Klebelsberg Kunó és a Balaton

Az 1922 és 1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszteri pozíciót betöltő Klebelsberg Kunó politikája több pillérre támaszkodott. Elsősorban a közoktatással foglalkozó reformok közül az 1926-os népiskolai törvény emelkedik ki. A 19. század második felében kialakított polgári magyar iskolarendszer alapját ugyanis a hatosztályosra tervezett, valójában azonban csak négyosztályos elemi népiskolák alkották, hatékonysága így igen kicsiny volt. Az 1926-os törvény eredményeként 1930-ra ötezer népiskolai tanterem és tanítói lakás készült el. Ezzel párhuzamosan a tanítói létszám is emelkedett. Az analfabéták aránya így lényegesen csökkent: tizenöt százalékról tíz százalékra. A nyolcosztályos középiskola már az egyetemre készített elő. Ennek két típusa alakult ki: a természettudományos műveltséget adó reáliskola, amelyből automatikusan csak a Műegyetemre és a gazdasági főiskolákra lehetett bejutni, és a bármely karra automatikusan felvételt biztosító gimnázium, amely a klasszikus nyelvekre és a humán tudományokra helyezte a hangsúlyt. 1924-ben egy harmadikat is szerveztek, és reálgimnáziumnak nevezték el. A reálgimnáziumi oktatás középpontjában a latinra alapozott modernebb humán ismeretanyagok, a modern nyelvek kerültek. A reform lényeges újítása volt, hogy a továbbiakban ez utóbbiból is bármelyik főiskolára és egyetemi karra lehetett jelentkezni. Az alap- és középfokú iskolák elvégzése után, a Klebelsberg által irányított építkezések eredményeként, Pécsett, Szegeden és Debrecenben is lehetett már egyetemre járni, a fővároson kívül. Mindezen intézmények nemcsak tanulásra, hanem igen színvonalas kutatómunka kifejtésére is lehetőséget adtak. Három főiskolát is életre hívott: a Testnevelésit, Budapesten, a Tanárképzőt Szegeden és az Erdészetit Sopronban. A legtehetségesebbek pedig, akik végigjárták a fentebbi lépcsőfokokat, külföldön is tapasztalatokat szerezhettek. Hiszen a tudásutánpótlás biztosítására hívta életre Klebelsberg a Collegium Hungaricumokat, amelyek Bécsben, Berlinben, Rómában, Párizsban, Zürichben számos magyar diákot fogadtak.

A felsorolás tovább bővíthető. Klebelsberg Kunó volt az, aki hazahívta Cambridge-ből Szent-Györgyi Albertet. De sportuszodát is avatott a Margit-szigeten. Megalapította a Tihanyi Biológiai Intézetet. Oktatás- és kultúrpolitikája eredményeként olyan neves tudósok indulhattak el pályájukon, mint Bibó István, Hajnal Imre, Sántha Kálmán, Környey István, Straub F. Brunó és Kosáry Domokos.

Klebelsberg népiskolai törvényének hatására számos Somogy, Zala, Veszprém vármegyei, azaz Balaton vidéki településen épült iskola, tanítói lakás, újult meg több intézményépület, ennek egyik jó példája a balatonfűzfői Klebelsberg iskola, amelyet 1930-ban építettek.

Az egykori kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó több hivatalos beszédében, írásában hangsúlyozta a Balaton fejlesztésének fontosságát, kiemelten Tihany modernizálását és a tavi sportélet, kulturális tevékenységek minden szintű bővítésének szükségességét. Az 1920-as évek végén született írásainak, megnyilvánulásainak nagy része kitért a Balaton-kultusz fontosságára. Mindezek közül a legfontosabb a Kultúra a Balatonon című írása, amelyben részletesen kifejtette, hogy az első lépés a tudományos Balaton-kultusz megteremtése, a Lóczy Lajos által megkezdett feltáró Balaton-kutatás folytatása, majd Tihanyban egy kutatóintézet alapjainak lerakása, mindemellett pedig a vidék minden területen történő fejlesztése. Klebelsberg európai hírű terveket is szőtt a Balatonnal kapcsolatban: cserkész- és sporttelepek létesítését, angol nyelvű internátusokat, külföldiek igényeit kiszolgáló szállodákat tervezett, több esetben anyagi támogatást, felajánlást nyújtva az elképzelések megvalósításához. E terv részét képezte, hogy 1931-ben a telepet „tihanyi magyar olimpiával fogják felavatni”. Az elképzelés valóban nagyívűnek tűnhetett: „A kultuszminiszter a tihanyi félszigeten megteremti az első amerikai ízű magyar sportkolóniát. 78 holdnyi területen négy, egyenként 80 szobás pavilont építtet a négy vidéki egyetem részére, míg a télen is lakható törzspavilonban a fővárosi egyetemek hallgatói 160 férőhelyes sportotthonra találnak. A pavillonokban a magyar egyetemek ifjúsága három-négyhetes turnusokban nyer majd elhelyezést. A sportváros teljesen modern atlétikai pályát, 50x20 méteres uszodát és 2000 méteres evezőspályát kap. A sportminiszter terveiben egy hatodik pavilon is szerepel, melynek az lesz a rendeltetése, hogy a nagy nemzetközi összecsapások előtt álló válogatott sportolók a felkészülés utolsó periódusában együtt tölthessék a küzdelmek előtti utolsó heteket.” A sportváros ugyan nem valósult meg, de másik nagy elképzelése, a Tihanyi Limnológiai Intézet megalapítása azonban életművének egyik fontos állomása lett.

A fentebb vázolt fejlesztési tervek nyitánya az ún. Balatoni Kultúrnap lett, amely 1928. augusztus 5-én, egy vasárnapi napon zajlott le. Tószerte impozáns és látványos ünnepségeket szerveztek. A program védnöke személyesen a kormányzó, Horthy Miklós lett. A Kultúrnap rendkívül ünnepélyes keretek közt folyt: különvonatok szállították a közönséget, Balatonfüred és Tihany között új országutat nyitottak, vitorlásversenyeket tartottak, vitorlásfelvonulást, leventeünnepséget rendeztek. Az eseményeken több reprezentatív személy részt vett: József főherceg, Pesthy Pál igazságügyminiszter, Ripka Ferenc főpolgármester, báró Wlassics Tibor, a Balatoni Szövetség elnöke, Jánky Kocsárd honvédségi főparancsnok, Darányi Kálmán államtitkár és Bánó Dezső kormányfőtanácsos. Az estét a Balaton rakétákkal történő kivilágítása zárta.

Klebelsberg a Balaton vidékének fejlesztéséért tett lépéseit díszpolgári címmel jutalmazta Tihany és Keszthely is, valamint még egy balatoni motoros hajót is elneveztek róla. Az egykori kultuszminiszter tevékenysége igen széleskörű, melybe mindenképp beletartoznak a Balaton érdekében született elképzelései is, hiszen hitvallása a tó kapcsán így hangzott: „Mindent el kell követni, hogy a Balaton kultúrája minél jobban fejlődjék.”

dr. Kovács Emőke