képviselőháza tárgyalni kezdte a törvényjavaslatokat, a bánokszentgyörgyi templom harangjait is félreverték, erről az alábbiakat olvashatjuk: „6 órakor reggel, az egyházat fenyegető veszély jelzése képpen mintegy vészharangozás gyanánt a harangok 10 percig olyformán szóltak, mint mikor felhő elé harangoznak, azután pedig együtt szóltak 5-6 percig, ½ 7-kor pedig ismét és 7 órakor is, mely harmadik harangozás végeztével volt a szentmise […]. A szokatlan harangozás feltűnően szomorító hatást okozott a híveknél. A hívek egyáltalában igen keseregnek az egyháznak jelen szorongatott állapotában és Istenbe vetett erős bizalommal néznek a kétséges jövő elé.” Május közepén érkezett aztán a hír, hogy a felsőház egyelőre elutasította az állami anyakönyvezés bevezetését. Keller plébános feljegyzése szerint ez általános megkönnyebbülést okozott a hívek körében: „Ez örömnek legott Bánokszentgyörgy is szép kifejezését adta e mai napon, amikor ugyanis a templom tornya már korán reggel fellobogóztatott és ugyancsak reggel 5 órakor az összes harangok az egyház győzelmének hirdetéséül fél óráig zúgtak. Az öröm, mit e harangszó okozott a hívekben, leírhatatlan volt.”

Szintén a májusi bejegyzések között olvashatjuk, hogy Bánokszentgyörgyön „a Tóth János-féle kőkereszt, mely a mostani alsó korcsma előtt állott, áthelyeztetett a Gyurka Jakab-féle ház előtti térségre és a nepumoki Szent János szobrával együtt renováltatott.” Később a keresztet zöldre festett fakerítéssel vették körbe és négy hársfát ültettek mellé. Június közepén Bucsután a Kulcsár István-féle régi, korhadt fakereszt helyett állítottak új kőkeresztet. Számtalan teendője mellett Keller plébános a paplak környezetére is gondot fordított: „A tavasz folyamán a gyümölcsöskert kerítésénél, mely csak a múlt évben egészen újra volt csinálva, két kapu készíttetett és a kertben utakat metszettem, továbbá a kertben állott régi méhházat lebontattam és anyagából az ól mellé tyúkólt állíttattam fel. Megemlítendő, hogy a pöcegödör is a tavasz folyamán készült.”

De nemcsak a fentiekhez hasonló hétköznapi ügyekről olvashatunk a Historia Domusban, ugyanis 1894-ben a plébánia falvaiban két gyilkosság is történt. Az év elején Tolmácson egy frissen nősült fiatalember, Lőrinc István életét oltották ki. A plébános információi szerint az ifjú férj a házasságkötés után nem sokkal annyira összeveszett feleségével, hogy az asszony hazaköltözött szüleihez. A fiatalember anyósa megpróbálta összebékíteni a fiatalokat, ennek érdekében egy bocskai cigányasszonnyal bájitalt kevertetett, amit sikerült is megitatnia vejével. Ám Lőrinc István rövidesen rosszul lett és meghalt, az ügyben nyomozás indult. Az augusztus 20-i dátum alatt pedig az alábbiakat olvashatjuk: „E szent nap Oltárcon rettenetes módon megszentségteleníttetett, ugyanis György Ferenc ottani földmíves összeszólalkozott sógorával, Szabó Istvánnal, kit is felindultságában késsel szíven szúrt.” Szabó azonnal meghalt, György Ferencet pedig rövidesen hét év fegyházbüntetésre ítélték.

Időközben a kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. törvény értelmében Bánokszentgyörgyön is nyári menedékházat kellett létesíteni azoknak a 3–6 év közötti gyermekeknek, akiket szüleik nem tudtak megfelelően gondozni. A Historia Domus szerint: „A község elhatározta, miszerint a templom melletti térséget e célra bekerítteti és fákkal beülteti, annyival is inkább, hogy a templom körül úgyis fák vannak, melyek addig, míg a többi ültetendő fák a célnak megfelelnek, elég árnyékos helyet biztosítanak a gyermekeknek.”

November hónapra vonatkozóan is találunk néhány érdekes bejegyzést, például a borsfai hívek ekkor határozták el, hogy azon a helyen, ahol 1889-ben az iskola megnyitása alkalmával hálaadó szentmisét tartottak, kápolnát emelnek. Hozzá is fogtak az előkészületekhez, sőt decemberben Sopronból már meg is érkezett a Seltenhofer Frigyes Fiai nevű cég által öntött harang, amelyet december 18-án egy ideiglenes haranglábra húztak fel. Eközben a bánokszentgyörgyi templom új csillárt kapott, erről pedig az alábbiakat találjuk a Historia Domusban: „A beszerzett új csillár, mely a volt elsőnek helyére jutott, aranyozott bronzból való, tizenkét karú és a budapesti Rétay és Benedek féle cégtől hozatott. […]

Felhúzatott jelen évi december 24-én, és így először ugyancsak ez évi karácsony éjjelén gyújtatott meg, úgy a magam, mint híveim nagy örömére.”