Hálaadó istentisztelet

2024.06.30. 09:00

A református templom 160. Évfordulóját ünnepelték Galambokon

Szombaton a Galamboki Református Missziói Egyházközség Presbitériuma hálaadó istentisztelettel, emlékfa ültetéssel, illetve emléktábla avatásával ünnepelte a Galamboki Református Templom 160. évfordulóját.

Korosa Titanilla

Balról Hella Ferenc, Bertók Dániel és Máté László az istentiszteleten

Fotó: Korosa Titanilla

Galambok vidékét a reformáció hullámai 1550 körül érték el. A török kiűzése után, az ellenreformáció alatt nehéz időszakot élt át. A türelmi rendelet után a környék gyülekezetei közül egyedül Galambok éledt újjá. 1793-banszentelték fel az új, fából készült templomot, mely 1856-ra használhatatlanná vált, ekkor kezdődött el az új templom építéséhez szükséges pénz összegyűjtése, s három és fél év elteltével 1864-ben szentelhették fel.

Cseresnyés Péter köszöntőt mondott
Fotó: Korosa Titanilla

Az eseményen Bertók Dániel, a Galamboki Református Missziói Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket, igét Máté László, lelkészi főjegyző, Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdetett, s a templom fontosságáról szót. Mint mondta: a templom a mai világban Isten megtartó, üdvözítő kegyelmének az eszköze, munkájának áldott otthona. A templomnál viszont fontosabb a nép, az élő kövekből épült lelki templom, a gyülekezet, az egyház. 

Az emléktáblát Borbás Árpád főgondnok és Varga Tünde leplezték le (balról), jobbra Bertók Dániel

Az istentisztelet keretében köszöntőt mondott dr. Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, aki szintén a gyülekezet erejére hívta fel a figyelmet, Hella Ferenc Somogyi Református Egyházmegye esperese arra biztatta a híveket, hogy bízzanak Istenben.

Borbás Sándor, a gyülekezet presbitere az egyházközség nevében szólt, majd Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett a templom avatásának történelmi időszakáról, az 1867-es kiegyezés előtti korszakról, s vont párhuzamot a jelennel. Mint mondta: a mai közösség, ugyanúgy, mint az akkori meg akarja őrizni hagyományait és tovább is örökíti azt. Végül a galamboki egyházközséghez tartozó 16 település nevében Szabó Tamás, Galambok polgármestere köszöntött s megemlékezett a templom történetéről, az egyházközségnek a községben betöltött szerepéről. 

Máté László (j) hirdetett igét az hálaadó istentiszteleten Galambokon

Áldást a testvéregyházak részéről dr. Háda László zalakarosi katolikus plébános és Deme Dávid evangélikus lelkész mondtak. Az eseményen a templom részletes történetét is felidézték, műsorral közreműködött a Zalakarosi Női Kör, a Csillagfény kórus, Szabó Benjámin harmonika játékkal, Beck Janka és Kis-Berkes Beatrix verssel és Gál András kürttel. Az alkalom után történeti kiállítás is nyílt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában