Fejlesztés

2024.05.16. 16:07

Megújult a község gépparkja

Az önkormányzati zöldterületek karbantartását segítik elő azok a gépek és eszközök, amiket a Leader programban elnyert támogatásból vásárolt meg Szentkozmadombja önkormányzata. Az új eszközöket szerdán mutatta be Káli Lajos, a község polgármestere.

Gyuricza Ferenc

Káli Erika falugondnok és Káli Lajos az újonnan beszerzett gépekkel és eszközökkel

Fotó: Gyuricza Ferenc

A gépátadón elmondta: az önkormányzat hatalmas kiterjedésű zöldterületekkel rendelkezik, ezek karbantartását már elavult, rossz állapotban lévő gépparkkal végezte a község két közmunkása. A Leader program lehetőséget biztosított új eszközök vásárlására, így be is nyújtották pályázatukat.

– Településünk a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesülethez tartozik, amely 3,32 millió forintos támogatást biztosított számunkra – mondta Káli Lajos. – A gépeket és eszközöket már az elmúlt évben megvásárolhattuk volna, ám a Leader program utófinanszírozott, meg kell előlegeznünk az elnyert összeget, s tavaly nem voltak olyanok a pénzügyi lehetőségeink, hogy ezt meg tudtuk volna tenni, így a beszerzés áttolódott 2024 tavaszára.

A község polgármestere azt mondja, bár a Leader pályázatok nagy segítséget jelenthetnének az olyan kistelepülések számára, mint amilyen Szentkozmadombja is, az utófinanszírozás miatt sokan nem tudnak élni a lehetőséggel. A most megvásárolt gépekért kifizetett összeget a pénzügyi elszámolást követően, várhatóan 6-7 hónap múlva kapja meg a község, addig valamilyen módon ki kell gazdálkodniuk a hiányt.

– A most beszerzett eszközök között található egy nagy teljesítményű fűnyíró traktor, egy önjáró fűnyíró, két nagyobb és két kisebb teljesítményű bozótvágó, egy ipari motorfűrész, valamint számos kiegészítő tartozék – folytatta Káli Lajos. – Ezek elegendőek és egyben megfelelően is lesznek ahhoz, hogy a szükséges munkákat a jövőben el tudjuk végezni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában