Madárgyűrűzés

2024.06.18. 15:31

Kevesebb gólyafióka lapul a fészkekben

A sokéves átlaghoz képest idén kevesebb a gólyafióka, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai a szokásos gyűrűzés során több „meddő”, azaz fióka nélküli fészket is regisztráltak. Ennek oka vélhetően a májusi időjárás lehetett, a sok csapadék miatt számos fióka pusztulhatott el.

Gyuricza Ferenc

Právics Márk természetvédelmi őr gólyafiókát emel ki a fészekből a gyűrűzéshez

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az év ugyanis kifejezetten jól indult, a szokásosnál valamivel hamarabb érkeztek meg a gólyák, és a fészekfoglalások is rendben zajlottak. Lelkes András természetvédelmi őr azt mondja, több olyan lakott fészekről is van tudomásuk, ami korábban üres volt, vagy az idén építették őket a madarak a kihelyezett aljzatokra.

- Valószínűleg a költéssel sem lehetett baj, de a sok májusi eső nem tett jót az állománynak – tette hozzá Lelkes András. – A sok csapadék miatt akár meg is fázhattak a fiókák, vagy a szüleik annyira óvták őket a saját testükkel, hogy nem maradt idejük elegendő táplálék beszerzésére, s ezáltal gyengültek le annyira, hogy végül elpusztultak. Ennek tudjuk be, hogy az első napon 9 fészekben mindössze 13 fiókát találtunk, ami sokkal kevesebb, mint volt a korábbi években.

 Lelkes András egy meggyűrűzött gólyafiókával. Mellette a műveletet megtekintő Vincze-Varga Júlia és kisfia, Vincze Levente
Fotó: Gyuricza Ferenc

Lelkes András azt is megjegyezte: a legnépesebb fészekben három fióka akadt, de a többségükben egy-egy nevelkedett. A gyűrűzés kapcsán a természetvédelmi őr annyit mondott még: annak több oka is van. Egyrészt ezáltal tudják felmérni az állományt, másrészt a gyűrűk révén egészen jól nyomon követhető a gólyák vonulása. Mindemellett társadalmi szemléletformáló szerepe is van ezeknek a munkálatoknak, a gyűrűzéskor bárki odamehet megtekinteni a fészkekből lehozott fiókákat, akár meg is simogathatják őket.

Právics Márk természetvédelmi őr a már meggyűrűzött gólyafiókát visszahelyezi a fészkébe. Mellette Dóra Gyula, az áramszolgáltató munkatársa 
Fotó: Gyuricza Ferenc

- A korábban használt alumínium gyűrű helyett ma már műanyagot erősítünk a madarak lábára – folytatta Lelkes András. – Míg a korábbiak jelölését jószerivel csak úgy lehetett leolvasni, ha befogtuk a madarat, az új gyűrűkön szereplő adatok egy jó távcsővel könnyedén beazonosíthatóak. Maga a gyűrű nem gátolja, nem zavarja a gólyát, csupán arra kell odafigyelni, hogy megfelelő időpontban történjen a felhelyezése. Ez azt jelenti, hogy a gyűrűzés időpontját akkor kell kiválasztani, amikor a fióka már kellően nagy ahhoz, hogy a gyűrű ne csússzon le a lábáról, de ahhoz még fiatal, hogy el tudjon repülni a fészekből. A műveletet ezért végezzük általában június közepén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában