„A városom: zöld Zalaegerszeg”

2024.06.28. 18:30

Kiosztották a környezetvédelmi rajzverseny díjait

„A városom: zöld Zalaegerszeg” címmel hirdetett a közelmúltban rajzpályázatot a helyi általános iskolások részére az önkormányzat. A verseny díjátadóját pénteken délután tartották a városházán.

Mozsár Eszter

Bali Zoltán alpolgármester a díjazottakkal. Mellette Tóth Lili, Kardos Ádám Gábriel, Nagy-Salamon Rita, Lábodi Anna, Paksa Borbála és az Eszterlánc fejlesztő nevelés-oktatás osztálycsoport nevében Szabó-Kéméndi Ágnes

Fotó: Mozsár Eszter

A környezetvédelmi megmérettetést két korcsoportban – alsós és felsős diákok között – írták ki, a pályaműveket május 22-ig lehetett beküldeni. A zsűri sokszínű és számos technikával készült rajzot értékelhetett, hangzott el a rendezvényen.

A gyerekeknek az okleveleken kívül értékes nyereményeket, iPad-et, iPad Minit és JBL hangszórót nyújtott át Bali Zoltán alpolgármester, aki köszönetet mondott mind a jelentkezőknek, mind felkészítő tanáraiknak és szüleiknek a kreatív és színvonalas alkotásokért. A legjobb munkákból a közeljövőben kiállítást szeretnének rendezni, tette hozzá.

Az alsós korcsoportban Nagy-Salamon Rita (Petőfi-iskola) lett az első, második helyezett Kardos Ádám Gábriel (Montessori-iskola) lett, harmadik helyen az Eszterlánc fejlesztő nevelés-oktatás osztálycsoport nyert (Zalaegerszegi Nyitott Ház EGYMI). A felsősök között Lábodi Anna (Ady-iskola) lett a nyertes, második helyen Paksa Borbála (Mindszenty-iskola), harmadik helyen pedig Tóth Lili (Eötvös-iskola) végzett.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában